Vívó akadémisták versenydömpingje

Három helyszínen is érdekeltek voltak az első „igazi” versenyhétvégén a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia párbajtőrözői. Bohus Réka három társával a milánói expó alkalmából megrendezett meghívásos válogatott csapatversenyen vett részt, ahol az olasz válogatott volt az ellenfél. Réka vezérletével a lányok magabiztos, 45:33 arányú győzelemmel voltak „udvariatlan” vendégek.

A kadettek és juniorok Tapolcán folytatták a tavasszal megkezdett válogatóversenyeik sorát. A kadet lányoknál (63 induló) Petri Renáta szerepelt a legjobban, hiszen egészen a verseny utolsó asszójáig veretlen volt, itt azonban a BVSC-s Borsody Emma ezúttal jobbnak bizonyult nála, de az ezüstnek is nagyon örülhetett. Nem sokkal maradt le tőle Kazár Dóra sem, ő is bejutott a nyolcas döntőbe, ahol az MTK-s Muhari kellemetlen stílusa kifogott rajta, így végül hatodik lett. A juniorok 56 indulót számláló mezőnyében a még csak 15 éves Petri tét nélkül, felszabadultan vívhatott. Magabiztos, kitűnő vívással sorra győzte le válogatott ellenfeleit (Molnár Petra, Szőke Sára) s csak a balatoni Schiffer Klaudia tudta megállítani. De a vigaszág valóban vigaszt nyújtott Renátának, így a nyolc között jöhetett a visszavágó, s a vereségből okulva ezúttal könnyedén győzött Schiffer ellen, s innentől megállíthatatlan volt, megérdemelt aranyérem lett a jutalma. Petri Renáta ezzel a teljesítményével vezeti a kadet ranglistát, s a junioron is harmadik.
A pákozdi csata emlékére újonc párbajtőr versenyt rendeztek Székesfehérváron. A békéscsabaiakat Keszthelyi Zsombor képviselte. Veretlenül került fel a táblára, ahonnan könnyedén jutott döntőbe. A vasasos Semerédy azonban most túljárt Zsombi eszén, így maradt az ötödik hely.

B. P.

Címlapon: Petri Renáta és Kazár Dóra fogja közre Galli Zsolt edzőt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.