World Grand Prix: Azerbajdzsán helyett Dél-Amerika

A magyar női röplabda-válogatott Mexikó mellett Venezuelába utazik a World Grand Prix-ban (WGP), a nemzetközi szövetség (FIVB) legjelentősebb versenysorozatában nyáron.

A magyarok csoportbeosztása körül sok volt a bizonytalanság, hiszen az egyik tornát eredetileg Azerbajdzsán rendezte volna, ám az idei Európa-bajnokság – amelyen a magyar válogatott is érdekelt lesz – társházigazdája visszalépett a sorozattól.
Az FIVB honlapjának legfrissebb időrendje alapján a liga harmadosztályában szereplő magyar csapat – amely a 2015-ös Európa Liga-győzelmével érdemelte ki, hogy a legjobbak között szerepelhet – július 7. és 9. közötti, a mexikói torna után nem Algériába, hanem Venezuela fővárosába, Caracasba utazik. Ott a házigazdákon kívül Mexikóval és Algériával mérkőzik meg.
A két tornán szerzett pontok alapján az első három, illetve amennyiben a négyes döntőt rendező Ausztrália is köztük van, akkor az első négy jut be a július 21. és 23. között sorra kerülő fináléba.
A harmadosztály négyes döntőjének győztese a következő évben a WGP másodosztályában szerepelhet. A 600 ezer dollár összdíjazású sorozatban 32 válogatott szerepel három csoportban, amelyek erősorrend alapján állnak össze.

A magyar válogatott mérkőzései (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
1. torna, Aguascalientes:
Július 8., szombat, 1.00: Magyarország–Trinidad és Tobago
Július 9., vasárnap, 1.00: Ausztrália–Magyarország
Július 10., hétfő, 3.00: Mexikó–Magyarország

2. torna, Caracas:
Július 14., péntek, 22.00: Magyarország–Mexikó
Július 15., szombat, 22.00: Algéria–Magyarország
Július 17., hétfő, 1.00: Venezuela–Magyarország

Címlapon: Szakmáry Grétiék Mexikóból Venezuelába utaznak júliusban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.