Labdajátékok

Újpesten tesztelt a BRSE

Glemboczki Zóráék számára hasznos tapasztalatokat hozott a pénteki gyakorlómérkőzés. Fotó: UTE/Facebook

A évforduló tájára beiktatott hosszabb bajnoki szünetet játékkal törte meg pénteken a Swietelsky-Békéscsabai RSE extraligás női röplabdacsapata. Az ötszörös bajnok Újpesten vizitelt, ahol négy szettes, nem hivatalos mérkőzést vívott a ligában is konkurens vendéglátójával.

A nem teljes csapattal szereplő BRSE valamennyi játszmában a házigazdák fölé kerekedett. Az eredmény azonban másodlagos volt, a lényeget arra helyezték, hogy a szakmai stáb a különböző felállásokat tesztelhesse mérkőzéskörülmények között.
Tóth Gábor: – Jó visszajelzésként szolgált a találkozó, ott tartunk, ahol a felkészülés jelenlegi szakaszában tartanunk kell. Külön kiemelem, hogy három fiatal játékosunk, Rády Boglárka, Szatmári Lilla és Szűcs Gréta is nagyszerűen élt a kapott lehetőséggel.

Az olasz túrát leszámítva sínen a BRSE programja

A csabaiak a legnagyobb hazai riválisnak számító Nyíregyházával is tartanak közös gyakorlást. Fotó: Csukás Zsolt

Rövid karácsonyi szünet után, már a két ünnep között is intenzív munkát végzett a Swietelsky-Békéscsabai RSE női röplabdacsapata. A munka január 2-án folytatódott a Békéscsabai Röplabda Akadémián. A szakmai stáb eközben összeállította a felkészülési programot, így az edzőmérkőzések, valamint az alapszakasz utolsó két találkozójának időpontja is realizálódott.

Pénteken ha nem is teljes létszámmal, de elutazik Újpestre a csapat, hogy mérkőzés körülmények között gyakoroljanak Molcsányi Ritáék. Jövő héten csütörtökön és pénteken a Fatum-Nyíregyházával közös edzés és felkészülési meccs keretében élesítik a formát.
Hivatalosan január 26-án Olaszországban van CEV-kupa összecsapása a Békéscsabai RSE-nek, de a túra kapcsán még számos kérdőjel akad. A klubvezetés vizsgálja a körülményeket, illetve maximális garanciát kér a rendező monzai klubtól, valamint az Európai Röplabda Szövetségtől is, hiszen csak ennek birtokában vállalják az utazást. A felek eredetileg tavaly csaptak volna össze, azonban a BRSE közbenjárására, az Olaszországban tomboló járványhelyzet miatt halasztásra került a „buboréktorna”. A mérkőzés eredeti időpontjának hetében, az olasz klub játékosai közül 11 fő produkált pozitív koronavírus tesztet, így a Monza 42 nap után a héten játszotta az első bajnokiját.
Az Extraliga alapszakaszából még két mérkőzése maradt a csabaiaknak: a Balatonfüreddel február 6-án, míg a Kaposvárral február 13-án mérkőznek meg a Békéscsabai Röplabda Akadémia sportcsarnokában. Szinte bizonyos, hogy az első vagy második helyről várhatják a rájátszást. A Magyar Kupában már decemberben teljesítették minimum célkitűzésüket a legjobb 4 közé jutással. A március 12-14. között esedékes Final Four elődöntőjében a Vasas–Kaposvár párharc győztesével küzdenek majd meg a fináléba kerülésért.

Látván, hogy a BRSE riválisai közül több klub is alaposan „belenyúlt” a játékoskeretébe, felvetődik a kérdés, hogy a csabaiaknál várható-e még változás?
– A legfontosabb célkitűzést, miszerint a sérült Anasztazia Bezsonova pótlását megoldjuk, sikerült teljesíteni, hiszen Manolina Konsztantinu személyében egy példás hozzáállású, a csapatba tökéletesen beleillő játékost találtunk, aki nagy hasznunkra lesz a folytatásban – nyilatkozta a BRSE hivatalos honlapján Baran Ádám, a BRSE elnöke. – Az átló poszt az, ahol Marta Drpa mellett nincsen más alternatíva, így ezt a kérdést több oldalról vizsgáljuk, annak ellenére, hogy a szerb játékos a hazai pontvadászat egyik legjobbja. Figyeljük a piacot, mérlegeljük a lehetőségeket. Örömtelinek tartom, hogy újabb minőségi játékosok érkeztek az elmúlt napok, hetek során az Extraligába, ezzel ismét jelentősen emelkedik majd a színvonal, még értékesebb a végső siker. A mi döntéseinket azonban nem vetélytársak játékos-politikája határozza meg. Amennyiben szükségét érezzük és lesz potenciális jelölt, illetve ennek pénzügyi háttere is rendelkezésre áll, akkor be fogunk avatkozni.

Bondár Anna emelt fővel búcsúzott

További fejlődése érdekében Annának sok hasonló képességű ellenféllel kellene játszania

Az első forduló jelentette a végállomást Bondár Anna számára, az 565 ezer dollár összdíjazású Abu Dzabi WTA teniszversenyen. A 23 éves szeghalmi játékos a világranglista 90. helyén álló fehérorosz Alakszandra Szasznovics ellen marad alul a csütörtök délelőtti mérkőzésén.

Az első szettben Anna mintha túlságosan is tisztelte volna a jóval magasabban jegyzett ellenfelét, aki kétszer is brékelte, így 37 percnyi játék után Szasznovicsnál volt az előny.
A folytatásra azonban sokkal összeszedettebb lett a sárréti teniszező játéka. Ennek hatására 3:3 hozta adogatásait és fogadóként is szép labdamenetekre késztette 26 esztendős ellenfelét. Ekkor azonban semmire brékelte a fehérorosz lány, és hiába harcolt nagyot, innen már nem tudott visszakapaszkodni Bondár Anna.
Szasznovics a Kristina Mladenovic (francia)–Garbina Muguruza (spanyol) párharc győztesével találkozik a második fordulóban.

B. M.

Eredmény, 1. forduló:
Alakszandra Szasznovics (fehérorosz, 90.)–Bondár Anna (275.) 6:2, 6:3

Bondár Anna főtáblás Abu Dzabiban

Anna mentálisan és fizikálisan is rendben volt a szerdai meccsén

Bondár Anna szerdán sikerrel vette az Abu Dzabi WTA teniszverseny selejtezőjének második körét, ezzel a 64-es főtáblán folytathatja tovább. A 23 éves szeghalmi hölgy az 565 ezer dollár összdíjazású, keménypályás tornán három szoros szettben múlta felül az olasz Jessica Pierit (294.).

Azok után, hogy előző nap az orosz Jana Szizikova ellen szinte meg sem kellett izzadnia a világranglista 275. helyén álló Bondár Annának, ezúttal alaposan meg kellett küzdenie a nála 19. hellyel hátrébb jegyzett talján versenyzővel. Az olasz lány 4:6-ra vittel el az első játszmát, ám Annát ez nem törte meg és 6:4-gyel egyenlített. A harmadik szettben, 4:5-nél a kiesés szélére került, de két meccslabdát hárítva, elvette ellenfele adogatását és 7:5-re fordított, így 2 óra 44 perces csata végén győztesként emelhette magasba a két kezét.
Anna következő ellenfele egyelőre nem ismert, a főtábla első körében azonban akár az 1. kiemelt amerikai Sofia Keninnel is összekerülhet, aki 4. helyen áll a világranglistán.

B. M.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Bondár Anna (6.)–Jessica Pieri (olasz, 13.) 4:6, 6:4, 7:5

Bravúr közelben járt a Békés

A nyáron a Kaszásoktól igazolt Meleg Károly (jobbról) apait-anyait beleadott egykori csapata ellen. Fotó: Felkai Gergely

Az NB I B-s férfi kosárlabda-bajnokság évnyitó mérkőzésén kis híján meglepetést okozott a békési csapat. A viharsarki alakulat a 14. játéknapra esedékes keddi hazai rendezésű találkozón, roppant izgalmas finisben szenvedett egyetlen pontos vereséget a hibátlanul menetelő éllovassal szemben.

Békési SZSK–Óbudai Kaszások 71-72 (20-13, 13-22, 23-21, 15-16)
NB I B-s férfi kosárlabda-mérkőzés. Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Nyilas, Vadász, Drenyovszki.
Békés: KRISZTICS (16/9), Balog G. (5/3), Frikker (10), HARGITAI (19/15), MELEG (12). Csere: Cvijin (2), Vass, Széphelyi (3/3), Karsai (4). Edző: Balog Vilmos, Balog Lajos.
Óbuda: PUSZTA (17/9), Bencsik, Vámos (12/9), Varga (9), Horváth. Csere: ROSEMOND (21/15), Kovács (5/3), Vas-Teplán (8/3), Bea, Vígh. Edző: Saed Armaghani.

Remek rajtot vett a hazai gárda, a látogató 10:0-s előnyüknél szerezte az első pontjait. A különbség akár tovább is nőhetett volna, amennyiben az amerikai vendégjátékos, Rosemond nem tartja a lelket a látogatóban. A második negyedre pontosabbá vált a listavezető játéka, ennek hatására fokozatosan felzárkózott és a félidőre már nála volt a minimális előny.
Ez a lendület a harmadik negyedre is átragadt, hiszen 3 perc alatt 11 pontot szerzett a vendégcsapat. A hazaiak időkéréssel rendezték a soraikat, 2 triplával indítottak, majd kicsivel később már a vezetés is náluk volt az egykor óbudai színekben pattogtató Meleg jóvoltából (53:51). Döntetlenről indult a záró játékrész, a mérkőzés bőven tartogatott izgalmakat. Mindkét fél nagyon akarta a sikert, de sok hiba csúszott a játékba. Két és fél perccel a vége előtt 66:64-re vezettek a hazaiak. Több próbálkozásunk is lepattant a gyűrűről, így egy kinti dobással fordított az Óbuda. Erre Hargitainak volt válasza, a saját ötödik triplájával (69:67). Az izgalmak a tetőfokára hágtak, amikor Vas-Teplán három büntetőhöz jutott, és mindannyit értékesítette! A Békés időkérést követően újra előnyt szerzett Krsztics ziccerével, de a végszót Puszta közeli duplája jelentette, ami egyben a fővárosiak veretlenségének megőrzését is jelentette.
A tabella 6. helyén álló békésieknek pénteken Tiszaújvárosban lesz jelenésük.
Balog Vilmos: – Gratulálok a Kaszások csapatának, de a békési játékosoknak is a végletekig kiélezett mérkőzésen nyújtott teljesítményért. Igazi kemény, férfias összecsapást láttunk. Ha az első negyedben és a második félidőben tapasztalt felfogásban játszunk a következő mérkőzéseken, akkor jó eredményeket érhetünk el.

Kedvcsináló a közelgő Hungarian Openhez

Balázs Attila nagyszerű formában várja, hogy hazai versenyen is bizonyíthasson

Az ATP World Tour 250 Series olyan nemzetközi tenisztornák csoportja, melyek az ATP Tour részei. Ez utóbbi az adott év férfi tenisztornáit tartalmazza és fő szervezőjének a férfi profi teniszezők szövetsége, az ATP számít. Az ATP Touron belül hét típusú versenyt rendeznek, amelyek a begyűjthető pontszámok, a versenyzők és az összdíjazás tekintetében rangsorban is vannak, első helyen értelemszerűen a Grand Slam-tornák állnak, az ATP 250-es tornák a hét típusú torna közül az ötödik legrangosabbnak számítanak. Világranglista-pontok és összdíjazás tekintetében az ATP World Tour 500 Series alatt és az ATP Challenger Tour fölött állnak rangban.

Általában ezen tornákon 32 egyéni versenyző indul (plusz ugyanennyi páros) és ezek azok a versenyek, amelyek eljutnak Magyarországra is, így kerül majd megrendezésre idén április 18. és 26. között Budapesten a Hungarian Open 2020, amely most is 32 feltörekvő versenyzőnek nyújt majd lehetőséget maguk megmutatására. Tavaly az a Matteo Berrettini nyert, akinek egyébként karrierje egyik legnagyobb sikere volt ez a győzelem a stuttgarti ATP 250-es verseny megnyerése mellett. A 23 éves olasz tehetséges teniszezőnek számít, a Grand Slameken a legnagyobb eredménye az volt, amikor 3 kört tudott menni 2019-ben Wimbledonban. A 2019-es Hungarian Open legjobb magyarja Balázs Attila volt, aki újabb szárnyalását éli meg, hiszen a Noszály Sándorral együtt dolgozó teniszező a riói ATP 500-as versenyen nemrég már a negyeddöntőbe jutott és ezzel várhatóan az ATP világranglistáján bekerülhet Fucsovics Márton mellé a legjobb 100-ba.
És amilyen formában játszik most Balázs, a sportfogadók számára is lehetőséget nyújt egy nagyobb nyeremény elérésére, hiszen az unibet sportfogadás oldalán megnézve látható, hogy egészen jó pénzt lehet kapni a magyar teniszező további sikereiért. És erre van is esély, hiszen amióta az egyik valaha volt legjobb magyar teniszezőnek számító Noszály edzi, azóta ismét magára talált és akár magasabbra is juthat a ranglistán, nemcsak a legjobb száz végére kerülhet csak be.
Szóval a tavalyi Hungarian Openen a legjobb nyolcig jutott Attila, ott viszont könnyedén kikapott Herberttől és ezzel magyar sikerül nélkül maradtunk a budapesti viadalon. A másik tavaly indult magyar, Valkusz Máté már az első körben simán kiesett, úgyhogy az idei viadal elé fokozott várakozással tekintenek a szervezők és a nézők is. És erre óriási szüksége lenne a magyar teniszsportnak, hiszen Magyarországtól távol azért vannak szép sikerek, de amikor hazai közönség előtt játszanak a magyar versenyzők, akkor elég sok a bizonytalanság és hiba – hiszen nézzük csak meg mi történt 2018-ban.
2018-ban megint nagy esélyekkel vágtunk neki a Hungarian Opennek, hiszen pályára lépett Fucsovics Márton mellett Balázs Attila és Piros Zsombor is, de mindhárman könnyedén kaptak ki már az első fordulóban, Balázst pont a 2019-es győztes, Berrettini búcsúztatta és Fucsovicsnak sem volt esélye német ellenfele ellen.
Az idei versenyre ismét megéri kilátogatni, hiszen az biztos, hogy a magyar teniszsport színe és java fogja magát képviseltetni és amilyen formában vannak versenyzőink tavalyhoz vagy éppen 2018-hoz képest, biztosak lehetünk benne, hogy még az utolsó körökben is láthatunk magyar teniszezőt. A verseny hivatalos oldala már elérhető, bár a teljes versenyzői névsor még nem került publikálásra, ahogy a jegyek sem válthatóak még meg.

error: Content is protected !!