Üde színfolt volt a két ifjú csabai párbajtőröző

Petri Renáta és Kazár Dóra is bejutott az ausztriai Mödlingben megrendezett nemzetközi párbajtőr viadal (egyben U23-as európai körverseny és a magyaroknak felnőtt válogató) nyolcas döntőjébe. A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia két fiatalja, tapasztalatszerzési céllal utazott a Bécs melletti vívócentrumba.

Mindketten 4:2-es győzelem/vereség mutatóval teljesítették a körmérkőzéses fordulót, így az egyenes kieséses táblán folytathatták. Dóra az olasz Roató, a horvát Mesic és az ukrán Brovkó legyőzésével nagy bravúrt végrehajtva bejutott a nyolcas döntőbe. Renáta a kadet Európa-bajnoki ezüstérmes debreceni Fekete, a junior válogatott balatoni Felker, és a Honvédos Panácz legyőzésével csatlakozott klubtársához. A döntőben aztán csak egyikük győzhetett, hiszen egymással vívtak. Ezúttal Renáta nyerte kettőjük csatáját, majd a négy között kikapott a román felnőtt válogatott Sbircia-tól és a végén a jól megérdemelt bronzmedált vehetett át, míg Kazár Dóra a nyolcadik helyen fejezte be a rangos viadalt. Mindkettejük szereplése nagyon kellemes meglepetés.

Címlapon: A mödlingi eredményhirdetés, a dobogó harmadik fokán Petri Renátával

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.