Újabb dekoncentrált gyulai kezdés

A hatszoros bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes Kiskunfélegyháza otthonában szenvedett tisztes vereséget a Gyulai Amazonok NB I-es női futsalcsapata, amely újoncként négy forduló után továbbra is pont nélkül áll a hazai elitben.

A hétvégi bajnokin a házigazdák Dominika Dikanová vezérletével letámadták a gyulai lányokat. A vendégek idegesen, kapkodva kezdtek, amit a hazai csapat ki is használt. A 3. percben Görög Zsófia szerezte meg a vezetést, majd Dikanová kétszer is mattolta Csontos Zsanett kapust. Molnárné Irénke tanítványai a félidő végére lendültek bele: több helyzet is adódott előttük, mi több, Kurai Nikolett szépíteni tudott a szünet előtt. A második játékrészben a békési alakulat nyomása alá helyezte ellenfelét, Farkas Katalin többször bravúrral hárította a gyulai támadásokat. Csanálosi Anada szerencsés találata után még nagyobb kedvet kaptak az amazonok, ennek ellenére Dikanová szinte a semmiből szerzett újabb gólt, majd Görög Zsófia is betalált, lehűtve a kedélyeket. Záró akkordként Kajári Gabriella szerezte meg élete első NB I-es találatát, azonban a végeredményt egy újabb hazai találat állította be. A gyulai lányok legközelebb október 14-én hazai pályán szerepelnek a Göcsej SK ellen.
Molnár Zoltánné: Ismét a mérkőzés elején elkövetett figyelmetlenségek miatt kellett végig szaladnunk az eredmény után. Nincs okunk a szégyenkezésre, eddigi rangos ellenfeleink sokkal rutinosabbak, jobb játékerőt képviselnek, hétvégén viszont nagyon szeretnénk megszerezni az első pontjainkat.

Astra Kiskunfélegyházi Bulls–Gyulai Amazonok 6–3 (3–1)
NB I-es női futsalmérkőzés. Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Márkus, Kaszala, Ártim Dóra.
Kiskunfélegyháza: Farkas K. – Rozmis, Gál, Görög, Dikanová. Csere: Krascsnics, Pintér, Balázs, Urbán, Gimes, Gelb. Edző: Do
mbó János.
Gyula: Csontos – Fülöp, Balogh, Erdélyi, Perjési. Csere: Németh, Sovány, Csanálosi, Kajári, Kurai, Szilágyi. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Dikanová 4, Görög 2, ill. Kurai, Csanálosi, Kajári.

U15-ös mérkőzés: Astra Kiskunfélegyházi Bulls–Gyulai Amazonok 9–3.

M. Á.

Címlapon: Kurai Nikolett csapata összes mérkőzésen jó játékot nyújtott, gólt is szerzett Kiskunfélegyházán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.