Linzi sikerével négyes döntőben a BRSE

Négy meccset vív ezen a héten a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata. A Közép-európai Ligában a kedden az osztrák bajnokság éllovasa vendégeként lépett pályára Tóth Gábor alakulata, amely folytatta eddigi veretlen teljesítményét, …

Nem lesz könnyű menet az Eb-program

A házigazda belga válogatott ellen kezdi meg szereplését az augusztusi Európa-bajnokságon a magyar női röplabda-válogatott. Az európai szövetség honlapjára kedden került fel a kontinenstorna, így a genti A csoportban szereplő …

Extra motivációval küzdöttek

Az Extraliga mellett az NB I-ben is összecsapott egymással a BRSE és az UTE női röplabdacsapata. Az eredmény a nagyokhoz hasonlóan alakult: Nagy Attila tanítványai négy szett során múlták felül …

Hajtós Újpestet múlt felül a BRSE

A várakozásoknak megfelelően hozta a szombati hazai bajnoki mérkőzését a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata. Az Extraliga 9. fordulója keretében az Újpest látogatott a Viharsarokba, amely hősiesen küzdve próbálta megnehezíteni a házigazdák …

Zsúfolt napok közepette

Ugyan a naptár szerint már január kétharmadánál járunk, a Swietelsky-Békéscsabai női röplabdacsapata menetrendje szempontjából még csak féltávhoz érkezik szombaton, amikor az UTE-t látogat a megyeszékhelyre, az extraligás bajnokság 9. fordulójában. …

Elmaradt az újabb bravúr

Bondár Anna oldalán Greet Minnennel búcsúzott a női páros második fordulójában az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar-belga duó – amely a nyitókörben a 14. kiemelt lengyel Alicja Rosolskát és új-zélandi …

Másodszor is a Schwerin volt jobb

Az SSC Palmberg Schwerin női röplabdacsapata kettős győzelemmel jutott 16 közé a CEV-kupában, miután a hazai szett veszteség nélkül zárt találkozó visszavágóján öt játszmában múlta felül a házigazda Swietelsky-Békéscsaba együttesét. …

Bondár Anna nem adta könnyen magát

Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 81. játékos – aki a nyitókörben megszerezte első Grand Slam-főtáblás győzelmét – a 2017-ben Roland Garros-győztes lett …