Tizedszer, huszonhárman az asztaloknál

Ha Mezőberény és sakk, akkor Szucharda Gyula. Az egykori kiváló sportoló és sportpedagógus, Szucharda Gyula emlékére rendezték meg 23 versenyző részvételével, tizedik alkalommal azt az emlékversenyt, amelynek a Művelődési Központ adott helyet.

A helyszín azért is fontos, mert az intézmény falai között kezdte meg Szucharda Gyula a mezőberényi sakkpalánták oktatását az 1980-as évek elején. A viadal hagyományosan december elején kerül megrendezésre, születésnapjának évfordulóján. Örömteli, hogy az idén is nagyon sok fiatal ült asztalhoz, összesen tizenegy 14 év alatti játékos szerepelt a versenyen.
A viadalon több rutinos sakkozó is asztalhoz ült, és a dobogós helyekért alapvetően ők küzdöttek. Ki kell emelni az indulók közül a 90 éves gyulai Kovács Istvánt, de tiszteletet érdemel a 79 éves orosházi Váczi Sándor is, hogy vállalta az utazást és a versenyzést. Petró József, a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke Szucharda Gyula egykori tanítványa —, versenyen kívül indult el az egykori mentora tiszteletére.
Az emlékversenyt a békéscsabai Brhlik György nyerte holtversenyben a békési dr. Gosztolya Ferenccel. Közöttük a jobb mezőnyérték döntött. A dobogóra a mezőberényi Nagy Róbert, a Gyulai SE NB II-es csapatának sakkozója ért oda nagy hajrával. Ki kell emelni az ifjú békéscsabai tehetségeket, akikről még biztosan sokat fogunk hallani.

Eredmények (23 induló, 7 forduló): 1. Brhlik György (Békési TE) 5,5 pont, 2. dr. Gosztolya Ferenc (Békési TE) 5,5, 3. Nagy Róbert (Gyulai SE) 5, 4. Kovács Sándor Zoltán (Békési TE) 4,5, 5. Kovács Gergő Norbert (Békési TE) 4,5, 6. Rakovics János (Békési TE) 4.
Legjobb serdülők: 12. Gyenge László (Békéscsaba) 3,5 pont, 13. Skaliczki Tamás (Békéscsaba) 3, 14. Szatmári Martin (Békéscsaba) 3. Legjobb 2008. után született sakkozó: 17. Bánszki Norbert (Békéscsaba) 3 pont. Legjobb leány: 20. Polgár Szilvia (Békéscsaba) 2.

Címlapképünkön az élen végzett trió, Brhlik György, dr. Gosztolya Ferenc és Nagy Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.