Kalandvágyból Katarba

Az orosházi világbajnok uszonyosúszó merész lépésre szánta el magát az elmúlt évben. Károlyi Csilla sportpályafutását Orosházán kezdte, jelenleg Katar fővárosában, Dohában úszóedzőként dolgozik. Sikeres versenyzői múltat tudhat maga mögött, de mint elmondta, tanítványai képzése mellett még ő maga is edz, sőt, újabb kihívások elé néz a jövőben.


– Mikor szakított az aktív sporttal?
– Kisebb megszakításokkal több, mint húsz éve sportolok versenyszerűen. Mindösszesen egy-két Eb-t vagy vb-t hagytam ki a pályafutásom során. Négy Világjátékon vettem részt, utóbbit négy évente rendezik, tizenkét évet ölel fel pályafutásomban, egyedüli magyar nőként ez nekem sikerült.  Elhatároztam, hogy még egy Világjátékon szeretnék részt venni, hogy hosszú pályafutásomat méltóan fejezzem be. Ez nem lesz egyszerű. A kvalifikációt a 2020-as uszonyosúszó világbajnokságon lehet megszerezni. A vb-re való kijutás sem könnyű, legalább két hazai versenyre haza kell utaznom, ezek közül természetesen az országos bajnokság a legfontosabb, ahol kvalifikálhatom magam a Tomszkban rendezendő világbajnokságra. Jelenleg erőnléti és vízi edzéseket végzek a munkám mellett.

– Korábban mivel foglalkozott?
– Az egyetem elvégzése után Budapesten tanárként dolgoztam, nagyon szerettem tanítani. Osztályfőnökként is kipróbáltam magam.

– Hogyan jutott ki Dohába?
– Egy  búvárúszó ismerősöm már kint dolgozott és 2018 áprilisában megírta, van lehetőség úszóedzői állásra egy nemzetközi úszóegyesületnél, Dohában. Ha van kedvem, pályázzam meg. A sportmúltamnak, úszóedzői képesítésemnek, valamint a tanári diplomámnak köszönhetően megfeleltem a feltételeknek. A megkeresést követően már két héten belül megkezdtem úszóedzői munkámat Dohában. Gyorsan kellett döntenem, de a kihívás győzött. Fájt a szívem a diákjaim miatt, de mint ismert, a kezdő tanárok fizetése nagyon kevés.

– Konkrétan mit csinál ott, milyen a kinti élet?
– Dohában egy nemzetközi úszóegyesületnél, a H2O Swim Academy kötelékében gyermek és felnőtt úszásoktatással foglalkozok, valamint versenyzői csoportokat edzek. Az itthoni kissé stresszes élet után kicsit furcsa volt a kinti nyugodt légkör.

Csilla jól érzi magát új munkahelyén és a Közel-keleti országban

– Megszokta?
– Igen, aránylag könnyen alkalmazkodtam a kinti helyzethez, bár nyáron nagy a hőség, általában 45 fok van, de most a 27 fok nagyon kellemes. Az emberek barátságosak és a biztonság is kiváló. Itt nem kell attól tartani, hogy valaki lop. Velem is előfordult, hogy a taxiba felejtettem a telefonomat és a taxis egy fél óra múlva visszahozta azt az uszodába.

– Részletezné egy munkanapját?
– Hetente kétszer délelőttönként úszásórát tartok a Compass International School Doha nemzetközi általános- és középiskolában, délutánonként pedig 15-20 óráig az uszodában tartom a csoportjaimnak az edzéseket a Qatar Foundation-ben. Közben beiktatom a saját edzéseimet is.

– Mivel foglalkozik szabadidejében?
– Itt Katarban a péntek és a szombat a hétvége. Heti hat napot dolgozom, tehát a szombat számomra – akárcsak a legtöbb sporttal foglalkozó embernek is – munkanap. Péntekenként pedig mindig szervezünk programot az itteni nemzetközi barátaimmal. Kirándulást a tengerpartra, sivatagi túrát, hajókázást vagy étterem-látogatást. Azért itt sem unalmas az élet.

– Meséljen a dohai életről, hogyan él, és a többi ember?
– A katari születésű emberek igen gazdagok, de ennek ellenére többségük dolgozik és kedvesek a sok itt dolgozó külföldi munkavállalóval. Dohában nagy építkezések folynak, főként a foci-vb miatt. Korábban nem volt tömegközlekedés, mostanra már három metróvonal is megépült. Rengeteg nagy sportesemény van Dohában, amelyekre lehetőségemhez mérten igyekszek kilátogatni. Idén itt volt az atlétika világbajnokság, úszó világkupa, most decemberben pedig a FIFA klubcsapat világbajnokságát rendezik meg. Dohában az emberek elfogadóak és tiszteletben tartják a különböző országokból érkezőket, természetesen mi is alkalmazkodunk a helyi kultúrához és szokásokhoz. A kint dolgozó magyarok összetartanak, nagyon jó közösség. Az állami ünnepeken mindig van a konzulátuson ünnepség, ahova mindenkit szeretettel várnak. Legutóbb október 23-a kapcsán vehettünk részt a fogadáson.

– Mit üzen a fiatal sportolóknak?
– Én egy olyan sportágban lettem sikeres, amelyhez az orosházi sportviszonyokhoz képest szinte semmilyen feltételrendszer nem volt adott. Gondolok itt például a fedett uszoda hiányára. A nyári 3-4 hónap után mindig máshol kellett edzeni, Békéscsabán, Makón, Hódmezővásárhelyen és még sorolhatnám. Üzenem a fiatal sportolóknak, hogy a kitartás, a küzdés és a „csak azért is meg tudom csinálni” hozzáállás meghozhatja a kitűzött célokat. Húsz évvel ezelőtt senki sem fogadott volna rám, hogy világbajnok leszek.

Betkó Tamás

Címlapon: A világbajnoknő a sivatagi országban is mozgalmas életet él

László Attila újraszervezné a felnőtt focit Medgyesegyházán

László Attila lehet az a személy, aki újra életet lehet a medgyesi fociba. A Medgyesegyháza SE a Békés megyei II. osztály 2015/2016-os szezonjában szerepelt utoljára, amikor az előkelő harmadik helyet szerezte meg mégis feloszlott. A polgármester-jelöltként is induló sportembert a keleten.hu megyei hírportál kérdezte a részletekről.

– Mi inspirálta, hogy a nagy múltú Medgyesegyháza SE felnőtt focijába újra életet leheljen?
– Medgyesegyházán jelentős lakossági igény és egyfajta nosztalgia van egy felnőtt labdarúgócsapat iránt. Az itt élő sportszerető embereknek egy fájó pont, hogy sok szomszédos kis település rendelkezik felnőtt labdarúgócsapattal, Medgyesegyháza pedig nem. Számtalan régi történetet hallok az egykori focistáktól, szurkolóktól. Érzem, mennyire lüktet körülöttük a levegő, amikor az egykori sikerekről, élményekről beszélnek. Nem beszélve arról, hogy egy felnőtt labdarúgó csapat, amely hétvégenként hazai pályán lép fel milyen közösségépítő hatással rendelkezik, amely kihat a város vérkeringésére, illetve a helyi szolgáltatók, vendéglátósok is profitálnak belőle.  Úgy gondolom, hogy a városiasodás egyik alapfeltétele egy felnőtt labdarúgócsapat helyi működtetése.

– A helyi erőkre építene, vagy akár a szomszédos településekről is lehetőséget adna a tehetségeknek?
– Sok helyi labdarúgó jelezte, hogy azonnal visszatérne Medgyesegyházára amennyiben megalakulna a felnőtt labdarúgó-szakosztály. Illetve a helyi fiatalokat is lépésről-lépésre lehetne beépíteni a felnőtt csapatba. Nem gondolkozok „nagy” pénzért történő igazolásokra az első idényben. Először is alakuljon ki egy jó helyi játékosokból álló csapat, amely egy kiváló közösséget is alkot egyben.

– Amennyiben önt választanák meg polgármesternek, úgy a legtöbb embert érdeklő helyi sportnak milyen prioritást ad az önkormányzaton belül?
– Anyagi értelembe véve egy felnőtt szakosztály működtetése nem fog nagy terhet jelenteni a városi költségvetésnek. Körbejártam alaposan a kérdést, tanulmányoztam kisebb településeken működő sikeres labdarúgó csapatok működtetésének a feltételét. Ez igazából nem pénz, hanem akarat kérdése. Azt sem tartom kizártnak, hogy amennyiben ténylegesen egy sikeres labdarúgó csapat fog játszani Medgyesegyházán, akkor a helyi szponzorok bevonásával tehermentesíteni tudjuk ez alól az önkormányzati költségvetést is. Az így felszabadult összeget pedig, egy jól felszerelt edzőterem, táncterem és egyéb sportok színvonalának az emelésére, támogatására tudjuk fordítani. Nagy hiányérzetem, hogy Medgyesegyházán nincs egy a 21. század igényeinek megfelelően kialakított edzőterem. Pedig egy ilyen lehetőség ide vonzaná a szomszédos kistelepülések sportolni, edzeni vágyó lakosait is.

– Hogyan fogadták ötletét a medgyesegyházi sportbarátok, és ki koordinálja majd a csapat munkáját?
– Nagy a várakozás ebben a tekintetben, és itt is szeretném kihangsúlyozni, hogy nem ígérgetek a levegőbe. Aki ismer, tudja rólam, hogy amit elhatározok, azt igyekszem a legjobb tudásom szerint véghez is vinni. A felnőtt labdarúgócsapat kialakítását, és a szakosztály beindítását Gellény Ferencre szeretném bízni, akivel már előzetesen meg is állapodtam erről. Az ő elhivatottsága, és labdarúgás iránti szeretete példaértékű. Nagy tisztelet övezi őt a foci berkekben és meggyőződésem, hogy hívószavára visszatérnek az egykori játékosok is.

E. Cs.

Címlapfotó: László Attila és Gellény Ferenc újra életet hozna a medgyesegyházi pályára

Harminc idény szarvasi szerelésben

Akár a klubhűség szobrát is megmintázhatnák Klimaj Zoltánról, a Szarvasi FC labdarúgójáról. A 42 esztendős támadó a megye I. osztályú bajnokság rangidőse, immár 30 idényt töltött a pályán, és valamennyit a szarvasi klub szolgálatában tette. A megye I. osztályú csapat ma is aktív labdarúgóját három évtizede, 1989 augusztusában igazolta le a jogelőd, Szarvasi Vasas. Hét évvel később játszotta le az első felnőtt bajnoki meccsét az NB III-ban, 2001-ben megye a I. osztály gólkirálya volt, 2002-ben bajnoki címet szerzett ugyanebben az osztályban. Az utóbbi hat évben az egyesület vezetésébe is bekapcsolódott, kiveszi a részét a napi operatív munkából. Több évtizedes sporttevékenységét februárban „Békés megye labdarúgásáért” díjjal ismerte el az MLSZ megyei igazgatósága.


Meglepett a kitüntetés?
– Igen, teljesen váratlanul ért, ugyanakkor jól esett, hogy gondoltak rám. Nagyon köszönöm mindazoknak, akik valamilyen formában hozzásegítettek az elismeréshez!

– Három évtized minden tekintetben komoly idő, még bizonyos emlékek is elmosódnak. Vannak azonban olyan kivételek, amelyek örökre megmaradnak. Esetedben bizonyára ilyen lehet a foci iránti elkötelezettség! Hogyan kezdődött, kinek a hatására kerültél a bűvkörébe?
– Gyerekkorom óta nagyon szeretek focizni. Édesanyám egyedül nevelt, a részéről kezdetben visszatartó erő volt, hogy ne rúgjanak meg, ne fájjon a lábam, éppen ezért inkább pingpongozni íratott be, de ha adódott kis idő, emellett mindig a labdát rúgtam. Negyedikes lehettem, amikor jöttek az iskolába a klubtól, és jelezték, hogy lehet járni fociedzésre, azóta játszom szervezett keretek között. Akkoriban még nem volt szervezett bajnoki rendszer a tíz-tizenkét éves srácok számára, csak edzések és esetenként tornák. Tizenhárom esztendős koromban Lelkes Gyuri bácsi igazolt le a serdülő csapatba. Onnan datálódik a rendszeres foci, illetve a bajnokságok…

– A tartalmas pályafutásod során rengeteg edzővel dolgozhatták. Kik voltak azok, akikre a legszívesebben gondolsz vissza?
– A korosztályos csapatokat végig járva, Lipcsei Imre bá és Orovecz Józsi bá az, aki több időt foglalkozott velünk és jó eredményeket értünk el közösen. Felnőtt szinten még az NB II-es együttes vezetőjére, Vígh Tibi bácsira gondolok vissza előszeretettel. Ő hívott oda, az életemben nagyon nagy dolog volt, hogy azzal a csapattal edzhettem… Utána az NB III-as gárdánál Tőzsér Géza volt, aki stabil csapattaggá tett és kezdettől nagyon bízott bennem, tehát neki is kulcsszerepe volt a pályafutásom alakulásában. Külön kiemelném még Somogyi Jánost, mert „Somával” nagyon sok időt töltöttünk együtt és bajnokságot is nyertünk, illetve utóbb Rétes Palit, aki ugyancsak remek szakember.

Az első igazolás

– Nyomon követed, hogy hány meccs lehet a lábadban?
– Nem igazán, de félezer körül van, vagy még annál is több. Poénszinten egyszer Bogdán Petivel összeszámoltuk, hogy hány alapozást csináltam végig. Ötvenegynéhánynál álltunk meg! Szerencsére sokáig elkerültek a sérülések. Húszévesen porcműtétem estem át, de az egy futballista életében nem számít jelentősnek. Öt esztendeje volt egy keresztszalag-szakadásom, az már jobban megviselt. Az alapból is komoly sérülésnek tekinthető, harminchét esztendősen meg pláne, de egy év után sikerült visszatérni, és azóta pár jó meccset játszani.

– Mi motivál még ma is, hogy rendszeresen lejárj az edzésre?
– A labda varázsa, ami még a regenerálódás gyötrelmeit is felülmúlja. Mindig szerettem edzeni, és ez ma sincs másként. Felmenni a fű-egyre és ott passzolgatni, az már nekem tényleg olyan élmény, amit nem lehet mással pótolni. Azért nem hagyom abba a játékot sem, mert imádok edzeni és magát a társaságot. De ha a gyermekemmel kell labdáznom, vagy baráti társasággal a csarnokban van játék, az számomra ugyanolyan kellemes kikapcsolódás. Nyilván a regenerálódás már nem olyan egyszerű dolog, mint fiatal korban. Ez jobban megviseli a szervezetet, de a labda és a játék szeretete mindenért kárpótol…

– Aki ennyi tapasztalatot felhalmoz, annak valamilyen szinten erkölcsi kötelessége tovább adni valamit belőle az utódoknak. Nem gondoltál még arra, hogy edzőségre add a fejed, és így próbáld meg kamatoztatni az elmúlt három évtizedet?
– Őszintén megvallva a futballnak ezen szegmense annyira nem vonz. Megvan az edzői képesítésem, de nincs rá affinitásom. Belátható időn belül nem gondolkodok abban, hogy csapatot vállaljak. Nem mondom azt, hogy soha, de a közeljövőben biztosan nem, mivel az teljes embert igényel, én pedig nem tudnék annyi időt szentelni rá, amennyi elengedhetetlenül szükséges hozzá. Hat éve benne vagyok a klub vezetésében, de ez a része sem az örömöt jelenti. Maga a játék, az edzés, a mérkőzés, a társaság, egyszóval a miliő az, ami az életem elválaszthatatlan része lett az elmúlt harminc év során. A foci számomra tényleg egy nagy szerelem, ezért sem tudok elválni tőle.

Ezek szerint még nem jött el az ideje, hogy befejezd az aktív pályafutásod!
– Reálisan szemlélve úgy látom, hogy a végéhez közelít a dolog. Sem fizikálisan nem lehet úgy bírni, ahogy fiatalon, sem időben a családdal és a munkával karöltve. A kislányom abban a korban van, hogy most már rám is egyre inkább szüksége van. A gyermeknevelést pedig nagyon nehéz összeegyeztetni a munkával és az edzésekkel, így a foci egyre hátrább szorul az életemben.

Az Amatőr Kupa döntő örök emlék marad. Fotó: Babák Zoltán

Az elmúlt időszakban jócskán voltak megkereséseid más csapatok részéről, de rendre elhárítottad ezeket. Soha nem jutott eszedbe, hogy kipróbáld magad máshol?
– Talán csak akkoriban, amikor a debreceni különítmény itt játszott az NB III-as időszakban, a kilencvenes évek végén. Ők csábítottak oda. Megkönnyítette volna a döntést, hogy Debrecenben tanultam főiskolán, de végül nem lett belőle semmi. Az volt az egyetlen olyan lehetőség, amikor elbizonytalanodtam és elgondolkodtam azon, hogy máshol is ki kellene próbálnom magam. Az összes többi környékbeli megkeresés nem jelentett volna előrelépést, nem jelentett volna többet annál, mint amit a nevelő egyesület nyújtani tud. A pénz például soha nem motivált. Nem vonzott az, hogy egy-két évig két faluval arrébb játsszak iksz összegért, ezért is alakult így a pályafutásom.

A focival párhuzamosan a civil szférád kiépítésére is komoly hangsúlyt fektettél…
– Nekem mindig fontos volt az, hogy legyen egy olyan munkám, vállalkozásom, amire biztosan számíthatok. Ebbe nem is nagyon fért bele az, hogy vidéken futballozzak. Itt viszont mindig mindent megtettem annak érdekében, hogy a munka mellett tudjam csinálni, de tényleg a biztos megélhetést biztosító egzisztencia kialakítása volt számomra az elsődleges. Szerencsésnek érzem magam, mert megtehettem azt, hogy nem a pénzért mentem le játszani, hanem szeretetből.

Mint sportvezető miként látod a szarvasi labdarúgás jövőképét? Reálisan nézve milyen szintre emelhető fel a csapat jelen körülmények között?
– Nagy tradíciókkal rendelkező klub a miénk, melynek az NB II-es bajnokság jelentette a csúcsot, annak is a teteje. Azt én elérhetetlennek tartom, ugyanakkor egy jó erős NB III-as csapatot megérdemelne a város, a klub és persze a lelkes szurkolók. Jelenleg azon dolgozunk, hogy ez rövid határidőn belül megvalósuljon. Persze ehhez a városnak, a klubnak, a vezetésnek és az infrastruktúrának is fel kell nőnie, de pár éven belül megvalósulhat.

Bakulya Mihály

NÉVJEGY
Klimaj Zoltán
Született: 1976. október 13.
Mezszám:
7
Első felnőtt bajnoki mérkőzés:
1996. május 31.
Első felnőtt bajnoki gól: 1998. március 13., DömsödSzarvas (NB III)
Első mesterhármas: 2003-04, SzarvasFegyvernek (NB III)
Megye I. osztályú gólkirály: 2001-02, 19 találattal
Első mesternégyes: 2014-15, SzarvasMéhkerék
Legutóbbi gól: 2019. május 4., SzarvasKörösladány

Címlapon: A DEAC elleni Magyar Kupa sikerből is kivette a részét Klimaj Zoltán. Fotó: Babák Zoltán


Néhány csapatkép az elmúlt három évtizedből

Új osztállyal és korosztályokkal rajtolhat az új idény

Interjú Szpisják Zsolttal, az MLSZ megyei igazgatójával

A korábbi két egyeztető értekezlet ellenére nem nevezhető megnyugtatónak a helyzet, a jövő évi megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság létszámát illetően. Az érintett klubok bevonásával az MLSZ megyei igazgatóságán arra keresik a megoldást, miként lehetne feltölteni 14, vagy 16 csapatosra a jelenlegi 11-es létszámot. Szpisják Zsolt területi igazgatót a dolgok jelenlegi állásáról kérdeztük, és persze az alsóbb osztályok esetleges átszervezése is szóba került a bővebb lélegzetű beszélgetés során.


Szpisják Zsolt

Az eddigi két értekezleten valamennyi csapat érveit és ellenérveit meghallgattuk a megye-egyes indulást illetően – kezdte a sportvezető. Nagyon sok egyesület álláspontja érthető és elfogadható, de találkoztunk gyenge érvekkel is. Több esetben tapasztalható az, hogy egy gárdát inkább a kényelmi szempontok vezérlik a motivációval ellentétben. Egyesületi szinten nem kívánnak több munkát befektetni, legyen szó felnőtt vagy utánpótlás csapatról. Természetesen mindenhol belügy, hogy a saját utánpótlással miként foglalkoznak, hosszú távon viszont ez határozza meg egy adott településen a foci jövőjét.

No meg a demográfia, hiszen egyre több helyről hallani azt, hogy nincs elegendő gyermek az utánpótlás csapatok fenntartásához. Még a népesebb településeken is begyűrűző problémát jelent ez!
– A gyermeklétszám csökkenése nyilván nem azonos nehézségi fokot jelent egy kétezer lélekszámú faluban, illetve egy kisebb városban. Ennek megítélésekor persze azért figyelembe kell venni azt is, hogy milyen sportági konkurenciák vannak adott helyen. Kétségtelenül valós problémáról van szó, azt viszont megjegyezném, hogy amikor a tao-s pályázatokat megkapjuk, nem szembesülünk ezekkel a rendellenességekkel. Furcsa módon a benyújtott papírok alapján mindenhol minden rendben van!

– Más problémák is felszínre kerültek. Az utánpótlásban megmutatkozó gondok mellett a ténylegesen nevelő egyesületek részéről egyre gyakrabban felemlegetett kivetnivaló a tehetősebb klubok játékospolitikája, amelynek lényegében ők isszák meg a levét.
– Több helyen is pozitívumként értékelhető, hogy a saját nevelésű labdarúgók, illetve helyi játékosok szerepeltetése motiválja a csapatok fenntartását, működtetését. Ennek követendő például kellene szolgálnia a többiek számára, de vannak olyan helyek, és a fociban ez is megszokott jelenség, ahol máshogyan gondolkodnak. Más érdekek dominálnak például a megye-egyes élmezőnyben, és megint más a másodosztályú együtteseknél. Egyes településeken a közönség arra vevő, és az érdeklődés úgy tartható fenn, ha külső segítséggel építenek jobb csapatot. Megint máshol viszont a saját erőkből álló együttesre van igény szurkolói részről, ami egyúttal a lehetőségeket is leszűkíti. Az igazgatóság inkább támogatja azokat az elképzeléseket, amelyek grassroots-alapokon működő elvet követnek, saját nevelésű játékosokat szerepeltetnek, szoros kapcsolatokat ápolnak a helyi civilekkel, és a település civil életének motorjai. Azokkal sincs különösebb problémánk, akik más úton kelnek versenyre, valahol viszont tőlük is elvárás lenne a grassroots-filozófia elsajátítása.

– Napi gondjaik mellett az egyesületek a jövőre vonatkozó ötleteiket és javaslataikat is őszintén feltárták. Látszik már, hogy ezekből mi valósítható meg, akár már az ősszel kezdődő új idényben?
– Vannak olyan területek, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek. Közéjük tartozik a megye-három problémája, ahonnan ifjúsági együttesek hiányában nincs megfelelő átjárás a második vonalba. A terveink szerint már az augusztusban kezdődő új bajnoki évtől két osztályra bontjuk a kétcsoportos második vonalat, és a megye-egy alá létrehozunk egy köztes, megye I. B osztályt. Ennek következtében a megye-három is egycsoportossá válhat. Osztályonként tizennégyes létszám tűnne ideálisnak, de erre döntő befolyással lehet, hány csapat nevez majd a megye I. osztályra, hány szűnik meg, illetve hány helyen szerveződik új csapat? A pillanatnyi kalkulációnk szerint tizennégyes csoportok kialakítása lehet reális, oda-visszavágós lebonyolítással. Ebben a rendszerben valamennyi osztályban különbözik a kötelezően indítandó utánpótláscsapatok száma. Az újszerű megye-kettőben például szabadon választható lenne az ifi kiállítása, ezzel megnyílhatna az átjárás a harmadik vonalból.

– Az utánpótláson belüli módosításokkal kapcsolatban is akadnak konkrét tervek?
– A bajnokságok versenykiírásánál elsődleges cél, hogy minél több fiatal maradjon benn a rendszerben, ezért elképzelhető, hogy a jelenlegi U14-es bajnokságot U15-re bővítjük, segítve ezzel azon kis településeket, ahol nagypályás serdülőt nem tudnak kiállítani. Szakmailag ez nem feltétlenül célravezető, de a legfontosabb szempontot az jelenti, hogy pályán maradjanak a gyerekek. A korosztálybővítés hozzájárul ahhoz, hogy függetleníteni tudjuk a bajnokságot a Bozsik Program U13-as tornáitól, hiszen a jelenlegi rendszerben csak bozsikos szabad hétvégére tudunk U14-es meccseket tervezni a korosztályos átfedés miatt. Nem mellékes, hogy az U13-ból kiöregedő játékosok számára megmarad folyamatos versenyeztetési lehetőség. Nyilván ahol a feltételek adottak, ott változatlanul az U16-os bajnokságban indulnak a csapatok. Az igazgatóság tervezi egy új korosztályú pontvadászat beindítását is a 45 év feletti játékosok számára, ami a nagypályás 35+ és a veterán bajnokság közé épülne be, 25×45 méteres játéktéren 5×2-es kapuméretre, 5+1 fővel. Ezzel további települések csapatait szeretnénk mozgósítani.

– Az újításokról és az átszervezésről mikor lehet konkrétan beszélni?
– Amikor a társadalmi elnökség áldását adja rá. A következő évre kiírásra kerülő utánpótlás-bajnokságokról az edző bizottság szakmai álláspontját is kikérjük, de a végérvényes döntéseket az igazgatóság társadalmi elnökségének, majd az MLSZ versenyigazgatóságának is jóvá kell hagynia. Terveink szerint a felnőtt bajnokságok átalakításával átjárhatóbbakká válnak az osztályok, és felkészülhetünk arra az eshetőségre is, amennyiben az évek során a megye I. osztály létszáma kritikus szint alá fogyatkozna.

Bakulya Mihály

Címlapon: A tervek arra engednek következtetni, hogy az Okány és a Mezőmegyer ősztől más osztályban kezdheti az évet. Fotó: Nagy Marcell

 

Walfisch Merci szeretné megvalósítani az álmait

Hétfőn kelt szárnyra a hír, hogy Walfisch Mercédesz, a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es kézilabda-csapatának 25 esztendős saját nevelésű átlövője, a következő évben a konkurens Alba Fehérvár KC együttesében folytatja tovább a pályafutását. A lilák fiatalon is ikonikus játékosát huzamosabb ideje szerették volna elmozdítani a riválisok, eddig azonban markánsan ellenállt a csábításnak, most azonban erősebbnek bizonyult az új kihívás.


– Adódik a kérdés: ha eddig nem, miért éppen most?
– Négy-öt éve folyamatosan csábítanak. A Győrön és a Fradin kívül már minden csapat megkeresett, és én eddig illedelmesen mindenkit visszautasítottam. Most viszont olyan érzésem volt, ha ezt idén is megteszem, akkor nem lesz több lehetőségem, egész egyszerűen elkönyvelnek békéscsabai kézilabdázóként. Természetesen sajnálom itt hagyni a várost és a klubot, hiszen a család, a barátok, az emlékek mind-mind idekötnek, de nem leszek én boldogtalan az új helyen sem, ott is megtalálom majd a számításaimat.

– Megkeresésekből bizonyára idén sem szenvedtél hiányt, hiszen a gólerős átlövők kelendőek a piacon. Mégis hogyan esett a választásod Fehérvárra?
– Ahogy azt az új klubom edzője, Deli Rita felvázolta, ott is húzóemberként vesznek számba. Ez igen fontos szempont volt, mivel semmiképen nem szerettem volna olyan helyre kerülni, ahol nem kezdőként játszatnak. Azon leszek, hogy mielőbb hasonló pozíciót harcoljak ki magamnak, mint itt Békéscsabán!

– Mit szeretnél kihozni magadból, amire az Előrénél esetleg nem volt módod, vagy éppen lehetőséged?
– Be kellett látnom, hogy mi itt kis csapat vagyunk, innen nem egyszerű bekerülni a válogatottba, már pedig nekem vannak ilyen irányú ambícióim. Úgy gondolom, és ezért is váltottam, hogy Fehérvárról alkalmam nyílik az álmom valóra váltása…

– A 2011/12-es bajnoki évben mutatkoztál be a felnőtt csapatban, azóta számos nagy csata részese, illetve főszereplője voltál. Mely meccsek maradtak meg leginkább?
– Az utóbbi másfél évben éreztem azt, hogy tényleg én vagyok a vezére a csapatnak, amiben nagy szerepe volt Horváth Rolandnak is. Tőle rendkívül sokat tanultam, amióta idekerült, igazán sajnálom, hogy véget ér a közös munkánk, hiszen nagyszerű szakembert ismertem meg benne. Vele erőn felüli dolgokat vittünk véghez, és hogy a kérdésre is választ adjak, valójában ezeket a pontszerzéseket és győzelmeket sorolnám a legemlékezetesebb csaták közé.

– Mit gondolsz róla, egyszer látunk még csabai színekben játszani?
– Biztosra veszem, hogy fogok én még itt kézilabdázni, és bízom benne, hogy a klubnál sem feledkeznek meg rólam… Persze a közös munka még nem ért véget, hiszen az idei évből is vannak hátra komoly feladatok. A hátralévő időszakban a csapattal szeretnénk megnyerni azokat a meccseket, amikkel a szakvezetés kalkulál, én pedig ahogy eddig is tettem, ebből maximálisan kivenni a magam részét!

B. M.

Címlapon: Merci most búcsút int, hogy véghez vigye álmait. Fotó: Antal János