Továbbra is hibátlanok a gyulai lányok

Tovább folytatta jó szereplését a Gyulai Amazonok NB II-es női futsalcsapata, amely a felsőházi rájátszás 4. fordulójának pénteki mérkőzésén az egyik legveszélyesebb riválist verték nagy csatában. A fürdővárosiak vendége a Csömör volt, amely legutóbb a tarjáni Skorpiót múlta felül magabiztosan. Mindez a házigazdák számára sem ígért könnyű perceket.

A rutinos vendégek kontrákkal próbálták veszélyeztetni Csontos Zsanett kapuját, aki jól állta ezúttal is a támadásokat. A hazai oldalról szép támadásokat láthattunk, melynek a 16. percben lett meg a kézzel fogható eredménye Pilán Tímea találata révén. A szünetig hátralévő időszakban is a gyulai lányok domináltak, a válogatott labdarúgó után Erdélyi Angéla értékesítette sokadik helyzetét, beállítva a félidei eredményt.
A második játékrészben a csömöriek nagyobb iramra kapcsoltak. Mátyás Noémi a 23. percben szépített, így a folytatás igen izgalmasra sikerült. Az eredmény azonban már nem változott, mert a Fülöp Diána-Balogh Noémi védőpároson nem találtak fogást, mögöttük pedig Csontos Zsani brillírozott, ha éppen szükség volt rá. Az egyénileg is jól teljesítő hazaiak rengeteg helyzetet alakítottak ki, de vagy pontatlan volt a befejezés, vagy Király Julietta volt jó helyen.
Molnár Zoltánné: – Kicsit bosszant a mai pontatlan helyzetkihasználásunk, hiszen nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Egy nagyon rutinos, jó erőkből álló ellenfelet sikerült felülmúlnunk, így a rájátszás végelszámolásánál fontosak lehetnek a most begyűjtött pontok. Sok sikert kívánunk ellenfelünknek a továbbiakban!

Gyulai Amazonok–RFC Csömör 2–1 (2–0)
NB II-es női futsal-mérkőzés, rájátszás az 1–8. helyért. Gyula, 100 néző. V.: Belicza, Telek, Boda.
Gyula: Csontos Zs. – Fülöp D., Perjési R., Pilán T., Erdélyi A. Csere: Bálint R., Szilágyi Zs., Balogh N., Kurai N., Németh V. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
Csömör: Király J. – Molnár J., Mátyás N., Szennai A., Nagy Sz. Csere: Botka B., Markó M., Orbán Cs., Kakuk A., Lengyel Zs. Vezetőedző: Tóth László.
Gólszerző: Pilán T., Erdélyi A., illetve Mátyás N.

Címlapon: Fülöp Diána és Balogh Noémi sziklaszilárd védelmet húzott a gyulaiak kapuja elé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.