Egyéni sportok

Érmek és egyéni csúcsok a szenior ob-ról

A csabai sportolók sikeres bajnokságot tudhatnak maguk mögött

A Békéscsabai Atlétikai Club szenior szekciója dr. Kovács Mihály vezetésével a fővárosban megrendezett szenior országos bajnokságon vett részt népes küldöttséggel, és több számban is szép eredményt ért el a szombati eseményen.

A férfiak között Komáromi László 3000 méter akadályon egészen kiváló, 11:16 perccel új országos csúccsal nyert. Szalai András 5000 méteren taktikus futással, az edzői utasítást maximálisan betartva, remek idővel, magabiztosan nyert. Kovács Mónika diszkoszvetésben szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet, 30,11 méterrel.
Steigerwald Ernő – aki labdarúgó kapusként vált ismertté Békéscsabán – nagyon szép versenyzéssel, új egyéni csúccsal, 155 centiméterrel ezüstérmes lett magasugrásban. Elindult a 200 méteres síkfutásban is, ahol 17,50-es idővel szintén ezüstérmes lett.
A csapat „lelke”, dr. Kovács Mihály 1500 méteren 15 másodpercet javítva egyéni csúcsán, 4. helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben. A 200 méteren szintén új egyéni rekordot elérve 5. lett a sprinterek között.
A versenyzőket Tóth Sándor, Adorján László és Solticz Kálmán edzők készítették fel.

A klubok versenyében az aranyérmeket tekintve a gyulai végzett az élen a budapesti Ikarusz pályán. A fürdővárosiak kitettek magukért, hiszen nem kevesebb, mint tizenöt számban győztek. A 62 egyesület szeniorjait felvonultató eseményen a veszprémiek 14, a szekszárdiak 11 arannyal követték a gyulaiakat.
A legeredményesebb fürdővárosi Volosinovszki Zoltánné és a 94. évében járó Kovács István lett 5-5 elsőséggel.
Eredményeik. Női. 55 évesek. Volosinovszki Zoltánné. 100 m: 1. hely, 15,49. 200 m: 1. hely, 33,47. Magasugrás: 1. hely, 120 cm. Távolugrás: 1. hely, 424 cm. Hármasugrás: 1. hely, 856 cm. 65 évesek. Szabó Ilona. 100 m: 1. hely, 25,51. Távolugrás: 1. hely, 224 cm.
Férfi. 90 évesek. Kovács István. Súlylökés: 1. hely, 3,92 m. Diszkoszvetés: 1. hely, 10,74 m. Gerelyhajítás: 1. hely, 7,91 m. Kalapácsvetés: 1. hely, 10,61 m. Nehézkalapács: 1. hely, 5,15 m. 70 évesek. Salka József. 100 m: 1. hely, 15,69. 200 m: 1. hely, 35,76. 400 m: 1. hely, 1:28,34.
Szabó Ilona magasugrásban ezüst, és egy bronzot diszkoszvetésben is szerzett.
Az 55 éveseknél Fülöp Mihályné magasugrásban és súlylökésben második, 100 méteren harmadik.
Az 50 éveseknél Mány István távolugrásban második lett.

B. P.

Károlyi Csilla váltóban bronzérmes

A magyar csapat folytatta kiváló szereplését

A magyar indulók négy érmet nyertek az oroszországi Tomszkban zajló uszonyosúszó-világbajnokság szerdai versenynapján.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint Senánszky Petra megnyerte az 50 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjét, ugyanebben a számban Varga Krisztina ezüstérmes lett.
Lengyeltóti Bence a dobogó harmadik fokára állt a 400 méteres uszonyos gyors fináléját követően.
A negyedik szerdai magyar érmet a 4×200-as felszíni női váltó nyerte: az orosházi Károlyi Csilla, valamint Suba Sára, Blaszák Lilla és Szabó Anita által alkotott kvartett harmadik lett.
A magyar küldöttség három nap után öt arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel áll az oroszországi világbajnokságon.

Fábri János tizenharmadszor Európa-bajnok

Fábri János tizenharmadszor bizonyult kategóriájában a kontinens legerősebb emberének

A masters 4-es kategóriában versenyző Fábri János 455 kg-os összetett eredménnyel győzött a csehországi Pilsenben rendezett Masters Erőemelő Európa-bajnokságon.

A 76 esztendős szarvasi erőemelő guggolásban 160 kg-ot, fekvenyomásban 75 kg-ot teljesített, felhúzásban pedig 220 kg-ig jutott, ezzel tizenharmadik Európa-bajnoki címét szerezte meg.

Károlyi Csilla döntőzött a világbajnokságon

A magyar válogatott középen kék úszódresszben Károlyi Csilla

Remekül szerepelnek a magyarok az oroszországi Tomszkban az uszonyosúszó-világbajnokságon. A magyar küldöttség két nap után négy arany-, négy ezüst-, és két bronzéremnél tart.

A válogatott tagjaként részt vesz az eseményen Károlyi Csilla, az Eötvös DPSE Orosháza versenyzője is. A vébé első napján a 100 méteres felszíni úszásban (33 induló) 41,02-es idővel 14. lett az orosházi sportoló, a második napon 200 méteres felszíni úszásban (26 induló) bejutott a döntőbe, és végül 1:32,58-as idővel a hetedik helyen végzett.

Viharsarki éremeső a vidékbajnokságról

Az ezüstérmes békési női ifjúsági négyes

Ötvenhat egyesület közel 1300 kajak-kenusa küzdött hétvégén a vidékbajnoki címekért a Tolna megyei kedvelt üdülőhelyen, Fadd-Domboriban. Békésre, Gyomaendrődre és Szarvasra is jutott aranyérem, az utánpótlás számára rendezett seregszemlén.

Mivel szinte valamennyi fővároson kívüli klub képviseltette magát, így a számok döntő többségében rendkívül népes mezőnyök sereglettek össze, ezért is jelentett külön dicsőséget az éremszerzés. A viharsarki műhelyek képviseletében hajókba ülők idén sem maradtak adósak az érmekkel. Szarvasra két egyesben, valamint egy váltóban jutott legnemesebb medál, a Körös-Kajak SE és a Békés versenyzői egyéniben nyertek egy-egy aranyat.

Megyei vonatkozású dobogósok.
Serdülő fiú. K-2 1000 m, U16: 3. Fehér Dávid Sándor, Hermeczi Richárd Ervin (Körös Kajak). C-2 2000 m, U15-U16: 2. Dihen Milán, Kmotricza Igor (Békés). Kölyök fiú. K-2 1000 m, U13-U14: 3. Mester Lóránd, Tatár Péter (Békés). K-4 2000 m, U13-U14: 3. Békés (Bereczki Noel, Borbély Bence, Mazán Milán, Hidvégi Bálint Tibor). MK-1 3×200 m váltó, U13: 1. Szarvas (Csengődi Péter Keve, Opavszky Milán, Kiri Zénó). Gyermek fiú. MK-1 2000 m, U12, döntő I.: 1. Csonki Sándor (Szarvas), 3. Harsányi Botond (Szarvas). MK-1 2000 m, U12, döntő II.: 1. Velencei Boldizsár (Szarvas). MK-1 2000 m, U11, döntő I.: 1. Katona-Szabados Noé (Körös Kajak).
Ifjúsági női. K-4 1000 m, U17-U18: 2. Békés (Bíró Szabina, Somlyai Csenge, Pardi-Kis Éva, Szabó Boglárka). Serdülő leány. K-2 2000 m, U15: 3. Somlyai Csenge, Bíró Szabina (Békés). Kölyök leány. K-1 1000 m, U14: 3. Kálmán Enikő Eszter (Békés). K-4 1000 m, U13-U14: 3. Békés (Pankotai Anna Gabriella, Kálmán Enikő Eszter, Szabó Luca, Jankus Veronika). MK-1 2000 m, U13: 2. Török Luca (Szarvas). K-1 2000 m (zebra szerint), U13-U14: 1. Jankus Veronika (Békés).

Veres Laura junior Európa-bajnok váltóban

Tóth András tanítványa pénteken még egyéniben is célba veheti a dobogót

Rómában kedden megkezdődött a junior úszó Európa-bajnokság, amelyen részt vesz Veres Laura, a Gyulai Várfürdő versenyzője. A 15 éves tehetségnek ez a verseny jelenti az olimpiai főpróbát.

Az esti döntők során utolsóként rendezték meg a női 4×200 méteres gyorsváltók versenyét, amelyben a magyar váltó, Veres Laura, Fábián Bettina, Nyirádi Réka, Pádár Nikoletta összeállításban az első helyen végzett 8:00,95-ös idővel. Veres Laura 200 méternél 2:00,32-es idővel az első helyen váltott a szegedi Fábián Bettinával. Az ezüstérmet Oroszország szerezte meg 8:04,78-as idővel, míg a harmadik helyen Olaszország végzett, de azután kizárták, így a törökök lettek a harmadikok, 8:09,11-es idővel..
A gyulai úszó pénteken a 200 méteres gyorsúszásban áll rajtkőre.

Ifjú csabai atléták a dobogó tetején

Steigerwald Ernő a ligaversenyen, Hrabovszki Balázs a bajnokságon ért el kimagasló eredményt

Győrben rendezték meg az atléták U18-as összetett országos bajnokságát, a Rába kupa keretén belül pedig egy U20-as ligaversenyt. A bajnokságon a Békéscsabai AC színeit képviselve Hrabovszki Balázs állt rajthoz.

A fedett pályás összetett ob-t megnyerő fiatal esélyesként indult a szabadtéri bajnokságon. Nem is vallott szégyent, hiszen 5216 ponttal jelentős fölénnyel nyert. Az első számától kezdve végig vezetve 164 ponttal szerzett többet a második helyezettnél. Balázs megközelítette egyéni csúcsait 100 méteren (10,93), 110 méteres gátfutásban (14,01) távolugrásban (649 cm), magasugrásban (1,73 m) és súlylökésben (10,63 m) is. Megjavította idei eredményeit 400 m-en (52,36) és gerelyhajításban (29,07 m). Ebben az évben Balázsnak – akit az Adorján László, Erdős Péter edzőpáros készített fel – ez volt a harmadik bajnoki címe.
Az U20-as ligaversenyen a tallinni junior Európa-bajnokságra készülő Steigerwald Ernő 400 méteren 48,58-es idővel az első helyen végzett. Másnap a rövidebb távon, 200-on is elrajtolt, ahol 21,88 másodperccel a második helyen ért célba.

B. P.

Megtörtént a kajak-kenusok sajtóbemutatása

A tokiói olimpiára utazó magyar kajak-kenusok és parakajakosok a fotózáson és sajtóbemutatásukon Budapesten egy rendezvényhajón. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ünnepélyes csapatbemutató keretében köszöntötte hétfőn a tokiói olimpiára és paralimpiára utazó 24 sportolóját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). Az eseményen Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke felidézte: 2019-ben nem gondolták volna, hogy 2020 nyarán nem lobban fel a láng a japán fővárosban, de aztán tavaly tavasszal minden megváltozott.

A szövetség idén 80 éves, az elnök pedig felidézte a korábbi nagy sikereket, az 1952-es helsinki játékokat, amely az első ötkarikás érmeket hozta, majd az első aranyat, amely 1956-ban Fábián László és Urányi János nevéhez fűződött.
– Az elmúlt 80 évben éppen 80 olimpiai érmet szereztünk, nagyon sok fantasztikus pillanat részesei lehettünk, s ezek közül sok már az itt ülők nevéhez fűződött – utalt Schmidt Gábor az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutára, vagy a Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamarára, akik most is csapattagok. Rajtuk kívül még Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Varga Katalin és Rozbora András nem olimpiai, illetve paralimpiai újonc.
Miután Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára is köszöntötte a sportolókat, kiemelve az MKKSZ példaértékű támogatását, Boros Gergely, a szövetség szakmai igazgatója beszélt a válogatottról.
– A szokványoshoz képest kicsit más utat járt be mindenki, hogy ott lehessen Tokióban, de örömteli, hogy 24 fővel tudjuk majd képviselni az országot. A csapat éremerős, szerintem a hat dobogós helyezés reális elvárás, bízom benne, hogy ezek közül minél több lesz a legfényesebb medál – fogalmazott, kiemelve, hogy az esélyeket növeli a tény, mely szerint idén először egyesben és párosban már két egység indítható nemzetenként.
Boros Gergely hozzátette: a sportolók jó állapotban vannak, mindenkit beoltottak a koronavírus ellen, három hét múlva pedig útra kelnek az akklimatizációs edzőtáborba, Takamacuba.
Storcz Botond szakágvezető bemutatta a megjelenteknek Schmid Juliát, aki szlalom kajak-kenuban indul majd Tokióban. Mint mondta, a versenyző már éppen úton van Japánba, és a célja a tisztes helytállás lesz.

Hüttner Csaba, a gyorsasági válogatott szövetségi kapitánya azt emelte ki, hogy a magyarok minden versenyszámban ott lesznek az olimpiai versenyekben, s ez óriási dolog.
A szakember egyben megerősítette az MTI értesülését, mely szerint a férfi kajaknégyes összeállításában változás történt, Kopasz Bálint helyére Béke Kornél került, s még kísérleteznek a Nádas, Kopasz párossal is.
– Hangsúlyozom ugyanakkor: nem biztos, hogy ez a végleges állapot, de tény, hogy most a Béke, Nádas, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor négyessel próbálkozunk. Bálint esetében abszolút az egyes szereplés élvez prioritást – mondta.
A szakember szerint ez sok szempontból egy „extrém” olimpia lesz, és szerinte azon fog múlni a siker, hogy ki tud jobban alkalmazkodni a körülményekhez.
– Egyetértek azzal, hogy sok érem van ebben a csapatban, de szerintem aranyat nyerni nagyon nehéz lesz, hiszen nagyon erős ellenfeleink lesznek – tette hozzá.
A gyorsasági csapat július 25-én indul útnak Japánba.
Az augusztus 24-én kezdődő paralimpián hat versenyző képviseli majd az országot, Weisz Róbert szakágvezető azt mondta, reménykednek az éremszerzésben.

A csoportképen a hásó sorban balról: Kozák Danuta, Csipes Tamara, Lucz Dóra, Bodonyi Dóra, Hüttner Csaba szövetségi kapitány, Kárász Anna, Medveczky Erika, Balla Virág, Takács Kincső, Horányi Dóra, az első sorban balról: Adolf Balázs, Kopasz Bálint, Nádas Bence, Béke Kornél, Fejes Dániel, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor és Varga Ádám. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Tokióban induló magyar csapat
Férfiak. K-1 200 m: Tótka Sándor, Csizmadia Kolos. K-1 1000 m: Varga Ádám, Kopasz Bálint. K-2 1000 m: Béke Kornél, Varga Ádám; Nádas Bence, Kopasz Bálint?. K-4 500 m: Béke Kornél, Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor?. C-1 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel. C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel.
Nők. K-1 200 m: Lucz Dóra, Kárász Anna. K-1 500 m: Kozák Danuta, Csipes Tamara; K-2 500 m: Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika. K-4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra. C-1 200 m: Takács Kincső, Horányi Dóra. C-2 500 m: Balla Virág, Takács Kincső. Szlalom: Schmid Julia (női kenu).
Paralimpia. Pulai Erika (KL1), Varga Katalin (KL2), Kiss Péter (KL1), Rozbora András (KL2), Kiss Erik (KL3), Juhász Tamás (VL2, KL1).

(MTI)

Kamion volt a „játszótárs” Gádoroson

A versenyzők hámba fogva majd ülve vontatták el a gépmonstrumot. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

Nem kevesebb, mint tizenöt és fél hónapot vártak a szervezők arra, hogy végre megrendezhessék Gádoroson a HSMA Kamionhúzó Liga első fordulóját. A koronavírus-járvány – mint oly sok minden mást – itt is átírta a terveket, hiszen e sportág már tavaly bemutatkozott volna Gádoroson, de éppen a verseny idején ütött be a járvány.

Nagyon boldogok a gádorosi szervezők, hogy ha több mint egy éves késéssel is, de elhozhatták a településre ezt a látványos, különleges erősember sportágat.
Négy kategóriában, openben, könnyűsúlyban, a 35 év felettieknek mastersban és a hölgyeknek girlpowerben írtak ki versenyt. Voltak átfedések is, néhány próbálkozó több kategóriában is felmérhette képességeit. A huszonöt versenyző a 7,5 tonnás kamionokat állva hámmal és ülve magukhoz kötéllel is húzta. Sokan nem is feltétlenül a győzelemért, sokkal inkább a verseny öröméért indultak el a viadalon.
– Nagyon jól sikerült a kamionhúzó liga első fordulója, jó volt a mezőny, nem túlzás, ha azt mondom, hogy a kamionhúzás hazai elitje vendégszerepelt Gádoroson. Nagy volt a lelkesedés – adott helyzetképet a helyi szervező, Simondán Vilmos. – A versenyzők tényleg az ország minden szegletéből érkeztek, így megyénkből Battonyáról és Gyuláról, és örömünkre voltak helyi indulók is, így a huszonnégy éves Szabó Dávid, valamint a még nála is fiatalabb, tizenkilenc esztendős Hegedűs Zsigmond. Plusz programként jelent meg a kínálatban az épített autók bemutatása. Több új tehetséggel is találkozhattunk, az openben indult egy tizenhét éves fiatalember is, de kellemes színfoltot jelentett a Hernádról érkező Balogh Nikolett, aki végül holtversenyben második lett.
Simondán Vilmos kiemelte, hogy nagy összefogás kellett ahhoz, hogy tető alá hozzák a rendezvényt.

– Hálás köszönettel tartozom mindenkinek, aki bármilyen módon is segítette a verseny létrejöttét, azoknak is, akik elhozták az épített autóikat, színesítve ezzel a programot, a támogatóknak és az árusoknak is, akik kiszolgálták a kilátogató közel négyszáz érdeklődőt. Meg kell még említenem Nagy Zsolt Joe nevét, aki időmérőként nagy segítséget nyújtott a verseny zökkenőmentes lebonyolításában.
Bár a megyében több helyen is leszakadt az ég, Gádoros megúszta eső nélkül, így gond nélkül zajlott le az esemény.
Simondán Vilmos elmondta, hogy a kamionhúzó liga nem az egyetlen idei szervezésű eseményük, terveik szerint ugyanis augusztusban rendeznének egy erősember versenyt is, ami egy korábbi rendezvényükhöz hasonlóan ezúttal is jótékonysági lenne, azonban erről többet nem akart mondani, mert sok minden képlékeny még.

B. P.

A verseny végeredménye
HSMA Erős Emberek Kamionhúzó Liga, 1. forduló. Végeredmény. Open: 1. Véró Alex, 2. Várnai Richárd, 3. Lindeisz Gábor, 4. Krucsai Róbert, 5. Gunyecz Dávid, 6. Pipu Dávid István. Girlpower: 1. Varga Fanni Rebeka, 2. Balogh Nikoletta és Szőcs Petra, 4. Csordás Cintia, 5. Motyovszki Lenke. Masters: 1. Tolnai Lajos, 2. Kis Attila, 3. Pipu Dávid István, 4. Németh Gábor, 5. Vas Gábor, 6. Deli Tamás. Könnyűsúly: 1. Gunyecz Dávid, 2. Deli Tamás, 3. Németh Gábor, 4. Szabó Dávid, 5. Hevesi Ferenc, 6. Kajla Gábor.

Csongrádon versengtek a szeniorúszók

A békéscsabai Juhászné Tóth Margit szenior világbajnok is több érmet begyűjtött

Negyven klub közel két és félszáz versenyzője lépett rajtkőre Csongrádon az elmúlt hét végén, ahol a Fitt, egészséges nemzetért tárt kapus program keretében hosszú idő után ismét nemzetközi szenior úszóversenyt rendeztek.

Békés megyéből a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub és a Tótkomlósi Rozmárok nagy öregjei léptek rajtkőre, a nemzetközi jelleget pedig három romániai és egy szerbiai klub szeniorjai adták.
Nagy volt a versenyzési kedv, amit alátámaszt, hogy a 12 megyeszékhelyi, a négy fürdővárosi és öt tótkomlósi induló a két nap alatt összesen 99 rajtot teljesített. És nem mellesleg remekül szerepeltek a kánikulai nyáridőben megtartott eseményen.

A Békés megyei dobogósok. Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület: Csirmaz Sándor, Csomai Zsolt, Gazsyné Hrabovszki Edit, Gondiné Lakatos Ildikó, Juhászné Tóth Margit, dr. Korcsok Ferencné, Miklós Éva, Molnár Vivien, Németh Éva, Pappné dr. Marik Sarolta, Petrovszki Éva.
Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub: Bíró Bernadett, Csepeli Pálma, Murnyák Zsuzsanna.
Tótkomlósi Rozmárok: Apatóczki István, dr. Balás Gábor, Fodor László, Kancsó János, László-Zsurzs Henrietta.

error: Content is protected !!