Veretlen Haladás várja a nyeretlen Előrét

Ősszel a Kórház utcában megosztoztak a pontokon a felek. Fotó: Erdős Csaba

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a tabella 13. helyén álló, eddig 32 pontot gyűjtött Békéscsaba 1912 Előre csapata szombaton 17 órakor a 17. pozíciót elfoglaló, 27 pontos Szombathelyi Haladás vendége lesz. A legutóbbi fordulóban az Előre szabadnapos volt, így két hetet készülhetett az aktuális találkozóra.


A mérkőzésnek azért van különös jelentősége, mert a tabella nyolcadik és tizenharmadik helyezettje között mindössze három pont a különbség. A békéscsabaiaknak mindenképpen ponto(ka)t kellene szerezniük, hogy tartani tudják a távolságot az alsóháztól. Tavasszal a lila–fehérek még nem nyertek, négy döntetlen mellett egy vereségük van. Ha a Haladás nyerni tud, akkor két pontra megközelíti az Előrét. A kéthetes szünet arra is jó volt a csabaiaknak, hogy néhányan felépüljenek a korábbi sérültek közül. Jelenleg Bidzilya Anton, Hursán György, Máris Dominik és Mészáros Márk nincs bevethető állapotban, a többiek Schindler Szabolcs vezetőedző rendelkezésére állnak. Eltiltott nincs a lila-fehéreknél, miként a szombathelyi együttesben sem, amely tavasszal Mátyus János irányításával valósággal „megtáltosodott”.
A vasi alakulat a télen alaposan megerősödött, két korábbi válogatott játékost, a belső védő, Devecseri Szilárdot, és a középpályás, Farkas Balázst is leigazolta. Mellettük érkezett az NB I-es rutinnal rendelkező kapus, Verpecz István, és a védő, Schimmer Szabolcs. Ennek is köszönhető, hogy a tavaszi idényre feljavult az együttes, a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert és egy döntetlent ért el. A házi góllövőlistát a mindössze 18 éves Tóth-Gábor Kristóf vezeti, aki hat gólnál jár, és a legutóbbi Soroksár ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen duplázott.
A szombaton 17 órakor kezdődő találkozót – a vasi klubbal együttműködésben – a Szombathelyi Tv élőben közvetíti. Az interneten az sztv.hu oldalon izgulhatjuk végig a találkozót.

Március 14., szombat, 17.00
Merkantil Bank Liga NB II, 28
. forduló
Szombathelyi Haladás
–Békéscsaba 1912 Előre
Vezeti:
Zám Zsolt (Bertalan Dávid, Bede Tamás).