Vendégsikerek a felsőházban

A munkanap miatt szombatra csupán 3 mérkőzés jutott a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A rájátszás 3. fordulója keretében 2 találkozót rendeztek a bajnoki címért küzdő hattagú mezőnyben – mindkettő vendégsikerrel zárult –, egyet pedig az alsóházban.

Az éremre hajtó Kondoros legutóbb pontoktól fosztotta meg a bajnoki címért versenyben álló Békéscsaba 1912 Előre együttesét, most pedig a listavezetővel szemben szeretett volna hasonlóan sikeres eredményt elérni. A látogatók azonban szűk negyedóra elteltével megszerezték a vezetést, és onnan már az ő elképzeléseik szerint alakultak a dolgok. A látogatók igazolva jó formájukat, a második félidő elején gyorsan döntésre vitték a dolgot, a kondorosiak mentségére szolgál, hogy nem törtek meg, erőfeszítéseik szépítést eredményeztek.
Kondorosi TE–Méhkeréki SE 1–3 (0–1)
Kondoros, 450 néző. V.: Barta Tibor.
Kondoros: Kajári – Vozár, Borgulya, Rafaj R. (Kajtár), Vajgely – Takács (Konyecsni), Murvai, Paluksa (Kormány) – Harangozó (Rafaj P.), Farkas J., Péli. Edző: Janis János.
Méhkerék: Pintér – Boros, Wéber, Ruzsa Sz., Komlósi – Kovács Gy. (Popovics), Fülöp, Krajcs – Geiger, Vass (Nagy G.), Sztojka (Juhász). Edző: Bíró Róbert.
Gólszerző: Farkas J. (78.), ill. Sztojka (14.), Geiger (50.), Krajcs (58.).

A hazaiak az első rájátszásbeli pontjuk megszerzését tűzték ki célul, a szarvasiak pedig az előző heti méhkeréki kudarcot szerették volna feledtetni. Egyéb tétje nem igazán lehetett a tabellán a végső helyét máris elfoglaló két együttes párharcának, ezért is volt kissé érthetetlen a pályán eluralkodó feszült hangulat. Az alacsony színvonalú első játékrész során két perc alatt megtörtént a gólváltás, más említésre méltó nem igazán akadt. Szünet után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a szarvasiak, gyors találatokkal lehűtötték a kedélyeket és döntésre vitték a meccset.
Rákóczi Vasas SE–Szarvasi FC 1–5 (1–1)
Orosháza-Rákóczitelep, 120 néző. V.: Benyovszki Zoltán.
Rákóczi Vasas: Tóth K. – Kiss Z., Ludányi, Németh, Sajti (Dudás) – Vili, Bogár (Kolozsvári Cs.) – Boros, Kánya, Bálint – Mazán (Tasi, Albert). Edző: Gyimesi András.
Szarvas: Lévai – Viszkok (Moldván), Polonszki, Kukovecz, Szikora – Pecznik (Uhljar), Zima, Kriska – Furár, Somogyi (Klimaj), Farkas (Magyar). Edző: Rétes Pál.
Gólszerző: Kánya (38.), ill. Zima (37., 59.), Farkas (51.), Furár (54.), Klimaj (88.).

A nap egyetlen alsóházi találkozóján a hazaiak hamarjában megszerezték a vezetést, miután egy jobbról érkező szögletet elnéztek a gyulai védők, Papp Dávid pedig közelről bekanalazta a labdát. A folytatásban mindkét fél sokat próbálkozott, a vendégek kapufáig is eljutottak, újabb találatot azonban csak a vésztőiek jegyeztek, közvetlenül a szünet előtt, egy jól eltalált lövéssel. Mindez a folytatásra is rányomta a bélyegét. Változatos mezőnyjátékkal telt ugyan a második 45 perc, de ekkor már nem igazán akadtak helyzetek, így a sárrétiek magabiztosan őrizték meg az előnyüket.
Vésztői SE–Gyulai TFC 2–0 (2–0)
Vésztő, 150 néző. V.: Kocsondi Bálint.
Vésztő: Kapusi – Hoffmann, Papp D., Bányai, Lázár T. – Benyó, Gedó, Horváth D., TokajiPap Zs., Tóth K. Csere: Csóka, Bessenyei, Rostás, Farkas F., Zámbó, Novák, Kovács L. Edző: Zsiros György.
Gyula: Démusz D. – Patkás, Jimoh, Nagy S., Kukla – Kovács I., Repisky, Czirok, Tövisháti – Bozsó, Vincze. Csere: Harman, Bozó, Fülöp, Sáss, Nagy E., Kádár. Edző: Démusz Zsolt.
Gólszerző: Papp D. (10.), Tóth K. (42.).

Címlapon: Furár Róbert és Kiss Zoltán kézfogója Orosházán. Fotó: Rosta Tibor/OrosCafé.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.