Velencét „riogatták” a Víziszörnyek

Az olaszországi Velencében idén is megtartották az amatőr evezősök legnagyobb európai fesztiválját, a Vogalongát. A monumentális eseményen 33 ország 1948 hajója vett részt, mintegy 7500 evezőssel. A teljesítendő táv 30 kilométer volt, melyet az olykor vészesen hullámzó tengeren és Velence szűk lagúnáin tettek meg.


A Víziszörnyek csapata tagjai – Barna Béla (Pécs), Kozák Zsanett, Orosz László és Varga Zoltán (Mezőtúr), Csatári Mihály, Csőke János, Csőkéné Icu, Dávid Imre, Papp Enikő, Tímár Imre (Gyomaendrőd) – bár először vettek részt ilyen nagyszabású megmérettetésen, így is kiválóan, a fáradtságot nem ismerve teljesítették a távot, amely életre szóló élményekkel gazdagította őket.
Gyomaendrődön 10 éve él
ez a sportág. Akkoriban hirdette meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a sárkányhajózást népszerűsítő programját, melynek keretén belül Tímár Imre vezetésével egy lelkes kis csapat és a Körös Kajak SE vásárolt versenyzésre, illetve túrázásra alkalmas hajókat. A vízi eszközök és maga a sárkányhajózás nagy népszerűségre tett szert a városban és környékén, köszönhetően a Víziszörnyek és a Körös Kajak SE lelkes tagjainak.

Címlapon: Csoportkép útközben Velence felé