Túl az első edzőmeccsen a békési kosarasok

Túl van a felkészülés első szakaszán a Békési SZSK NB I B-s férfi kosárlabda-csapata. Lassan a játékoskeret is összeáll. A korábban már jelzett Nagy Balázs mellett új játékos Békésen a hódmezővásárhelyi nevelésű, legutóbb az NB I B Keleti csoportjának győztesénél, a Salgótarjánban játszó Schéda Martin. A 25 éves magasbedobó már csatlakozott is új csapatához, együtt edzőtáborozott társaival. Régi-új játékos a saját nevelésű Nagy Csaba, aki egy éves hódmezővásárhelyi kitérő után költözik haza. Szintén Békésre tart az 1994-es születésű Demkó József, aki eddig a Gyula csapatában kosarazott. A felnőttekkel kezdte meg a felkészülést két U20-as saját nevelésű játékos, Bánszki Róbert és Tóth Csaba is.

Első felkészülési mérkőzésén is túl van a BSZSK. Az ellenfél a tavalyi 3. helyezett Debreceni EAC volt, ahol a következő évben az NB I A csoportba való feljutást tűzték ki célul. A mérkőzést a hajdúsági gárda nyerte 67:61-re.
– Rögtön az idei év favoritjával, az újjászervezett, megerősített DEAC-cal mérhettük össze erőnket – mondta Balog Vilmos, a csapat egyik edzője. – Persze nem csak a debreceniek lettek átszervezve, hanem nálunk is történtek jelentős változások, így mindenki, magam is kíváncsi voltam, hogy milyen teljesítményre leszünk képesek az első meccsen. Az volt a cél, hogy lássuk, hol tartunk, milyen irányba kell haladnunk az egy hónap múlva induló bajnokságig. A látottak bizakodóvá tesznek, hiszen Krisztics Dani nem lépett pályára, illetve Kertész Dani sem volt teljes értékű játékos, és így is tisztességgel helyt álltunk, bár rengeteg feladatunk van még. Az újak jól mutatkoztak be, külön öröm Bánszki Dani két pontja a felnőttek között.
Békési SZSK–Debreceni EAC 61:67 (12:15, 19:21, 14:23, 16:8)
A Békés legjobb pontszerzője: Koma (16).
A békésiek pénteken és szombaton is Zrenjaninban meccselnek előbb a III., majd a helyi II. osztályú csapata ellen.

Címlapon: Itt még a bajnokin harcolt egymással a két fél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.