Több mint két és fél ezren a küzdőtéren

Pénteken, Budapesten megkezdődik a budapesti Kick-box Világkupa, hatalmas részvétel mellett. Szerda estig 2641 nevezés érkezett, 37 nemzet 248 egyesületéből, de még messze nem ez a végső létszám, hiszen több mint egy napig lehet még nevezni.

A mezőny zöme – érthetően – Európából érkezik, de például itt lesznek az Egyesület Államok, Brazília, Guatemala, Mauritius, Mongólia válogatottja is. Az óriási érdeklődésnek több oka lehet. A hagyomány, hiszen Magyarország már a huszonharmadik kick-box világkupát rendezi. A tavalyi, szintén Budapesten megrendezett hasonló esemény remek lebonyolítása, a körülmények után még többen jöttek el az idén fővárosunkba. S nem utolsósorban, az ősszel itt rendezik meg a felnőtt kick-box világbajnokságot is, így már most jó néhány csapat felméri a helyszíneket. Igen, helyszíneket, mert a tatamis szabályrendszerek – point-fighting, light-contact és kick-light – a MOM csarnokban, míg a ringes versenyek – K-1, low-kick és full-contact – a pár száz méterre lévő Kongresszusi Központban kerülnek megrendezésre.
A hatalmas induló létszám miatt változások következtek be a programba azért, hogy a versenyt zökkenő mentesen lehessen beindítani. A zenés formagyakorlat kategóriák megrendezésének helyszíne átkerült a Budapesti Kongresszusi Központba (a ringes szabályrendszerek helyszínére). A szombati és vasárnapi versenynapok pontban reggel 9 órakor kezdődnek a MOM Sportközpontban (a tatamis szabályrendszerek helyszínén), a Budapesti Kongresszusi Központban a küzdelmek kezdete változatlan: 10 óra.
Remélhetőleg sok szurkoló biztatja majd a versenyzőket. A Békés megyei klubok is nagy létszámmal és éremesélyesként lesznek jelen, kihasználva azt, hogy ezen az igazán rangos versenyen nem kell nagyon messzire elutazni. Folyik a csata az előkelő ranglista-helyezésekért is, a tét, ki utazik majd a szeptemberi macedóniai kick-box utánpótlás Európa-bajnokságra?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.