Labdarúgás

Pontot érdemeltek volna a gyulai lányok

A vendégek olykor férfiak keménységgel védték a számukra kedvező eredményt. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Az NB II-es női nagypályás labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában hazai pályán szenvedett minimális vereséget a Gyulai Amazonok csapata. A fürdővárosiak a tabellán pontazonossággal álló Nyírség NSC-vel szemben maradtak alul, egy korán bekapott gól miatt.

A Nyírség csapata remekül kezdte a szombati mérkőzést, hiszen Bodor Renáta találatával már a 7. percben nála volt az előny. A folytatásban viszont már leginkább csak a védekezésre koncentrált és az előnye megtartására. A hazaiak fokozták a nyomást, több alkalommal is áttörte a vendégek védelmét, de a kapu előtt mintha meg lett volna babonázva. Hasonló volt a forgatókönyv a második félidőben is. A gyulai lányok szinte tábort vertek a látogatók térfelén, de gólt ezen a napon nem sikerült szerezniük. A vendégek foggal-körömmel védték az eredményt, időnként asportszerűség kereteit is átlépve.
Molnár Ágnes: – Egy pontra minimum rászolgáltunk volna, így nagyon bosszantó a vereség. Labdabirtoklásban bőven felülmúltuk a nyírségieket, ennek ellenére nem sikerült a pontszerzés. Nem csüggedünk, hiszen a jövő a miénk, dolgozunk tovább!

Gyulai Amazonok–Nyírség Női SC 0–1 (0–1)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Gyula, zárt kapuk mögött. Vezette.
Gyula: Farkas V. – Lehóczki, Mátyás, Lovas, dr. Nagy E. (Paál), Szerb, Hack (Szappanos), Kurai, Mezei, Komlósi, Bartha. Megbízott edző: Molnár Ágnes.
Gólszerző: Bodor (7.).

Folytatódott a kiváló tavaszi széria

Luis Ramosék ezúttal az átlagosnál több helyzetet tudtak kialakítani, de azok többségével nem tudtak élni. Fotó: Erdős Kiara

Harmadik tavaszi bajnoki mérkőzését is megnyerte a füzesgyarmati labdarúgócsapat, amely az NB III-as bajnokság 24. fordulójában a tavasszal eddig szintén hibátlan Tiszafüredet fektette két vállra. Ezzel a sikerükkel a sárrétiek a negyedik helyre léptek fel a Keleti csoport tabelláján.

Füzesgyarmati SK–Tiszafüredi VSE 2–1 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Dobai János (Kövér Tamás, Minda Gábor).
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S. (Vajda, 65.), Tóth O., Raducu, Achim Á., Pataki (Hussein, 72.) – Karikás, Ramos, Kis Sz. (Lippai, 84.) – Popescu, Cigan (Balogh G., 84.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Tiszafüred: Ladányi – Háda, Mészáros N. (Tóth N., 54.), Fehér Zs., Vincze – Bíró P. (Urbin, 71.), Csiki (Iván, 34.), Szövetes, Barzsó – Szabó T., Barna. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Gólszerző: Kis Sz. (56., 59.), ill. Barna (80.).

Az MLSZ szövetségi ellenőrként ezen a mérkőzésen debütált Mracskó Mihály, az Előre válogatott ikonja.
Az első félidő első fele a hazaiak fölényét hozta, igaz a kapu előtt határozatlanok voltak a gyarmatiak. Popescu már első percben „csőziccert” hagyott ki, majd Karikás két alkalommal is ígéretes lehetőséget hibázott el, Cigan fejesét pedig a gólvonalról stukkolták ki a védők, pedig már a kapus verve volt. A 20. perctől kiegyenlített lett a játék. A gyarmatiak leginkább a jobb szélen voltak aktívak, a beadásaik gyakori veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. A jobbára védekezésre kényszerülő fürediek a hosszabbításban jegyezték az első valamire való helyzetüket, de fölé lőtték a szöglet utáni labdát.
A második félidőben fokozta a nyomást a hazai gárda. Popescu az első negyedórában két alkalommal is csak a kapussal állt szemben, de mindkét párharcot a vendégek hálóőre nyerte. A sors iróniája, hogy Ladányi, a mezőny addigi legjobbja, az 56. percben súlyos egyéni hibát vétett. Hiába volt tőle 20 méterre a gyarmati center, addig dajkálta a játékszert, amíg Popescu szerelni tudta az alapvonal közelében, visszapasszolt a második hullámban érkező Kis Szabolcs elé, aki 12 méterről a bal alsóba belsőzte a labdát, 1–0. Három perccel később Achim Sebastian jobb oldali beadását röviden szabadították fel a védők, a labda ismét az érkező Kis Szabolcs elé került, aki a kapu torkából nem hibázott, 2–0. A meccs hajrájában a vendégek szépségdíjas góllal szépítettek. Egy labdaszerzés végén Barna Viktor 16 méterről a jobb sarokba lőtt, a labda a kapufáról pattant be, 2–1. Ennek hatására a fürediek kicsit „túlpörögtek” a végére, de nem volt realitása a pontszerzésüknek.
Tavasszal továbbra is pontvesztés nélkül menetel a Füzesgyarmat, és ez már a tabellán is érezteti jótékony hatását.

Jó: Kis Sz., Áchim Á., ill. Ladányi, Fehér, Barna.

Boros Tibor: – Egy kicsit magunknak tettük izgalmassá a találkozót. Ma voltunk a legaktívabbak a helyzetek kialakításában, de a hatékonyság még hagyott kívánni valót maga után. Az eredménynek örülök, de kicsit bosszús vagyok a kapott gól miatt.
Dorcsák Zoltán: – El kell ismerni, hogy a hazaiak sikere megérdemelt, de az igazsághoz tartozik, hogy egy óriási hibánkat váltották gólra. Azután gyorsan jött a második, s félő volt, hogy itt nem állnak meg. A végén egy látványos góllal visszajöttünk a meccsbe, de az egyenlítenünk nem sikerült.

Kincses László

Továbbra is pont nélkül állnak tavasszal

Kisari Tiborék ezúttal nem sok lehetőséget tudtak kialakítani az ellenfelük kapuja előtt. Fotó: Kovács-Goda József

Egyre nagyobb bajba sodorja önmagát a Körösladány MSK labdarúgócsapata, amely a tavaszi harmadik játéknapon az NB III-as Közép csoport utolsó előtti helyén álló Szegedi VSE mórahalmi albérletében sem tudta megszerezni első idei pontjait.

Szegedi VSE–Körösladány MSK 2–0 (1–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Mórahalom, zárt kapuk mögött. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Deme Rajmund, Dobos Dávid).
Szeged: Zsibrita – Kormányos, Tóth I., Ondrejó (Bakó, 73.), Dóra – Mészáros, Pócs D. – Zana, Fülöp (Hatvani D., 35.), Bodor (Oláh, 73.) – Csanádi (Kelemen, 62.). Edző: Paksi Péter.
Körösladány: Ivicsevics – Krajcsó, Szabó Á. (Pusztai, 46.), Vincze, Ruzsa – Knyihár (Papp Zs., 46.), Szántó – Rádai (Szabó V., 74.), Zelenyánszki, Mácsai (Vastag, 65.) – Kisari. Edző: Fodor Sándor.
Gólszerző: Szabó Á. (6. – öngól), Oláh (80.). Kiállítva: Kelemen (70.).

Balszerencsésen indult a meccs a vendégek számára, hiszen Zelenyánszki 16 méteres lövése alig kerülte el a felső sarkot. A másik oldalon viszont a 6. percben elvégzett első hazai szöglet végén Szabó Ákos fejéről a saját kapujába került a labda, 1–0. Szűk negyedórát követően még Szántónak volt egy ígéretes emelése 14 méterről, de kicsivel mellé szállt. A félidő további részében a küzdelem dominált a pályán, helyzetet nem tudtak kialakítani a csapatok.
Szünet után a házigazdák térfelére tevődött át a játék. A ladányiak az 55. percben Kisari lerántásánál reklamáltak az elmaradt büntetőért. Negyedóra múltán Vastag előtt nyílt meg az egyenlítés, de hatalmas helyzetben Zsibritába lőtte a labdát. Bő 10 perccel később ugyancsak az ő veszélyes szögletét hárította az egykori ladányi hálóőr, a 80. minutában pedig érkezett hazai részről a mecset lezáró esemény. Oláh szabadrúgása megpattant a sorfalon, megtévesztve Ivicsevicset, aki így tehetetlen szemlélője lett az újabb szegedi találatnak, 2–0.

Összességében a vendégek az idény legharmatosabb játékával szenvedtek fájó vereséget, ezzel pedig tovább nehezítették helyzetüket. A sárréti alakulat az éppen bennmaradást érő 15. helyen maradt, köszönhetően annak is, hogy a Vác–Hódmezővásárhely találkozó elmaradt.
Jó: Tóth I., Zsibrita, Kormányos, ill. senki.
Fodor Sándor: – Gratulálok a hazai csapatnak!

Továbbra is sok a fals hang a zenekarban

Krnács Richárd a csabaiak hálóőre a kapott gól ellenére jól oldotta meg a feladatát. Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország

Úgy tűnik, hogy az ETO előző heti legyőzése csak fellángolás volt a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata részéről. A lila-fehérek a bajnokság vasárnapi fordulójában Kazincbarcikán szenvedtek kínos vereséget, ezzel pedig egy alsóházi közvetlen riválisukat „ébresztették fel téli álmából”.

Kazincbarcikai SC–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (0–0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Kazincbarcika, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács J. Zoltán (Aradi József, Rózsa Dávid).
Kazincbarcika: Horváth L. – Tóth B. (Kovács M., 55.), Szűcs K., Farkas A., Mikló – Oldal, Oltean, Toma, Németh T. – Kovác A. (Kalmár, 90.), Tóth-Gábor (Takács T., 69.). Vezetőedzők: Dzurják József, Kriston István.
Békéscsaba: Krnács – Nagy S. (Lukács, 67.), Farkas M., Babinyecz (Kitl, 46.), Bora, Kasik (Hodonicki, 55.) – Horváth P., Király (Máris, 55.), Szabó P. – Kovács Á. (Fazekas, 87.), Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Gólszerző: Farkas A. (54.).
Sárga lap: Tóth B. (26.), Mikló (83.), ill. Nagy S. (40.), Lukács (92.).
Piros lap: Kovács M. (74.).

54. perc: A tizedik hazai szögletet Toma György végezte el, a labdát Farkas András fejelte be a kapuba, 1–0.
74. perc: Kovács Máté Krisztián állította meg a hazai térfélen Lukács Raymondot. A játékvezető rögtön felmutatta a piros lapot a barcikai játékosnak.

A szeles, borús időben jobban kezdte a mérkőzést a Kazincbarcika. Több veszélyes akciót vezetett, melyben rendre főszerepet vállalt Németh Tamás. Mindkét csapat küzdött, amiből egy jó iramú találkozó bontakozott ki. Az első játékrészben Krnácsnak több dolga akadt, mint borsodi kollégájának, azonban 45 percnyi játékot követően gólt egyik együttesnek sem sikerült szereznie.
A szünetben kettőt cserélt Preisinger Sándor, ezzel próbálva frissíteni az előrejátékban visszafogott csapatát. A második játékrész első negyed órájában továbbra is a Kazincbarcika támadott aktívabban, aminek következtében az 54. percben a vezetést is megszerezte. A folytatásban felélénkültek a vendégek, akik újabb támadókat vetettek be. Több helyzetet dolgoztak ki, de a kaput nem sikerült eltalálniuk. Miután emberelőnybe került a lila-fehér gárda, még inkább kapujához szegezte a kiesés ellen harcoló hazaiakat, Horváth többször is bravúrral hárított, így az eredmény már nem változott. A Békéscsaba újabb fontos pontokat vesztegetett el, mert – egy zenei hasonlattal éve – továbbra is sok fals hang a zenekarban,  vagy a karmester vezényel más darabot.

Jó: Németh, Farkas A., Horváth L., Toma, ill. Krnács, Farkas M.

Mestermérleg
Kriston István: – Elismerés illeti a játékosokat, megérdemelt győzelmet arattak. Amit megbeszéltünk és gyakoroltunk az edzéseken, azt mind megvalósították. Agresszív és gyors játékot nyújtottunk, értékes sikert arattunk.
Preisinger Sándor: – Nem játszottunk jól, de amennyi tiszteletlenséget és megaláztatást el kellett viselnünk, az vérlázító, és elfogadhatatlan.

Ellentétes előéletű mérkőzések az NB III-ban

A gyarmatiak hibátlan teljesítményük megőrzése érdekében lépnek pályára, a ladányiakat az első idei pontjaik begyűjtése vezérelheti. Fotó: Kovács-Goda József

Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban a 24. forduló programja kerül előtérbe vasárnap. A megyei együttesek közül a Keleti csoportban érdekelt Füzesgyarmat odahaza fogadja az idén hozzá hasonlóan még pontot sem veszített Tiszafüredet, míg a Közép csoportban szereplő Körösladány a tavasszal pont nélkül álló Szegedi VSE vendégeként lép pályára.

A gyarmatiak számára ragyogóan indult az idény, a listavezető Tiszakécske ellen hazai környezetben, a tabellán közvetlenül mögöttük álló Balassagyarmattal szemben idegenben gyűjtöttek 3-3 pontot. A két fontos mérkőzés „behúzása” egyelőre nem hozott előrelépést a piros-fehérek számára, de távlatokban biztosan kamatoztathatják ezt, mivel szépen lassan a további riválisok is összekerülnek az általuk legyőzött, kiemelkedő képességű ellenfelekkel. Addig nincs más teendőjük, mint hozni a kötelezőket és minél több pontot megszerezni. Vonatkozik ez a vasárnapi találkozóra is, ahol a rutinos játékosokkal megerősített Tiszafüred lesz a vendég. A látogatók előbb Tállyán (4–2), majd a Hatvan (2–0) ellen odahaza is nyerni tudtak, jó passzban várják tehát az aktuális erőpróbát, bár az eddigi ellenfelek a kieső helyekről szeretnének eltávolodni, nem a dobogóra pályáznak. Soraikba olyan tapasztalt emberek kerültek télen, mint Fehér Zsolt az Előre II. csapatából, vagy Urbin Péter ex-előrés center, akit a DEAC-tól igazoltak a Tiszakécskére távozó őszi gólkirály, Kalmár Ferenc pótlására.

NB III Keleti csoport, 24. forduló
Március 14., vasárnap, 14.30
Füzesgyarmati SK–Tiszafüredi VSE
Füzesgyarmat, Lázár Gyula Városi Sporttelep
Vezeti: Dobai János (Kövér Tamás, Minda Gábor)

Szegeden is két hasonló sorsú csapat mérkőzik, csak éppen ellenkező előélettel várja a kiesési derbit. A ladányiak a bajnoki címért harcoló Dabas otthonában szoros vereséget szenvedtek, legutóbb pedig fájó hazait, a hasonló képességű Dunaújvárossal szemben. Ennek hatására nem tudtak előrelépni a 15. pozícióból, előnyük pedig egyetlen pontra zsugorodott a Keleti csoportban sorstárs Gyöngyössel szemben, amely pillanatnyilag a legrosszabb 15. helyezettként a legjobb kiesőnek számít.
Fontos lenne tehát a három pont megszerzése, de nem tűnik könnyűnek, mivel az utolsó előtti Tisza-partiak most már nem igazán tékozolhatnak, ha nem szeretnék dolga végezetlenül zárni a bajnokságot. Ők idén még gólt sem lőttek. Előbb az ESMTK-tól kaptak hatot, majd a Dabas-Gyón otthonában negyedtucatot. A két gárdát 12 pont választja el, éppen annyi, amennyit a házigazdáknak le kellene dolgozniuk tavasszal. Mi tagadás, az eddigi meccsek eredményei ismeretében szép kihívás lesz! Akad majd egy közös ismerős, amennyiben a hazaiak edzője úgy gondolja. Zsibrita Gergő – aki korábban Ladányban is megfordult – a nyáron Gyuláról került a vasutasokhoz, és múlt héten bemutatkozhatott a kapuban.

NB III Közép csoport, 24. forduló
Március 14., vasárnap, 14.30
Szegedi VSE–Körösladány MSK
Mórahalom Sportcentrum
Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Deme Rajmund, Dobos Dávid)

Barcikán vendégszerepel az Előre

Mutatkozik esély arra, hogy Máris Dominik is támadhassa Horváth László kapuját. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Szédületes tempóban pörög a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó-bajnokság. Még csak március idusa van, de már a tavaszi nyolcadik játéknap mérkőzései kerülnek terítékre, nem csoda, hogy számos csapat komoly létszámgondokkal küzd, és ebben nem is feltétlenül a „Covid-káosz” játszik közre. A vasárnapi játéknap után, a válogatott program három hetes szünetet biztosít a mezőny számára, hogy rendezze sorait az idény második felére.

A békéscsabai együttes Kazincbarcikán zárja az első tavaszi etapot, és a legutóbbi sikerének köszönhetően valamelyest felszabadultan várhatja a borsodi túrát. Ahhoz, hogy ez a nyugalom ne esetleges legyen, hanem stabilan fenntartható, újabb győzelemre lenne szükség a lila-fehérek részéről, és még akkor sem tűzhetnék az idei bizonyítványt a kokárda helyére. Az okokat természetesen másként látják házon belül és azon kívül. Bárhol is az igazság, az év eleji terveket jelentősen vissza kellett fogni, ez tény. Preisinger Sándor egyébiránt éppen a Kazincbarcika elleni őszi meccsen ült először a csapat kispadján, nyomban meg is szakadt az addigi veretlenségi szériája. Azóta 5 győztes, 4 döntetlenre végződött és 10 vereséggel zárult bajnokin irányította a lilákat.
Volt ebben az időszakban járvány és sérüléshullám egyaránt. Ez utóbbiból napjainkra is jut. A tartósan maródi játékosok mellé legújabban felkerült a listára Máris Dominik és Lukács Raymond neve. Az érem másik oldalán több újra edzésbe álló labdarúgó van, aki jó úton jár a visszatérés felé, és színes lapok miatt sem lesz hiányzó.

Ami pedig a vasárnapi házigazdákat illeti, ők szerdán is pályán voltak, a 24. fordulóból elhalasztott Soroksár elleni meccsüket pótolták. Sok örömük nem volt benne, mivel a fővárosi együttes simán elvitte a három pontot. Annak hiányában viszont nem tudtak elemelkedni a kiesést jelentő 18. helyről. A gyenge szereplés miatt néhány meccs után menesztett Pacsi Bálint helyén Dzurják József, Koszta Péter és Kriston István közös konzílium mellett meccselt. Vélhetően ez a szereposztás vasárnap sem változik, mivel a végleges utódlást illetően egyelőre nincs döntés.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 29. forduló
Március 14., vasárnap, 14.30
Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
Vezeti: Kovács J. Zoltán (Aradi József, Rózsa Dávid)

Szabó Tünde élen tartotta a ványaiakat

A ványai lányok fegyelmezetten védekeztek és egy góllal többet lőttek, mint az ellenfelük. Fotó: Erdős Csaba

Hátrányból fordítva nyerte meg az NB II-es női futsal-bajnokság Keleti csoportja hétközi rangadóját a Dévaványai SE csapata. Sikerével a zöld-fehér hölgykoszorú megerősítette pozícióját az élen, és már vesztett pontok tekintetében is jobban áll a most legyőzött Pest megyeiekkel szemben, akikkel hamarosan újra megütközik.

A tétnek megfelelően, egyik csapat sem utánozta le Zrínyi Miklóst és rontott az ellenfelére. A lányok kölcsönösen keresték a fogást a másikon, míg nem a 13. percben Lőrincz Bettina rátalált a résre a a hazai pajzson. A ványaiakat mindez nem törte le és a félidő végéhez közeledve Kurai Nikolett révén egalizálták az eredményt.
A második félidőben is nagy taktikai csata folyt a pályán. A csapatok hátul fegyelmezetten zártak, így kevés helyzet adódott a kapuk előtt, de ezek egyikét a meccs végén Szabó Tünde értékesítette, otthon tartva az értékes három pontot.

Dévaványai SE–SK Tóalmás 2–1 (1–1)
NB II-es női futsal-mérkőzés. Gyomaendrőd, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigeti, Takács J. (Gyebrovszki).
Dévaványa: Szűcs – Nagy Z., Kurai, Kasznár, Furka. Csere: Szabó T., Bereczki, Molnár K., Tóth N., Beinschróth, Zeller, Mucsi. Edző: Tanács Zoltán.
Gólszerző: Kurai (18.), Szabó T. (37.), ill. Lőrincz (13.).

Nem jelentett előnyt a hazai pálya

A ványai lányok vereségükkel is az élen maradtak

Mindkét megyei alakulat vereséggel zárta az NB II-es női futsal-bajnokság vasárnapi, 14 játéknapját. A Keleti csoport élén álló dévaványaiak a Berettyóújfalu ellen maradtak váratlanul pont nélkül, a csorvásiak pedig a vesztett pontok tekintetében élre álló tóalmásiakkal szemben szaladtak bele nagy „pofonba”.

Dévaványai SE–MVFC Berettyóújfalu 4–5 (0–3)
NB II-es női futsal-mérkőzés. Gyomaendrőd, zárt kapuk mögött. Vezette: Korbely, Sechna (Takács J.).
Dévaványa: Szabó A. – Nagy Z., Balogh B., Kasznár, Furka. Csere: Szabó T., Bereczki, Molnár K., Kovács K., Tóth N., Beinschróth, Zeller, Molnár K. Edző: Tanács Zoltán.
Gólszerző: Kasznár (21.), Molnár K. (24.), Furka (34.), Kurai (36.), ill. Balogh E. (1., 6., 30.), Erős (11.), Lengyelné (40.).
A mérkőzés elején kapott két gyors gól elbizonytalanította a házigazdákat és tűzbe hozta a vendégeket. A DSE az első félidőben nem találta a megszokott ritmusát, ennek köszönhetően jelentős hátrányba került. Szünet után viszont egy másik meccs vette kezdetét. A zöld-fehérek két gyors találattal visszahozták reményeiket. A negyedik újfalui találat sem törte meg a lendületüket, és Kurai Niki révén a 36. percben sikerült egyenlíteniük. A meccs hajrájában már a győzelemért támadtak, végül azonban a vendégeké volt a slusszpoén.

Csorvási SK–SK Tóalmás 1–13 (0–8)
NB II-es női futsalmérkőzés. Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Baráth, Szigeti (Gyebrovszki).
Csorvás: Kis K. – Zvolenszki, Sánta, Farkas V., Kis V. Csere: Jávorka, Volent, Erdélyi, Balikó. Edző: Melich Viktor.
Gólszerző: Erdélyi (27.), ill. Kiss N. (2., 16.), Szabó B. (5., 10., 11., 17., 23., 24., 28.), Lőrincz (11.), Képes (17.), Antalicz (27.), Márton (35.).
A hazaiak megilletődötten kezdtek, ezt kihasználva a Tóalmás már az 5. percre kétgólos előnyre tett szert. A vendégek a félidő derekán is megrázták magukat, Szabó Boglárka vezérletével szinte tetszés szerint rúgták a gólokat. Szünet után sem lassítottak a látogatók, hamarjában tíz fölé nőtt a különbség, az alárendelt szerepkörben lévő csorvásiaknak pedig ezen a napon be kellett érniük egy szépítő találattal.

További eredmény: Miskolci Vénusz–Bátonyterenyei TC 3–0.
A bajnokság állása: 1. Dévaványa 25 pont (13 mérk.), 2. Tóalmás 23 (12), 3. Miskolc 21 (13), 4. Berettyóújfalu 20 (11), 5. Bátonyterenye 13 (12), 6. Csorvás 0 (11).

Bravúrpontok Balassagyarmatról

A pillanatkép csalóka, hiszen a gyarmati derbi a házigazdáknak volt fájóbb. Fotó: Erdős Csaba

A listavezető elmúlt heti legyőzése után újabb bravúros pontokat szerzett a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata, amely ezúttal a tabellán közvetlenül mögötte álló Balassagyarmat otthonában győzött egy gyors góllal. Ezzel a sárrétiek öt ponttal távolodtak el a nógrádiaktól, és két egységgel közelítettek a döntetlent játszó éllovas duóhoz.

Balassagyarmati VSE–Füzesgyarmati SK 0–1 (0–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Balassagyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Kátai Gábor (Balla Levente, Elek Balázs).
Balassagyarmat: Iváncsics – Molnár T., Benkő-Bíró, Lami, Fejes – Király O., Gálfi, Nagy T., Kamarás – Tóth M., Szita (Tóth O., 74.). Vezetőedző: Nagy Tibor.
Füzesgyarmat: Fildan – Fildan – Achim S., Tóth O., Raducu, Pataki – Achim Á., Ramos – Karikás, Kis Sz. (Balogh G., 91.), Vajda (Cigan, 74.) – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Gólszerző: Popescu (1.).

Remekül kezdett a Füzesgyarmat, már az első lehetőségét gólra váltotta, miután egy jobb oldali partdobást Kis Szabolcs gurított a rövid kapufánál tisztán hagyott Popescu elé, aki az ötösről bepörgette a játékszert, 0–1. Vezetése birtokában a kedvenc hadállását alkalmazta a vendégcsapat, amely visszaállt a saját térfelére, és gyors kontrákra alapozott a „sündisznóállásból”. A játék többnyire a sárrétiek térfelén folyt, de Fildan kapusnak csak elvétve kellett játékba avatkoznia, ezzel szemben a kósza ellenakciók több veszélyt hordoztak magukban. A 41. percben a hazai kapus nagy bravúrral a léc alól tolta ki Popescu fejesét, a labda a felső lécet is érintve vágódott szögletre.
Szünet után nagy vehemenciával kezdtek a hazaiak, két nagy lehetőséget is elszalasztottak, de hamarjában rendezték a soraikat a látogatók. Azt követően már nehezebben jutottak el a 16-osig az Ipoly-partiak. A vendégek nem különösebben erőltették az előrejátékot, de remekül levédték a pálya védő harmadát. Ahogy fogyott az idő, úgy lettek egyre türelmetlenebbek és bátrabbak a hazaiak. Ezt kihasználva a látogatók idő előtt lezárhatták volna a mérkőzést, amikor Vajda Roland több védőn is sikerrel hámozta át magát a bal szélről betörve, de amikor már csak a kapussal nézett szembe, akkor jobbal a kapu fölé emelte a labdát. A végjátékban még egy utolsó rohamot indítottak a házigazdák, inkább pontrúgásokkal veszélyeztettek, de leggyakrabban a kaput sem találták el, a hosszabbítás során pedig a sárrétiek „lenyelték a labdát”.

Jó: Iváncsics, Benkő-Bíró, Nagy T., ill. Raducu, Achim Á., Kis Sz., Karikás, Popescu.

Nagy Tibor: – Direkt felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy az ellenfelünk, a góljainak döntő többségét rögzített szituációkból éri el, erre már az első percben ilyen gólt kaptunk. A mezőnyben jól játszottunk, a második félidő kimondottan tetszett.
Boros Tibor: – A mi szemszögünkből álomszerűen alakult a mérkőzés eleje. Alapvetően a null-nullára alapoztuk a játékunkat, de a gyors gól után sem változtattunk az elképzeléseinken. Kimondott célfutballal tudtunk eredményesek lenni, és ezáltal újabb bravúros pontokhoz jutottunk.

Utólagos Mátyás-nap, avagy megtört a jég!

A Bora György vezette csabai csapat ezúttal jól küzdött és el is nyerte a jutalmát. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

A tavaszi hetedik forduló hozta meg a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata első idei sikerét. A bajnokság 28. fordulójában a lilák Kovács Ádám korai jól eltalált lövésével győzték le az ETO FC-t, amely a második félidőben mindent elkövetett a pontszerzés érdekében, de nem bírt Krnács Richárd kapussal.

Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC Győr 1–0 (1–0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy Norbert (Márkus Péter, Punyi Gyula).
Békéscsaba: Krnács – Szabó P., Babinyecz, Bora, Kasik – Horváth P., Kovács Á. (Sipaki, 81.), Kitl, Styecz (Pantovics, 57.) – Máris (Ilyés, 65.), Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Győr: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Fejes A. – Egerszegi (Erdei, 75.), Kiss M. – Vitális (Farkas B., 46.), Berki, Májer – Horváth O. (Szimcso, 46.).  Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Kovács Á. (3.).
Sárga lap: Kitl (70.), Krnács (83.), ill. Temesvári (13.), Csató Sándor (45.), Berki (63.), Májer (66.).

3. perc: Kovács Ádám vezette fel a labdát, és 18 méterről ballal nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba, 1–0.

Fogadkoztak a békéscsabai játékosok, hogy mindent megtesznek a három pont megszerzése érdekében, és lám, nem kellett három perc és máris vezettek a Győr ellen. Ehhez kellett Kovács Ádám vállalkozókedve, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve távolról kapura tette a labdát, amire senki, még a győri kapus, Gundel-Takács Bence sem számított. A gól után élénk maradt a játék, helyzeteket is kialakítottak a csapatok, ebből többet a győri kapu előtt láttunk. Ha jobban koncentrálnak a lila-fehérek, nagyobb előnnyel is zárhatták volna az első félidőt, így azonban nyílt maradt a mérkőzés a második negyvenöt percre is.
Várható volt, hogy a győriek minden követ megmozgatnak azért, hogy kiegyenlítsenek és megfordítsák az eredményt. A 2. félidőben nem kis nyomást helyeztek a csabaiak kapujára, olykor felbillent a pálya és ha Krnács Richárd nem véd szenzációsan, akkor nem egy góllal nyer a kis-alföldi alakulat. Végül kihúzta kapott gól nélkül a hazai együttes és az idei hetedik bajnoki mérkőzésén megszerezte első győzelmét.

Jó: Krnács, Kovács Á., Bora, Styecz, Kasik, Babinyecz, Szabó P., ill. Gundel-Takács, Berki, Májer, Lipták, Fejes.

Mestermérleg
Preisinger Sándor: – Nagyon küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, azt gondolom, az első félidőben helyenként jól játszottunk, voltak lehetőségeink, amiből egyet tudtunk értékesíteni. A második félidőben eléggé ránk jöttek, de az előző hetekben annyiszor voltunk a rossz oldalon, hogy a futball végre visszaadott valamit, így a Győrnek bár volt három-négy helyzete, egyiket sem tudta berúgni.
Csató Sándor: – Az elején nem figyeltünk és egyből gólt kaptunk, de utána hamar lábra kaptunk. A második félidőben már kifejezetten jól játszottunk, megvolt a lehetőségünk, hogy egyenlítsünk, de sajnos a helyzeteink kimaradtak, ezért csalódottak vagyunk.

error: Content is protected !!