Vadász Viktor Győrben kötött ki

A megyei foci „vezérhajójának” számító Előrétől kezdve a megye III. osztályig bezárólag minden klub igyekszik orvosolni problémáit a játékoskeretben mutatkozó hiányosságokat illetően. Ennek megfelelően aktív élet zajlik az átigazolási piacon, amelynek néhány friss hírét szedtük csokorba.

Csapatához hasonlóan, nem zárt valami fényes évet Vadász Viktor, az Előre védője. A lila-fehérek szakmai stábja ezért sem ragaszkodott a 30 esztendős játékos további szolgálataira. A pályafutása során több élvonalbeli klubot is megjárt labdarúgó az ország másik felébe „bútorozott át”, a következő idényt ugyanis Győrben tölti, a feljutásra avanzsáló NB III-as ETO kötelékeiben.
A liga konkurens Rákóczi Vasas SE együtteséhez távozó Tóth Krisztián helyére két kapust is igazolt a Mezőkovácsházi TE alakulata. A zöld-fehéreknek sikerül hazacsábítaniuk Battonyáról a 36 esztendős Sárközi Lászlót, valamint Tótkomlósról a nála 10 évvel fiatalabb Szabó Andrást. Ha azt vesszük alapul, hogy a keret tagja maradt a tavasszal „beugró” Zoltán András is, akkor Balázs József játékos-edző ezen a poszton mindenképpen a bőség zavarával küzdhet!
Ahogy megszokhattuk: egy sor játékos cserél helyet a harmadik vonalban szebb jövőben reménykedő Nagyszénás és Gádoros csapatai között. A „tranziton” szénási irányba Maglóczki Pál János, Szilágyi Henrik, Liszkai Tamás és a játékot újrakezdő Pajkó Péter tart, akikkel ellentétes utat jár be ifjabb Godár Tibor, Godár Bence, Máriás Péter és várhatóan a Csiki Ádám Márk, Podmaniczki István, Oláh Attila trió is. A keleti végen további veszteséget jelent, hogy Burján Ferenc, Gyenge Antal és Szabó Károly visszavonul, ugyanez 7 kilométerrel nyugatabbra Gugolya Györggyel, Adamik Zoltánnal, Agócs Jánossal, Bedő Lászlóval és Tatár Istvánnal eshet meg.

Címlapon: Szabó András ősztől nevelő klubja hálóját őrizheti. Fotó: Babák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.