Veretlenül zárták a rájátszást a gyulai lányok

A rájátszásban utolsó mérkőzésére készülhetett a Gyulai Amazonok NB II-es csapata a futsal bajnokságban. A már bajnok együttes tét nélkül utazhatott Csömörre, ahol felszabadult játék volt a cél. A lányok teljesítették a feladatot, hiszen 2–2-es döntetlennel jöhettek haza, veretlenül nyerve a rájátszást immár gőzerővel készülhetnek a június 3-án 18 órától esedékes Debrecen elleni hazai osztályozóra.

A mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést a csömöriek, a 15. percben Nagy Szabina használta ki a vendégek pontatlanságát. A gyulaiak nagyon sok helyzetet hagytak ki, melynek meg is lett az eredménye, hiszen a második játékrészben újabb gól született a hazai oldalról, így a vendégeknek futniuk kellett az eredmény után. Az igyekezet megtérült: a 31. percben Szilágyi Zsanett szépített, a már-már megszokott forgatókönyv szerinti befejezés pedig Balogh Noémi nevéhez fűződött, aki bombagóllal mentett pontot csapatának. A bajnokság utolsó NB II-es meccse igazságos döntetlennel zárult.
Molnár Zoltánné: – Felszabadult játékot kértem, illetve próbáltuk elkerülni a sérüléseket az osztályozóra. Sokan tudásuk alatt teljesítettek, látszik a fáradtság, de bízom benne, hogy mindenki felszívja magát a Debrecen ellen, és nagyon szép eredménnyel fogjuk zárni a mérkőzést. A szombati osztályozó keretében kapják meg a lányok az aranyérmeket, illetve az U18-as csapatunk játékosai is ekkor vehetik majd át a bajnoki címért járó medálokat.

RFC Csömör–Gyulai Amazonok 2–2 (1–0)
NB II-es női futsalmérkőzés, rájátszás az 1–8. helyért. Gödöllő, 60 néző. Vezette: Bodor Marianna, Puskely, Liebhardt.
Csömör: Király J. – Szennai A., Nagy Sz., Kakuk A., Lengyel Zs. Csere: Hajdu O., Botka B., Orbán Cs. Vezetőedző: Tóth László.
Gyula: Csontos Zs. – Fülöp D., Szilágyi Zs., Papp L., Perjési R. Csere: Balogh Noémi. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Nagy Sz., Lengyel Zs., ill. Szilágy Zs., Balogh N.

M. Á.

Címlapon: Balogh Noémi nem kegyelmezett a csömöriek kapusának sem 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.