Walfisch Merci újabb évre aláírt

Az EUbiltiy-Group-Békéscsabai Előre NKSE 2019. június 30-ig szerződést hosszabbított Walfisch Mercédesszel, így a válogatott keretben is számításba vett, saját nevelésű átlövő újabb egy évig a lila-fehérek játékosa lesz – adta hírül a csabai klub.

Walfisch Mercédesz 2006-ban lett a csabaiak igazolt sportolója, és a 2010/11-es bajnoki idényben tett fővárosi kitérőjét leszámítva végig az Előre játékosa volt, a felnőtt együttesben 2012 tavaszán mutatkozott be. Az átlövő tagja volt a korosztályos válogatottaknak, és több alkalommal részt vett már a felnőtt nemzeti csapat összetartásain is. A 2017/2018-as bajnoki idényben a csapat kapitánya lett, és a szezon eddigi 21 mérkőzésén 106 alkalommal volt eredményes.
– Bízom benne, hogy a távozók helyébe megfelelő megoldást talál majd a vezetés, így gondmentesebb és eredményesebb tudunk majd produkálni az ideinél. Nem szeretnénk még egyszer olyan izgalmakat átélni, mint a jelenlegi bajnokságban. Az új edző, Horváth Roland nagy változást hozott, az egyénekre és a csapatra is jó hatással volt, ennek köszönhető az, hogy sikerült elmozdulnunk a kieső helyről és a tudásunknak megfelelően teljesítünk – mondta a szerződéshosszabbítás kapcsán Merci.
A lilák kapitányát természetesen az egyéb küszöbön álló aktualitásokról, így a válogatott kerettagságról, illetve a soron következő Vasas elleni bajnokiról  is kérdeztük.
– A nemzeti együttessel kétnapos összetartáson vehettem részt. Ennek keretében volt egy edzőmeccs, ahol  jól ment a játék, és ahogy visszahallottam, a kapitány is elégedett volt. Azért
dolgozok tovább és hajtok, hogy mielőbb odakerülhessek, de ehhez is elengedhetetlen a megfelelő szintű klubcsapat. Ami a Vasas elleni találkozót illeti, Pesten nagyon elrontottuk az első meccset. Felvettük a ritmusukat és ez nem kedvezett nekünk. Ebből tanulva, most nem szabad még egyszer elkövetnünk azt a hibát, lendületesebb játékkal kezdettől fogva rájuk kell erőltetnünk az akaratunkat, akkor aligha lehet gond.

B. M.

Címlapon: Merci szerződtetésével a jövő évi csapata vezére már megvan, most már csak a megfelelő tisztek és az alázatos „gyalogság” kiválasztása van hátra…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.