Új edzők a megye-kettőben

Egy sor megye II. osztályú labdarúgócsapat cserélt edzőt a téli holtidőben, vagy jelenleg is keresi az őszi szakvezetője ideális helyettesét. Utóbbiakhoz tartozik az A-csoportos Okány KSK, ott ugyanis még bizonytalan, hogy ki ülhet a kispadon Turcsek Zoltán helyére, valamint a Kétegyházi SE, ahol Árdeleán Demeter évközi lemondása óta nem volt „igazi gazdája” a gárdának.


Mindkét helyen napokon belül eldőlhet az utódlás, vannak azonban olyan konkurensek, ahol már túl is vannak a „beavatáson”. Gádoroson, az A-jelű mezőny sereghajtójánál például Szabó Zoltán kezébe került a „karmesteri pálca”, aki az elnöki pozíciót is betöltő Pisont Andrást váltja. A 37 esztendős hálóőr eddig a szentandrásiak kapuját védte, az új kihívások miatt azonban távozott az igazolásával együtt, tehát a játékba is beszállhat, amennyiben a szükség úgy kívánja.


A csoport másik nehéz sorsú együttesénél, Vésztőn is váltás volt, miután Szabó Sándor helyét Pardi Gábor „örökölte meg”. Az 54 éves helyi tréner korábban már dolgozott a zöld-sárgáknál, legutóbb pedig a 2013/2014-es bajnoki évben a körösladányi csapatot irányította, ahol az ifjúságiakat bajnoki címre vezette.
Házon belül orvosolta az edzőkérdést a B-csoportos Újkígyós FC, ami azok után vált aktuálissá, hogy a csapatot ősszel irányító Zsiros György a konkurens Mezőmegyer együttesénél kezdte meg az új idényt. A vezetés a legpraktikusabb megoldást választotta, amikor a gárda doyenjét, Horváth Zoltánt kérte fel szakvezetőnek. A 49 éves támadó ismeri a viszonyokat, tisztában van a játékosok képességeivel, ami komoly előnyt jelent a szerepvállalásnál. Az új megbízatáshoz igazodva, Horváth Zoltán a játékot háttérbe szorítja, a jövőben inkább meccselni fog a kispadról.

B. M.

Címlapon: Az hat évvel ezelőtt készült archív felvételen Laksteter Jován kap instrukciókat Pardi Gábortól