Újra kell tervezni a bucsai focit

Július 18-án új edző irányításával kezdte meg a nyári felkészülést a Bucsa SE labdarúgócsapata. A posztjáról lemondó Bujdosó Attila helyét az ifjúsági alakulattal bajnoki címet elértő Nagy Ferenc vette át az észak-sárréti településen.


A sors fintora, hogy nem igazán maradt volna feladata az új idényre, hiszen a nyári átalakulás vélhetően felemészti a piros-fehérek U19-es alakulatát. Nem kevesebb, mint 9 játékos igazolt el vagy hagyott fel a focival, ami a keret felét jelenti, noha addig is átfedés volt a két együttes között.
A visszavonuló Bujdosó Attilával (41) egyetemben különböző okok miatt átmenetileg befejezte a játékot Kulik Csaba (29), Fábián Norbert (26) és Lázók Norbert (22). További négy labdarúgó, Tóth Kálmán (28), Lázók Attila (27), Fekete László (19), Lázók Sándor (24) tért vissza előző klubjához Karcagra, míg a tapasztalt Vámos László Károly (40) hazament és a frissen szerveződő Füzesgyarmat második csapatában szerepel tovább.
Mivel komoly létszámhiány lépett fel, ezért a vezetőséggel karöltve úgy döntöttünk, hogy az ifi csapatot feláldozva indítjuk el a felnőttet. Szeretnénk igazolni, de valószínűleg nem tudunk, az egyetlen új belépő Kovács József (24) lehet, aki utoljára Halásziban játszott, de már közel egy éve nem lépett pályára – mondta el Nagy Ferenc, akinek a bajnokság rajtjáig egy hónapja van arra, hogy egy ütőképes gárdát összerakjon.

B. M.

Címlapon: A bucsai játékosok egy felejthető év után „szétsprinteltek”. Fotó: Keller Dávid