Tavaszra összekovácsolódtak a kígyósi lányok

Három ponttal a tarsolyában, az utolsó, 12. helyről vágott neki a tavaszi idénynek a Felföldi István SE Újkígyós NB II-es női csapata. Kevesen voksoltak volna az újonc bennmaradására, ám a télen még a mezőny legjobb góllövőjét, Markos Mercédeszt is elveszítő gárda huszáros hajrával, az utolsó négy mérkőzésén nem hibázva a 9., legjobb kieső helyen végzett, de folytathatja az NB II-ben.

– A tavaszi felkészülést nem a legjobb előjelekkel kezdtük, hiszen a mezőny legjobb góllövője, Markos Mercédesz Gyulára igazolt. Megpróbáltunk erősíteni, ám ez a bajnokság közepén nem volt könnyű feladat, végül a meglévő kerettel vágtunk neki a tavasznak – beszélt a nem sok jót sejtető tavasz előtti történésekről Laurinyeczné Buday Veronika, az Újkígyós edzője. – A sorsolásunk sem volt könnyű, mert azokhoz a csapathoz utaznunk kellett, akiket meg akartunk verni, végül ellenük öt pontot sikerült begyűjteni. A nagy bravúr a Csorvás (akik végül a 3. helyen végeztek – a szerző) és a Makó elleni győzelem volt. Utóbbin hatgólos hátrányból fordítottunk. Maroknyi csapatunk a tavaszi szezonban összekovácsolódott, amelyben a fiatal, 16 esztendős Bakonyi Dóra jó teljesítményt nyújtott. Együttesünket több mérkőzésen is a jó csapatszellem segítette a győzelemhez.
Az edzőnő elmondta, hogy jelenleg a pihenőjüket töltik, majd augusztus elején kezdik meg a felkészülést, reményeik szerint az NB II-re, mert beadták a nevezést, a Magyar Kézilabda Szövetség bekérte az indulási szándéknyilatkozatot. Meghívást még nem kaptunk felkészülési tornára, de az biztos, hogy több edzőmérkőzést be fogunk iktatni. Az kérdés, hogy a felkészülésük hol zajlik majd, hiszen a termüket a világítástechnika és a pálya talajának felújítása miatt néhány hétig nem használhatják.
– Mindenki marad, sőt, két újkígyósi nevelésű fiatallal, egy átlövővel és egy szélsővel tárgyalunk. Az ifjúsági csapatból néhány tehetséges fiatallal számolunk majd a felnőttek között – beszélt a keretben tervezett változásokról az Újkígyós edzője.

B. P.

Címlapon: A kígyósi lányok tavaszra felvették az osztály ritmusát. Fotó: Babák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.