Túl nagy előnyt adtak a Debrecennek

Nem sikerült az NB III-as hazai premier a Füzesgyarmat labdarúgó-csapatának. A sárrétiek már az első félidő első felében olyan hátrányba kerültek, amelyből nem volt kiút. Pedig a hajdúsági megyei bajnok előzetesen ideális ellenfélnek tűnt, azonban jobban küzdött a sikerért.

Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC 2–3 (1–3)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 450 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Farkas Dávid, Nagy Petra).
Füzesgyarmat: Fildan – Vincze, Hajdu, Raducu (Urbán, 46.), Pataki – Kiss D. (Bácsi, 63.) – Bajnók, Sipos (Miklya, 77.), Lukács – Popescu, Styecz. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Debrecen: Csúri – Vékei, Sütő (Nagy A., 82.), Mócsán, Katona (Illés, 87.) – Kovács M. (Barabás, 63.), Ménes, Kincses, Simonka – Csörgő, Karikás. Vezetőedző: Sáfár László.
Gólszerző: Bajnók (21.), Popescu (83.), ill. Katona (10.), Csörgő (20.), Vékei (23.).

Kezdésként a 2. percben Bajnók teljesen szabályos gólját vette el a játékvezető, aki szabálytalannak látta a középpályást és kifelé ítélt szabadrúgást. A hazaiak hátsó alakzatának zavartságára jellemző, hogy az első félidő közepéig csak az a labda nem került a kapujukba, amely cél tévesztett. Támadásban nem volt gond, jött is a szépítés: a 21. percben Bajnókot ugratták ki jó ütemben, és a csapatkapitány lemásolta első gólját és ezúttal meg is adták azt. A félidő második felében is támadásban maradtak a hazaiak, igaz nem bírtak mit kezdeni a visszazáró kétsoros debreceni védvonallal.
Szünet után sokkal agresszívebb hazai csapat futott ki a pályára. Nyomban három ordító helyzetet alakítottak ki, közben Styecz be is talált, de les miatt ezt is elvették a sporik. Ahogy telt az időm folyamatosan növelték a nyomást a gyarmatiak. Az utolsó negyedórát gyakorlatilag már hat támadóval rohamozták végig. Popescu kétszer is ziccerbe került, egyet sikerült is értékesíteni. A végjátékban felívelésekben próbált pontot menteni a hazai csapat, de a vendégeknek sikerült széttördelniük a játékot, és megőrizniük a számára kedvező eredményt.
Jó: Bajnók, Pataki, Popescu, Lukács, Styecz, ill. Vékei, Csúri, Mócsán, Katona, Kincses.
Boros Tibor: Remélem annak tudható be a védekezésünk, hogy az elmúlt évben erre kevés energiát kellett fordítanunk, és az újakból még nem állt össze az ideálos formáció. Továbbra is azt vallom, hogy a támadófoci hosszú távon kifizetődő, de ha ez tartósan is az eredményesség rovására megy, merőben új stratégiát kell alkalmaznunk.

Címlapon: Bajnók Imre támadókedvével nem volt gond, hiszen gólokat szerzett, igaz a sporik csak egyet hagytak jóvá. Fotó: Ács Zsolt Jr.

Hazai pályán is debütál a Füzesgyarmat

Első hazai NB III-as mérkőzésére készül a Füzesgyarmati SK labdarúgócsapata. A harmadik vonalban érdekelt egyke megyei alakulat szombaton 17.30 órától a Debreceni EAC gárdáját fogadja, amely hozzá hasonlóan újonc a mezőnyben, és a Tállya ellen hazai döntetlennel indította a bajnokságot.

A sárrétiek rajtja nem sikerült ilyen eredményesen. Ismeretes, hogy a piros-fehérek egy félidőn keresztül ragyogóan helytálltak a tavaly még NB II-es Cigánd otthonában, de a második játékrész már nem az elképzeléseik szerint alakult. Különösen a védelmük volt sokszor zavarban, ennek tulajdoníthatóan maradtak pont nélkül. A fájó vereség személyi változásokat is eredményezett házon belül, amely orvosolhatja a felmerült problémákat.
– A cigándi meccs hozadéka azt mondatja, hogy az előrejátékunk adott, hátul ellenben akadtak gondjaink, bár mindezt nehéz reálisan megítélni a két kiállítás tükrében – ecsetelte Boros Tibor a gyarmatiak szakmai koordinátora. – El kell azonban ismerni, hogy voltak hibák egyenlő létszámnál is, éppen ezért a védelmünket gyökeresen át kell majd alakítanunk.
A vezető szerint az edzések gyakorlata alapján több variációs lehetőség is szóba jöhet a hátsó alakzat stabilizálására, erre viszont aludnia kell még egyet. A döntésre befolyással van Bakk Ádám eltiltása, valamint az, hogy Toca és Sundas játékengedélye nem érkezett meg, a héten szerződtetett Raducu játékára ellenben mutatkozik esély.
– A hátsó alakzatunk összetétele csak órákkal a meccs dől el, a pillanatnyi megérzéseimre fogok hallgatni, figyelembe véve az ellenfelünk erélyeit is. A DEAC vázát a megye-egyes bajnokcsapat adja, játékosaik fizikálisan remekül fel vannak készítve, több gyors és képzett emberük van, amit az egymás elleni edzőmeccsen is bizonyítottak. Komoly kihívás vár majd a védekező játékosainkra, ennek ellenére mindenképpen a pontszerzés reményében lépünk pályára, és lehetőleg győzelemmel szeretnénk debütálni – tette hozzá a meccs kapcsán Boros Tibor.

B. M.

NB III Keleti csoport, 2. forduló
Augusztus 19., szombat, 17.30.

Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC

Vezeti: Szigetvári Márk (Farkas Dávid, Nagy Petra).

Címlapon: A legközelebbi rivális ellen sok néző várnak a tribünavató hazai premierre. Fotó: Ács Zsolt Jr.

Védőket igazolt a Füzesgyarmat, távozó is akad

Füzesgyarmaton igyekeznek kihasználni a lehetőséget, hogy augusztus végéig még nyitva tart az átigazolási piac, és mozgatni lehet az állományt. A nyitó forduló cigándi történései rávilágítottak arra, hol sebezhető különösen az újonc sárréti együttes. A védelemben mutatkozó hiányosságokat most két új igazolással igyekeznek palástolni a sárrétiek, ahol búcsúzó is akad.

A szakvezetés Bányai Péter eddigi munkáját köszönte meg, akinek 26 perc adatott az NB III-ban, azonban csereként beszállva sem tölthette az időt végig a pályán, mert egy szándékos szabálytalanság miatt nem sokkal a meccs lefújása előtt kiállította a játékvezető.
Az egyik utódja Sundas Anatolis-Alexis lesz, aki román-görög kettős állampolgár, mindamellett futball magyarnak számít, mivel utánpótláskorú játékosként több mint 3 évet eltöltött a Honvéd Akadémián. A nagyváradi születésű 23 esztendős játékos posztját tekintve szélső védő, és a pálya mindkét oldalán otthonos. Két félszezonos olaszországi megszakítással, 2010-től gyakorlatilag a kispesti klub valamennyi csapatában szerepet kapott. Egy élvonalbeli találkozón is pályára lépett, azonban lényegesen többet játszott a Honvéd-MFA NB III-as alakulatában. „Szabad ügynökként” 2016 februárjában került Zalaegerszegre, ahol kezdőként 4, csereként 6 bajnokin jutott lehetőséghez a kék-fehérek NB II-es alakulatában. Az utóbbi fél esztendőt kihagyta, menedzsere révén került kapcsolatba a gyarmatiakkal, aki a másik új szerzeményt, Raducu Sorin Constantint is a sárréti menedzsment figyelmébe ajánlotta. A 28 esztendős román-magyar kettős állampolgárságú belső védő jóval ismertebb szűkebb pátriánkban, tekintettel arra, hogy a 2012/13-as szezonban Békéscsabán szerepelt az NB II-ben. Előtte és azt követően több romániai másodosztályú és harmadik ligás együttesben is feltűnt, mígnem tavaly ismét Magyarországra igazolt. Cigándon alapembere volt az NB II-es gárdának, de a kiesést követően elbúcsúzott a borsodiaktól. Szülővárosában, Alexandriában kezdett vállalkozásba, a kinti szerződése azonban meghiúsult, Márkus Zsolt jóvoltából így került képbe Füzesgyarmaton.

B. M.

Címlapon: Márkus Zsolt menedzser Raducu személyében újabb jól képzett labdarúgót ajánlott a Boros Tibor vezette füzesgyarmati csapatnak

Az NB III teljesen más „kávéház”

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság premierjén nyerhetőnek tűnő meccsen, egyéni hibák és fegyelmezetlenségek eredményeként maradt pont nélkül a gyarmati csapat. A sárrétiek a tavaly még másodosztályban szereplő Cigánd otthonában szenvedtek vereséget.

Cigánd SE–Füzesgyarmati SK 4–2 (1–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Cigánd, 300 néző. Vezette: Mencsik László (Benkő Róbert, Kulcsár Judit).
Cigánd: Sánta T. – Horváth A. (Sánta K., 75.), Baksa, Kovács G., Pásztor – Benke, Németh Sz. (Makkai, 86.), Ötvös, Molnár L. – Balla (Szőllősi, 71.) – Molnár T. Szakmai igazgató: Szénay Péter.
Füzesgyarmat: Fildan – Urbán, Vincze, Bakk – Hajdu, Kiss D. – Bajnók (Styecz, 74.), Sipos (Lukács, 83.), Pataki – Popescu, Miklya (Bányai, 66.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző: Ötvös (32., 59.), Popescu (81. – öngól), Molnár T. (93.), ill. Popescu (24., 60.). Kiállítva: Bakk (65.), Bányai (92.).
Mozgalmasan alakult az első félidő, de a támadók egyik oldalon sem jártak szerencsével. Egészen a 23. percig tartott ez az állapot, amikor is a felfutó Bakk bal oldali beadását Popescu bólintotta a bal sarokba, 0–1. Nem sokáig örülhettek első NB III-as találatuknak a gyarmatiak, mert a 32. percben a szemfüles Ötvös kihasználta hátsó alakzatuk hibáját, 1–1.
A térfélcsere után aktív maradt a sárréti alakulat, de balszerencséjére Miklya az 57. percben büntetőt hibázott, aminek a halmazati büntetése sem maradt el, hiszen két minutával később Ötvös 30 méteres szabadrúgásból bevette Fildan kapuját, 2–1. A 63. percben Popescu tette jóvá csatártársa főben járó bűnét, miután egy felívelt labdát csúsztatott Sánta T. hálójába több mint 30 méterről, 2–2. Nyomban ezután az ex-cigándi támadó egy kapufát is elért fejjel. Rontott azonban a vendégek kilátásain, hogy röviddel ezután a játékvezető Bakk Ádámnak felmutatta a második sárga lapot. A hazaiak a 81. percben jutottak újból előnyhöz, amikor a felszabadítani igyekvő Popescu lábáról lecsúszott labda a saját kapujában kötött ki, 3–2. Még nem volt vége a gyarmatiak lejtmenetének: a cserként beállt Bányai ezúttal 26 percet bírt ki a pályán piros lap nélkül. A slusszpoén Molnár Tibor nevéhez fűződött, aki a ráadás ráadásában állította be a végeredményt, 4–2.
Az első félidőben mindkét oldalon voltak zavarok védekezésben, de egy gólváltással térhettek pihenőre a felek. Szünet után átvette a játék irányítását a vendégcsapat, több helyzetet, közte büntetőt is hibázott, és ahogy az ilyenkor lenni szokott ezért büntettettek a hazaiak. A Gyarmat még egalizálni tudott, de a két kiállítást már nem bírta ellensúlyozni az újonc.
Jó: Ötvös (a mezőny legjobbja), Baksa, Molnár T., Sánta T., ill. Fildan, Urbán, Popescu, Hajdu.
Boros Tibor: Egyértelműen csalódott vagyok a végeredmény miatt, mert ezt a mérkőzést akár meg is nyerhettük volna a helyzetek alapján, amennyiben nincsenek a végeredményt befolyásoló súlyos egyéni hibáink.

Címlapon: Bajnókék már a nyitányon szembesülhettek vele, hogy a harmadik vonal már egy teljesen más „kávéház” a megyei bajnoksághoz mérten. Fotó: Nagy Marcell

Eltüntetni a tavalyi kétosztálynyi különbséget!

Szombaton megkezdi NB III-as karrierjét a Füzesgyarmati SK labdarúgócsapata. A sárrétiek azzal a nem titkolt céllal utaznak a szezonnyitó találkozójuk helyszínére, Cigándra, hogy bizonyítsák: a tavalyi két osztálynyi különbséget sikerült eltüntetniük a nyári holtidőben, és az erőviszonyok alaposan megváltoztak az utóbbi két hónap alatt.

Ismeretes, hogy a Tisza-partján fekvő borsodi kisváros képviselője tavaly az NB II-ben szerepelt, ám újoncként nem tudta megvetni a lábát, ellenben a harmadik vonalban meghatározó szerepre készül. Annak ellenére is, hogy a mostani csapata már csak egy-két helyen emlékeztet a tavalyira. Szám szerint 18 játékos távozott, akik helyére 17 új ember került, többségében a saját U19-es, illetve kettes számú alakulatból. A nem egészen 3000 lelket számláló településen valósággal rajongnak a fociért, amit jól jelez, hogy megye-kettes második csapatot is fenntartanak azon helyi focisták számára, akiknek a képességeit meghaladja az NB-s szint.
Aki pedig összeköti a két együttest, az nem más, mint a 27 esztendős Popescu Robert. A cigándiak előző két évi házi gólkirálya az új évadot már a gyarmatiaknál tölti, és kulcsfigurája lehet a piros-fehéreknek.
Vele együtt 10 új, többségében NB-s osztályokban játékos került a sárrétiekhez, a távozási oldalon ellenben mindössze 7 név szerepel. Papíron tehát sokat erősödött Boros Tibor gárdája, aminek a pályán is érvényre kell jutnia. Bár az Előre II. elleni csabai főpróba nem a legjobban sikerült – 3–0-ra nyertek a lila-fehér fiatalok –, az öltözőben a játékosok nagyon fogadkoznak, hogy az előadás mindig más.
A minimális célkitűzésünk, hogy a kiesést jelentő vonalat alattunk húzzák meg – fogalmazott a tervek kapcsán Boros Tibor szakmai koordinátor. Persze, amennyiben néhány hét alatt sikerülne reálisan feltérképeznünk az erőviszonyokat, illetve előrelépnénk fizikálisan és taktikailag, abban az esetben nem tartanám lehetetlennek, hogy erős középcsapatunk legyen. Más kérdés, hogy akkor sem lennék csalódott, ha ez csak a következő évben valósulna meg, és ebben a szezonban eredményes élet-halál harcot folytatnánk a bennmaradásért.
A gyarmatiak „mindenese” egy több évtizedes személyes élményét is megosztotta a szombati rajt kapcsán. Erre helyben az idő távlata ellenére bizonyára sokan tekintenek vissza jóleső érzésekkel.
Harmincnégy évvel ezelőtt labdaszedőként vettem részt a Füzesgyarmat utolsó harmadosztályú meccsén. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer újra megadatik az élmény, és a városnak NB III-as csapata lesz, ennek pedig én magam is tevékeny részese lehetek fogalmazott a sportvezető.
Ami pedig a szombati konkrét feladatot jelenti, próbált reális képet formálni, ugyanakkor derűlátóan is nyilatkozott.
Tisztában vagyok azzal, hogy a két csapat között jelentős különbség volt az utóbbi években, de ez mára papíron kiegyenlítődött. A főpróbánk semmilyen tekintetben nem sikerült, ennek ellenére jelentősen nem változott az utolsó hét felkészülési programja. A fásultság jeleit tapasztaltam a srácokon az utolsó tesztmeccsen, ezért inkább csak frissítettünk és a megmutatkozó taktikai és technikai hiányosságokat próbáltuk korrigálni a heti foglalkozásokon tette hozzá Boros Tibor, aki négy emberére sem számíthat majd Cigándon.
A kiesők többségének a hátsó alakzat stabilitásában jutna szerep, így ennek a csapatrésznek a legideálisabb összetétele jelentheti az első számú kihívást.
Gondot okoz, hogy Bíró Tamás, Kelemen Lajos és Farkas Zsolt továbbra sincs „meccskész állapotban”, mellettük pedig a kulcspozíció betöltésére szerződtetett Toca Bogdan is sérüléssel bajlódik. Hiányuk miatt nincs minden posztra két azonos képességű játékosom, bár ezzel bizonyára a riválisaink többsége sincs másként, nekem ugyanakkor ez okozza a legfőbb problémámat. Arra számítok, hogy a cigándiak igyekeznek majd ránk erőltetni az akaratukat, de amennyiben sikerül stabilizálnunk a védelmet, lezárni a területeket a hazaiak előtt, és a szerencse is mellénk áll, akkor lesz esélyünk a pontszerzésre mondta a vezető.

B. M.

NB III Keleti csoport, 1. forduló
Augusztus 12., szombat, 17.30.

Cigánd SE–Füzesgyarmati SK
Vezeti: Mencsik László (Benkő Róbert, Kulcsár Judit).

Címlapon: A gyarmatiak védelme Urbánnal, Kiss Dáviddal és Bányaival az élen aligha fog unatkozni szombaton, illetve az idény során. Fotó: Ács Zsolt Jr.