Téli és tél végi gyalogtúrák

Nincs olyan hónap, amelyikre ne jutna legalább egy túra a viharsarokban. A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa téli „program csomagjában” több lehetőség közül is választhattak a természetbarátok.

A Körös túra keretében közel másfél száz túrázó barangolta be Mezőberény környékét. A résztvevők felkészültségének megfelelően 10, 20 és 30 kilométeres táv között választhattak.
Egy másik lelkes és népes csoport az „Alföldi Kéken” járt, s a Biharugra-Körösnagyharsány-Körösszakál útvonalon, tett meg 17 kilométert, és vette szemügyre a téli bihari táj szépségeit.
Már a tavaszelőn került sor a hagyományos, 34. alkalommal megtartott Petőfi emléktúrára Mezőberényben. Ragyogó idő fogadta a résztvevőket, akik Váradiné Marcsi és Hoffmann Ádám közrefogásával a nagy létszám ellenére egyszerre értek az Kettős-Körös hídjánál található Petőfi-emlékműhöz. Itt csatlakoztak a Makadám Világjáró Kerékpárosok Klubja és a Mozdulj Meg Baráti Társaság által verbuvált kerékpáros csapathoz, akik a környező településekről kerekeztek el a megemlékezés tiszteletére. Az egyéb közlekedési eszközökkel kiérkezőkkel együtt, mintegy 300-an vettek részt a koszorúzással egybekötött ünnepségen. A hivatalos rész végén ki-ki gyalog, vagy kerékpárral folytatva túráját, tért haza.

Címlapon: Ez a kép is a kora tavaszi alföldi táj szépségei közé tartozik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.