Toborzó nélkül is jönnek a Gyulai útra

Nagy a pezsgés a Gyulai úti vívóteremben, a sportiskolások éppen végeznek, de jönnek a nagyobbak, közben az egyik sarokban egy kis csoport készülődik a tréningre. Sokáig mindössze egy pár alkotta a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia kerekesszékes kontingensét, pár hét alatt azonban háromszorosára duzzadt a kis csapat, s a nemek megoszlása is ideális: három nő és három férfi.

Közülük az egyik, Szarvas Zsolt még abszolút kezdő, rengeteg támogatásra van szüksége, ráadásul neki egy speciális markolatú pengét is le kellett gyártatni.
Az őszbe hajló hajú Süle József négy éve, egy október végi napon szenvedett súlyos balesetet, egy siető autós, nem törődve a forgalom többi résztvevőjével, úgy előzte meg Peugeot 607-esét, hogy az lecsúszott az útról és egy fának ütközött. Nagyobbik fiának nem esett komoly baja, neki viszont eltört a gerince, az autó totálkárosra tört.
– Tavaly októberben jöttem le először a vívóterembe – beszélt a kezdetekről a balesete előtt soha nem sportoló újkígyósi Süle József. – Az akkor már vívó Molnár Mária csábított, s magam is kíváncsi voltam, mennyire tudom megerősíteni izmaimat. Nem kifejezetten a versenyek, az eredményesség miatt edzem, de (s közben rákacsint a dialógust hallgató edzőjére, Keresztes Piroskára – a szerző) meg kell mutatnom Piroskának is, hogy érdemes velem foglalkozni.
Gyermekei, József (19 éves), Franciska (15), Eszter (8) és Ádám (6) ugyan nem sportol, de a kicsik gyakran elkísérik az edzésekre, s innen már csak egy lépés az, hogy ők is pengét fogjanak.
Fenesi Balázs rendelkezik némi sportmúlttal, gyerekként, Gyulán Winkler Andornál vívott, de a középiskola után felhagyott az aktív sporttal. Autóbalesete után tolószékbe kényszerült, de annyira unta már a tétlenséget, hogy hallgatott a hívó szóra, s bekopogtatott a csabai vívókhoz.
– Egy idő után már kívánja a szervezet a mozgást. Piroska és Zsolt (Galli Zsolt vezetőedző) sokat segít, jól is érzem itt magam, csak korábbi jobbkezesként fenemód nehéz volt átszoknom a balra. Várom már, hogy élesben, versenyen is kipróbálhassam magam, aztán meg sem akarok állni Rióig – jelentette ki holtkomoly arccal a 37 éves fiatalember.
Papp Csilla Diána nyitott hátgerinccel született és gyermekkora óta kerekesszékbe kényszerült. Több sportágat is kipróbált, mire eljutott a vívóterembe.
– Kosárlabdáztam, de nem igazán tetszett. Egy alkalommal eljöttem ide, ahol nagyon jó a hangulat. Egy hónapja járok edzésekre, az alapmozdulatokat már elsajátítottam – lelkesedett a fiatal lány.
A 20 esztendős Szilágyi Szabinát Csilla „szervezte” be. Sokat nem kellett kapacitálni, kíváncsi volt, hogy milyen is az a vívás.
– Azon kapom magam, hogy mindig nagyon várom az edzéseket, pedig korábban soha semmilyen sportágat űztem – mondta Szabina. Tudom, hogy az első versenyemre még hónapokat kell várnom, de türelmes vagyok, hiszen előbb meg kell tanulnom a vívás alapjait.
Valamit nagyon jól csinálnak a csabai vívó akadémián, hiszen különösebb toborzó nélkül is jönnek a kerekesszékes sportolók, az országban itt foglalkoznak a legtöbb mozgásában korlátozott vívóval. Biztosak lehetünk benne, hogy a csapat még bővülni fog, pár hónapon belül akár háziversenyt is rendezhetnek a Gyulai úton.

Gajdács Pál (Békés Megyei Hírlap)

Sokat viccelődnek az edzéseken

Keresztes Piroska neve inkább tornászberkekből lehet ismertebb. Miután abbahagyta a tornát, s elvégezte a tornaedzőit, egy évig anyaklubjában tevékenykedett, mígnem fülébe jutott, hogy edzőt keresnek a vívók. Bár korábban nem sok köze volt ehhez a sportághoz, belevágott, s az alapok elsajátítása után két éve munkába állt.
– Teljesen más a kerekesszékes vívókkal foglalkozni, mint gyerekekkel. Annyiban könnyebb velük, hogy nem kell a lábmunkára figyelni – mondta Keresztes Piroska. – Előbbiekkel megbeszéljük a gondokat is, ha kell tanácsot is adok. Sokkal pozitívabbak, sokat viccelődünk, jó hangulatban telnek az edzések. A hét első felében egy edzés keretében egy-két vívóval egyéni képzés zajlik, péntekenként viszont mindenki itt van. A legnehezebb, a helyes tartás megtanulása. Nagyon fontos, hogy már az elején jól rögzüljenek a dolgok. Idén még rendeznek egy világkupát Egerben, majd egy országos bajnokságot is, ahol már Süle Józsi is elindulhat. A minap Budapesten megrendezett tesztversenyen ő és Balázs is jól vizsgázott, előbbi harmadik, utóbbi az ötödik helyen végzett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.