Labdarúgás

Duplán kellett bűnhődnie a Ladánynak

Németh Ádám is kisebb sérüléssel vállalta a játékot. Fotó: Kovács-Goda József

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság tavaszi második játéknapján hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a körösladányi csapat. A sárréti gárda tartalékosan kényszerült kiállni, ennek ellenére máshogyan is irányíthatta volna sorsát, amennyiben nem hibáz büntetőt. A dunaújvárosiak ezt a hosszabbításban szerzett gólokkal büntették, elrabolva ezzel az értékes három pontot.

Körösladány MSK–Dunaújváros PASE 0–2 (0–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Körösladány, zárt kapuk mögött. Vezette: Bodzay Áron (Czeglédi Barna, Szabó Ferenc Szilárd).
Körösladány: Nagy B. – Rádai, Szabó V., Szántó, Krajcsó – Knyihár (Vastag, 66.), Pusztai (Prasler, 86.) – Czirok, Mácsai, Kisari (Gyomai, 86.) – Németh (Papp Zs., 55.). Vezetőedző: Fodor Sándor.
Dunaújváros: Pokorni – Barta, Hompót, Vadász, Tóth Á. (Áman, 90.) – Dorogi, Báló, Lakatos, Kondor – Szepessy, Kesztyűs (Novák, 88.). Vezetőedző: Jakab Elek.
Gólszerző: Szepessy (91.), Kondor (93.).

Több hiányzó is akadt betegségek és sérülések miatt hazai oldalon, Czirok és Németh fájó lábbal is vállalta a játékot a hazaiaknál.
Kisari már a második percben vezetést szerezhetett volna, ha 2 méterről pontosabban belsőzi Czirok átadását. A vendégek sem álltak be védekezni, negyedóra múltán Vadász éles szögből leadott szabadrúgása adott munkát Nagy kapusnak. A játékrész középső harmada „csendesebb” mederben folyt, szünet előtt azonban ismét megélénkült a játék, s mindkét kapu előtt akadtak helyzetek.
A második félidőt Tóth M. ziccere vezette be, aki elöl Knyihár mentett bravúrral. A folytatásban többet veszélyeztetett a Körösladány, előbb Mácsai szabadrúgása, majd Szántó életerős lökete adott munkát Pokorni kapusnak. A 63. percben megszerezhette volna a vezetést a házigazda. Kisari ment el a szélen, a beadását kézzel ütötte ki az egyik védő. A jogos büntetőt Mácsai végezte el, de lövését kiütötte az újvárosi hálóőr. Mindez visszavetette a hazai együttest, és bár a vendégek sem nyújtottak semmi extrát, a ráadás perceiben eldöntötték a mérkőzést. A 91. percben Szepessy egy szöglet után szerzett vezetést, 0–1. Még fel sem ocsúdtak a sokkból a házigazdák, amikor a 93. minutában egy kontra végén Kondor is a kapujukba talált, 0–2.

Jó: Szántó, Czirok, Knyihár, ill. Pokorni, Vadász, Kondor.

Fodor Sándor: – Egygólos mérkőzés volt, szép játékkal egyik csapat sem rukkolt elő. A második félidőben jól jöttünk ki, sajnos ismét büntetőt hibáztunk, majd a hosszabbításban figyelmetlenség, rutintalanság és koncentrációhiány hozta meg a vendégek sikerét. Tegnap még úgy volt, hogy sok betegs és sérült miatt nem tudunk kiállni, több játékosom kockáztatta egészségi állapotát, ezért köszönet jár minden pályára lépő játékosnak.

A formába lendülő ETO érkezik vasárnap

Fazekas Lórántnak két hetes pihenőt rendeltek el. Fotó: Lang Róbert/Somogy Megyei Hírlap

Tavasszal sem igazán megy a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapatának, amely az NB II-es pontvadászat idei hatodik fordulójában is nyeretlen maradt. Ami talán ennél is fájóbb volt, hogy meglehetősen súlytalannak bizonyult a hétközi, nyíregyházi bajnoki mérkőzésén, a védelme pedig hibát hibára halmozott, így a szabolcsiak simán „kiporolták” a lilákat. Vasárnap, a 28. játéknapon az ETO FC Győr látogat a Kórház utcába, melyet az egykori kedvenc, Csató Sándor irányít.

A zöld-fehér vendégek felszálló ágra kerültek, legalábbis erre utal, hogy az elmúlt két hazai mérkőzésüket megnyerték a nehéz helyzetben lévő Kazincbarcika, illetve DEAC ellen.
– Természetesen örülünk a legutóbb aratott győzelmeknek. Nagyon fontos volt, hogy a három meccses sikertelen széria után, végre a hazai találkozókat meg tudtuk nyerni. Különösen a Kazincbarcika elleni meccs második félidejében volt észrevehető a játékunkon, hogy sokat javult. A helyzeteinket ki tudtuk használni, ezáltal gólokkal nyertünk, ami jót tett az önbizalmunknak. A hét végi ellenfelünk az utóbbi időben nem szerepel túl jól, biztos vagyok benne, hogy ellenünk próbálnak majd javítani. Ettől függetlenül természetesen nekünk az a célunk, hogy pontokkal térjünk haza Békéscsabáról – fogalmazta meg az elképzeléseiket Csató Sándor.
Hasonlóak a tervek a hazai oldalon is, ahol úgy kellene már a győzelem, mint szomáliai éhezőnek egy falat kenyér. Az idei sikertelen szériának köszönhetően ugyanis szépen lassan a kiesés által veszélyeztetett csapatok közé süllyedt a lila-fehér együttes.

Az NB II-es bajnokság tabellája egyébként látványosan kettészakadt, és a törésvonal éppen az Előrénél keletkezett. A csabaiaknak 6 pontot kellene gyűjteniük annak érdekében, hogy befogják az előttük álló Szolnokot, viszont ugyanennyi választja csak el őket, a még kiesést jelentő pozíciót elfoglaló Csákvártól. A pocsék szereplés természetesen nem javított az amúgy sem rózsás öltözői hangulaton, és persze a Preisinger Sándor vezetőedző inogni látszó pozícióján.
– Próbáltuk rendezni a sorainkat. A korábbi mérkőzésekkel ellentétben Nyíregyházán nagyon nem voltunk rendben semmilyen tekintetben. Arra próbáltam felhívni a játékosok figyelmét, hogy minimális kötelessége mindenkinek sprintelni és futni a pályán amíg ereje van, hogy ne kerüljön még nehezebb helyzetbe a csapat. Másfajta védekezési módszert fogunk alkalmazni, ahol mindenkinek megvan a maga felelőssége, nem tud kibújni ez alól. Az ellenfelünk masszív csapat, nagyon remélem mi is ezt az arcunkat fogjuk mutatni, és akkor mindkét csapatnak egyformán sansza lenne a győzelemre – összegzett az Előre TV-nek nyilatkozva vezetőedző, akinek az irányításával 4-4 alkalommal nyert, vagy végzett döntetlenre a csabai csapat, miközben 10 vereséget gyűjtött be. Ezzel már csak egy pont híja, hogy a megduplázza azt a mennyiséget, amennyit az első 9 forduló során elért.
A csabaiak dolgát tovább nehezítheti a keretet sújtó sérüléshullám. A tartósan maródi Hursán György, Hodonicki Márk, Gránicz Patrik és Pilán Márkó mellé csatlakozott Fazekas Lóránt, aki agyrázkódást szenvedett a Szpari elleni összecsapáson, emiatt két hét pihenőt írtak elő számára. A Dorog elleni mérkőzésen kiállított Lukács Raymond két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így ezen a hét végén még nem léphet pályára, kérdéses a játéka Mészárosnak, Nagynak, Farkasnak és Királynak.

A mérkőzést ide kattintva lehet majd nyomon követni.

B. M.

Merkantil Bank Liga NB II, 28. forduló
Március 7., vasárnap, 14.30
Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC Győr
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Vezeti: Nagy Norbert (Márkus Péter, Punyi Gyula).

Hasonló kaliberű riválisok következnek

A Tiszakécske legyőzését követően újabb húzós mérkőzés vár Pataki Zalánékra. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

A tavaszi második játéknap mérkőzései kerülnek terítékre vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. Mindkét megyei érdekelt hozzá hasonló játékerőt képviselő riválissal csap össze. Ezúttal a Körösladány játszik hazai környezetben, a Füzesgyarmat pedig Nógrádba látogat.

Ami a Közép csoportban szereplő ladányiakat illeti, nem sikerült rosszul a dabasi bemutatkozásuk, igaz a fegyelmezett játékukért nem járt pont. A házigazdák igazolták, hogy miért állnak harcban a bajnoki címért, hiszen semmi különöset nem csináltak, mégis hátrányból fordítva sikerült otthon tartaniuk az értékes pontokat. A sárrétieknek nem igazán érdemes keseregniük az elszalasztott lehetőségen, sokkal fontosabb a vasárnapi feladatra fókuszálni, ahol igazi „6 pontos” meccs vár rájuk. A Dunaújváros csalódást keltő rajtot vett, hiszen odahaza szenvedett vereséget a Dabas-Gyónnal szemben, a számláján azonban egyetlen ponttal így is több van. De nem csak ezért lenne fontos nyerniük a ladányiaknak, hiszen a vesztes fél helyzete tovább romlik a kiesés elkerüléséért folyó külön versenyben.

NB III Közép csoport, 23. forduló
Március 7., vasárnap, 14.30
Körösladány MSK–Dunaújváros PASE
Körösladány, Sporttelep
Vezeti: Bodzay Áron (Czeglédi Barna, Szabó Ferenc Szilárd)

A füzesgyarmatiak bajnoki „beszállója” igazán nagyszerűen alakult, hiszen a Keleti csoport toronymagas bajnokesélyesével szemben három pontot begyűjtenie korábban csak a dobogón álló Jászberénynek és BVSC-Zuglónak sikerült. Most ez összejött a piros-fehéreknek is, akik komoly taktikai csatában kényszerítették két vállra a Tiszakécskét, ezzel visszavágva az őszi vereségért, egyben szorosabbá téve az élen a versenyt.
Így sem dőlhettek a képzeletbeli karosszékbe a játékosaik, hiszen a hétvégi penzum is komoly kihívás lesz Balassagyarmaton. A feladat komolyságát jelzi, hogy az Ipoly-partiak mindössze két pont hátránnyal állnak a sárrétiek mögött, köszönhetően az egygólos hatvani sikerüknek. Fejes János és Benkő-Bíró Norbert személyében két olyan játékos szerepel a soraikban, akik tavaly még a füzesgyarmatiak sikereiért hajtottak.
Valódi „6 pontos” összecsapás lesz tehát a vasárnapi, melyet nüánszok dönthetnek el egyik vagy másik fél javára.

NB III Keleti csoport, 23. forduló
Március 7., vasárnap, 14.30
Balassagyarmati VSE–Füzesgyarmati SK
Balassagyarmat, Ipoly-parti Sporttelep
Vezeti: Kátai Gábor (Balla Levente, Elek Balázs)

Jó helyzetkihasználással nyert a DSE

Ványai gólörömből ötször is kijutott. Fotó: Erdős Csaba

Csütörtökön este pótolta az NB II-es női futsal-bajnokság Keleti csoportja 11. fordulójából elmaradt mérkőzését a Dévaványai SE csapata. A vendég a legtávolabb fekvő rivális, a Bátonyterenye volt a gyomaendrődi Varga Lajos Városi Sportcsarnokban, amely csak az első félidőben tudta megnehezíteni a vendéglátója sorsát.

Dévaványai SE–Bátonyterenyei TC 5–2 (3–2)
NB II-es női futsal-mérkőzés. Gyomaendrőd, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigeti, Gyebrovszki (Takács J.).
Dévaványa: Szabó A. – Nagy Z., Balogh B., Kasznár, Furka. Csere: Szabó T., Bereczki, Molnár K., Kovács K., Tóth N., Beinschróth, Zeller, Molnár K. Edző: Tanács Zoltán.
Gólszerző: Furka (1., 13.), Szabó T. (11.), Kurai (33.), Kovács K. (37.), ill. Molnár A. (6.), Mészáros (15.).

Furka Julika már az első percben bevette a látogatók kapuját, akiknek a 6. percben sikerült egalizálniuk. Az újbóli hazai vezetés a 11. percre datálódott, amikor a születésnapját ünneplő Szabó Tünde Imola került helyzetbe, és nem hibázott. Röviddel ezután a Furka Júlia tudott ismét eredményes lenni, de erre is volt a vendégeknek válaszuk. A második játékrészben is jól harcolt a Bátonyterenye, ekkor azonban már csak a hazaiak tudtak eredményesek lenni. A 33. percben Kurai Nikolett néhány jó csel után lőtte ki az alsó sarkot, 4 minutával később pedig Kovács Kitti gyakorlatilag első labdaérintésből talált be.
A 3 pontot jobb helyzetkihasználásával érdemelte ki a DSE.

Hitehagyott játék, törvényszerű vereség

Márkus Attila gólja adta meg a hazaiaknak a kezdőlökést. Fotó: Dodó Attila/Kelet-Magyarország

A hatodik tavaszi mérkőzésén sem tudta megszerezni első győzelmét a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A liláknak a bajnokság szerdai 26. játéknapján Nyíregyházán volt jelenésük, ahol lélektelen játékkal szenvedtek nagy különbségű vereséget. Ezzel egyre nagyobb bajba sodródik a megyei gárda, és ahogy hírlik, a sikertelenség hatására a vezetőedzője körül is „ritkul a levegő”.

Nyíregyházi Spartacus FC–Békéscsaba 1912 Előre 4–1 (2–0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Nyíregyháza, zárt kapuk mögött. Vezette: Radványi Ádám (Berényi Ákos, Rózsa Dávid).
Nyíregyháza: Fadgyas – Szokol, Papucsek (Fodor, 74.), Jánvári, Galambos (Svedjuk, 74.) – Paku, Márkus (Papp M., 63.) – Kalocsai, Gresó (Starosta, 83.), Hamed – Hornyák (Zamostny, 63.). Vezetőedző: Gálhidi György.
Békéscsaba: Krnács – Nagy S. (Babinyecz, 46.), Farkas M. (Ilyés, 46.), Fazekas, Bora, Styecz (Pap Sz., 75.) – Horváth P., Kitl, Szabó P. (Szabó Zs., 83.) – Máris, Paudits (Kasik, 75.). Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Gólszerző: Márkus (17.), Hornyák (34.), Fazekas (53. – öngól), Papucsek (67.), ill. Szabó P. (66. –11-esből).
Sárga lap: Papucsek (58.).

17. perc: Paku jobb oldali szögletét az ötösön tisztán hagyott Márkus Attila bólintotta a csabai kapuba, sakk-matt, 1–0.
34. perc: Egy balról középre emelt labdát a 16-oson Paku suta mozdulattal kanalazott előre, a labda az üresen maradt Hornyák Marcellhoz került, aki pár lépésről ballal helyezte kapuba a labdát (a csabai védők ismét moziba mentek!), 2–0.
53. perc: Kalocsai jobbról laposan passzolt középre erőből, a becsúszva menteni igyekvő Fazekas Lórántról pedig a saját kapujába gurult a labda (öngól), 3–0.
65. perc: Máris futotta meg a jobb szélen a frissen beállt Pappot, aki a tizenhatoson belül, az alapvonal közelében lerántotta. A büntetőt Szabó Péter nagy nyugalommal a kapu bal oldalába lőtte. 3–1.
67. perc: Gresó balról, jó 30 méterről ívelt szabadrúgást a kapu elé, a labda érintés nélkül pattant a bal kapufához, ahol Papucsek Barna egy méterről a kapuba fejelt (a védők megint elillantak), 4–1.

Langyos játékkal csordogáltak az első percek, aztán aktívabb lett a hazai együttes és a második szögletéből megszerezte a vezetést is a védők hathatós asszisztálása mellett. A csabaiak álmosan játszottak, minta a tavaszi fáradtság lett volna úrrá rajtuk. Előrejátékuk gyakorlatilag nem volt, csak ritkán tudtak kiszabadulni a térfelükről, jobbára „nyomozták” a hazaiak által ügyesen járatott labdát. A 25. percben Gresó akár meg is duplázhatta volna a hazaiak előnyét, de a jobb szélről, éles szögből leadott lövése a kapufa éléről pattant a mezőnybe, igaz Krnács kapus is zárta a rövid sarkot. Sokat nem váratott azonban a Szpari újabb találata, amihez azért kellett az előrés védők „hallgatólagos hozzájárulása” is. A vendégek zavarodottságát 4 perc múltán újból kihasználta a hazai gárda, de Hamed találatát (tévesen) les címen nem adta meg a játékvezető. Céltudatosan játszott a Nyíregyháza, igaz semmi extrát nem tartogatott a játéka, viszont a csabaiak rendkívül mérsékelten teljesítettek, saját hibáikból kerültek többször is teljesen kiszolgáltatott helyzetbe, így nekik kellett örülniük, hogy nem lett nagyobb a különbség a szünetig.
Preisinger Sándor elégedetlenségét jelzi csapata játékával szemben, hogy a szünetben kettőt is cserélt. Babinyecz és Ilyés pályára küldésétől a hátsó stabilitás növelését és a támadókedv fokozását remélte a szakvezető. Jobban is kezdett a csabai gárda, de azután Fazekas öngólja hamar betette a kaput, és lezárta a meccs érdemi részét. A lila-fehérek becsületből mentek előre, és Máris gyorsaságát kamatoztatva a szépítés is összejött számukra, de azonnal érkezett a válasz is rá hazai részről. A gólok után meglehetősen unalmas játék folyt, a labdarúgók számára mintha büntetés lett volna már a maradék idő. A végét még megnyomta a Nyíregyháza, újabb gólt azonban már nem tudott elérni, de a sikere így sem forgott veszélyben, a lélektelen Békéscsabával szemben, és ilyen arányban is teljesen megérdemelt.

Jó: Kalocsai, Papucsek, Hamed, Paku, ill. senki.

Mestermérleg
Gálhidi György: – Nem szeretem, ha a csapatom gólt kap, de ilyen gólkülönbséggel és ennyi szerzett góllal még nem nyertünk mérkőzést ebben a bajnokságban. Nem volt annyi helyzetünk, mint korábban, de jó százalékkal értékesítettük. Szünet után adódtak problémáink, ezért nem jött rosszkor az ellenfél öngólja, és a cserékkel is kiegyenesedtünk a végére.
Preisinger Sándor: – Ezer sebből vérzünk, olyan szinten potyognak ki a keretből a játékosok, amit nemcsak csapatunk érezne meg. Nyolc játékosunk hiányzott, hárman a mérkőzésen sérültek meg, de ettől még nem kellene minden, kapunk elé ívelt szögletből és szabadrúgásból gólt kapnunk. A második félidőben a fiatalok kicsit bátrabban futballoztak, de összességében nem néztünk ki jól.

B. M.

Egyoldalú megyei futsalcsata

A sötét mezes ványaiak tempóját ezúttal nehezen tudták lekövetni a csorvásiak. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Magabiztos hazai sikert hozott a Dévaványa és a Csorvás párharca az NB II-es női futsalbajnokság vasárnapi játéknapján. A DSE a mérkőzés első pillanatától kezdve nyomást gyakorolt ellenfelére, melynek az első félidőben 5–0-ás vezetés lett az eredménye. A hazaiak a második játékrészben megduplázták előnyüket. A Csorvás végig szimpatikusan küzdött, ám csak helyzetekig jutott.

Dévaványai SE–Csorvási SK 10–0 (5–0)
NB II-es női futsalmérkőzés. Gyomaendrőd, zárt kapuk mögött. Vezette: Krajcsovicz, Sechna (Korbely).
Dévaványa: Szabó A. – Nagy Z., Balogh B., Furka, Kasznár. Csere: Takács, Molnár K., Szabó T., Zeller, Bereczki, Tóth N., Kovács K. Edző: Tanács Zoltán.
Csorvás: Kis K. – Zvolenszki, Sánta, Balikó, Farkas V. Csere: Volent, Jávorka, Kis V., Hoffmann. Edző: Melich Viktor.
Gólszerző: Nagy Z. (7., 9.), Furka (2., 28.), Szabó T. (13., 23.), Tóth N. (17., 26.), Molnár K. (36., 38.).

Hétközi bajnoki Szabolcsban

Szabó Péterre, az Előre hetek óta egyik legjobb formáját mutató játékosára Szabolcsban is fontos szerep hárul. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

Hétközi fordulót rendeznek az NB II-es labdarúgó-bajnokságban, melynek keretében szerdán 14.30 órától Nyíregyházán lép pályára a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A csabaiak még nyeretlenek idén, a Szpari ellenben gólt sem kapott a tavaszi három hazai rendezésű meccsén.

A szabolcsi alakulat idén már 10 pontot gyűjtött, ezzel a 8. helyre lépett elő, 2 pontra megközelítve az 5. pozíciót elfoglaló Budaörsöt. Az utolsó három mérkőzését megnyerte, vagyis megállapítható, hogy jó formában várja a találkozót.
Fordított párosításban, a szeptember 13-i meccsen az Előre nyert 2–0 arányban, még Schindler Szabolcs irányításával. Azóta viszont hazai környezetben csak a Szegedet tudta legyőzni a lila-fehér együttes, anno december elején. Idegenben annál jobban ment Király Patrikéknak, tulajdonképpen ennek köszönhetően nincsenek még nagyobb slamasztikában. A mögöttes riválisok ugyanis szépen gyűjtögetik a pontjaikat, és egyre inkább megközelítik a Békéscsabát. Ezért sem ártana ha megtörnék végre az idei rossz sorozatukat, és ezzel stabilizálnák magukat a mezőny közepén.
Ezt viszont a Dorog ellen kiállított Lukács Raymond, és a tartósan sérült Hursán György, Mészáros Márk, Gránicz Patrik, Pilán Márk, Hodonicki Márk ötös nélkül kell megoldaniuk. Sőt az eltiltásból visszatérő Máris Dominik, Király Patrik duó közül sem lesz ott mindkét játékos, mivel Király a vádliját fájlalja.

– Stílusában hasonló mérkőzésre számítok, mint a Dorog ellen. Intenzív párharcokkal tarkított, küzdelmes kilencven percre van kilátás a két hasonló képességű csapat között. A végkimenetelt illetően sokat nyomhat a latba, hogy ki rúgja majd be a helyzeteit. Nehezíti a helyzetünket, hogy akadnak olyan játékosaink, akik egy héten belül nem bírnak el egy héten három meccset, már pedig a kevés rendelkezésre álló játékossal nem egyszerű rotálni – nyilatkozta az Előre TV-n Preisinger Sándor vezetőedző, aki a sikertelenség hatására maga sincs könnyű helyzetben, de információink szerint változatlanul élvezi a tulajdonosok bizalmát.

A szerdai mérkőzés 14.30 órától itt lesz követhető élőben:

B. M.


Tóth Péter kölcsönben Békéscsabán

A krónikus játékoshiány leküzdése érdekében a Budapest Honvédtól támadót kölcsönzött ki az Előre vezetése. A 19 esztendős Tóth Péter battonyai származású és a csabai utánpótlásműhelyből került a fővárosi klubhoz, amely legutóbb Ajkára helyzete ki őt. A játékos elsődlegesen a jobb szélen és center pozícióban bevethető.


Merkantil Bank Liga NB II, 27. forduló
Március 3., szerda, 14.30
Nyíregyházi Spartacus FC–Békéscsaba 1912 Előre
Nyíregyháza, Városi Stadion
Vezeti: Radványi Ádám (Berényi Ákos, Rózsa Dávid)

Nem ijedtek meg a listavezetőtől

Szerb Katalin bátran és jól játszott a túlerővel szemben. Fotó: Tóth László

A bajnokesélyes Újpest FC ellen nem sikerült a pontszerzés a gyulai lányoknak, az NB II-es nagypályás labdarúgó-bajnokság szombati, hazai rendezésű mérkőzésén.

A papírforma a vendégek mellett szólt, de a hazai csapat bátran lépett fel, így sokáig nem is találtak fogást rajtuk a vendégek. A 14. percben tört meg a jég, amikor az Újpest gólerős támadója, Kuhár Réka egy szögletre érkezett jó ütemben. A második játékrészben már egyértelműen a fővárosi csapat uralta a játékot, sorra alakította ki a helyzeteket, de Farkas Vivien és a védelem állta a sarat. Egészen az 55. percig, amikor a rutinos támadó, Benkő Mónika megduplázta az előnyt. 10 perccel később ismét ő érkezett jó ütemben a kapu előtt, majd a mérkőzés vége előtt nem sokkal Mátyás Noémi állította be a végeredményt. A gyulai lányoknak volt sansza a szépítésre nem is egyszer, de az utolsó 20 percben erőnlétileg felőrölte őket az Újpest, amely így továbbra is veretlenül vezeti a mezőnyt.
Molnár Ágnes megbízott edző: – Nem ijedtünk meg az Újpesttől, úgy gondolom, hogy bátran és keményen léptünk fel a mérkőzés elejétől. Az első kapott gólt nagy védelmi hiba előzte meg, de a második félidőben volt esélyünk a szépítésre. A további három találatát szép akcióból szerezte az Újpest. Pozitív és negatív következtetéseket is bőven le tudunk vonni a mai teljesítményből, igyekszünk kamatoztatni ezt a szombati, szolnoki mérkőzésen.

Gyulai Amazonok–Újpest FC 0–4 (0–1)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Gyula, zárt kapuk mögött. Vezette: Szabó Molli.
Gyula: Farkas V. – Lehóczki, Lovas, Balogh N., dr. Nagy E., Szerb, Hack (Mátyás), Kurai, Mezei (Paál), Komlósi (Szappanos), Bartha (Palócz M.). Megbízott edző: Molnár Ágnes.
Gólszerző: Kuhár (14.), Benkő (55., 69.), Mátyás (82.).

Fejet hajtott Gyarmaton a listavezető

Popescu fejese három pontot hozott a gyarmatiak számlájára. Fotó: Erdős Csaba

Bravúros eredménnyel kezdte meg az NB III-as labdarúgó-bajnokság tavaszi idényét a Füzesgyarmati SK csapata. A piros-fehérek a Keleti csoport élén álló, és lehetőségei alapján a bajnoki cím első számú várományosának tekintett Tiszakécskét múlták felül egy pontos fejes góllal, így a dobogóért folyó külön versenyben is tartani tudták a lépést a közvetlen riválisaikkal.

Füzesgyarmati SK–Tiszakécskei LC 1–0 (1–0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött. Vezette: Mencsik László (Szarvas László, Szabó Ferenc Szilárd).
Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Tóth O., Raducu, Pataki – Achim Á., Ramos – Karikás (Balogh G., 64.), Kis Sz. (Molnár Sz., 92.), Vajda (Árvai, 78.) – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Tiszakécske: Molnár M. – Oláh M., Kiprich, Horváth Adrián (Pál, 82.), Fülöp – Ternován (Galacs, 67.), Horváth Attila (Csáki, 82.), Pongrácz, Simon – Zvara (Albert, 46.), Kalmár. Vezetőedző: Nagy Sándor.
Gólszerző: Popescu (12.).

Az első lehetőségét nyomban gólra váltotta a Gyarmat. A 12. percben a 16-oson kívülről, a jobb szélről jutott szabadrúgáshoz a hazai csapat, melyet Kis Szabolcs pontosan ívelt középre, a kapu torkában üresen hagyott Popescu Robert pedig 5 méterről fejelt a hálóba, 1–0. A folytatásban a kécskeiek kezdeményeztek többet, feltolták a védekezésüket, de helyzeteket nem tudtak kialakítani, mert a hazaiak kapuja elé nem igazán sikerült eljutniuk. A játék jobbára a pálya középső harmadában folyt, a házigazdák motiváltan játszottak, igaz a kontrákra alapozott támadójátékuk kevés veszélyt jelentett.
Szünet után fokozta a nyomást a listavezető, az első félidőhöz mérten többet birtokolta a labdát. Az első 10 percben többször pontrúgáshoz jutott, de ezek nem jelentettek veszélyt a kapura. A folytatásban a gyarmatiak feljebb tolták a védelmüket, a vendégek csak felívelésekkel próbálkoztak, de a hazai védelem ezeket jól semlegesítette, és próbált a megszerzett labdákból építkezni. A szélső posztok felfrissítését követően veszélyesebbé váltak a hazai támadások. A bajnokság legnagyobb helyzete Árvai nevéhez fűződött, aki az üres kapu torkából sem tudta a gólvonalon túlra juttatni a labdát a végjátékban. Az elhibázott lehetőségek miatt izgalmas lett a vége, de az öt perces ráadást is jól levédekezte a hazai együttes, amely gyakorlatilag ziccert sem engedett a 90 perc során az éllovasnak.
A sárrétiek sok jó egyéni teljesítménnyel fűszerezve arattak bravúros győzelmet.

Jó: Tóth O., Pataki, Karikás, Popescu, ill. senki.

Boros Tibor: – A találkozóval kapcsolatban a stabilitás és a védő harmadban elkövetett egyéni hibák kiszűrése volt a fő cél. A támadásban a pontrúgásokra és a kontrákra próbáltuk helyezni a hangsúlyt. Szerencsére a játékosok teljesítménye találkozott a szakmai stáb elképzelésével, ilyenkor pedig törvényszerű, hogy nem marad el az eredmény. Minden stábtagnak és játékosnak köszönöm a hozzáadott értéket!
Nagy Sándor: – Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk. Hiába készültünk rá, egy oldal szabadrúgást nem tudtunk levédekezni. Összességében a találkozó egy brusztolós játékot hozott, ilyenkor az szokott nyerni, aki gólt szerez, így nem maradt más, minthogy gratuláljak a hazaiaknak és további sok sikert kívánjak nekik!

Kincses László

Nem érdemelt vereséget a Ladány

Krajcsó Krisztián mindvégig agilis volt a pálya bal szélén. Fotó: Kovács-Goda József

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányán a Közép csoport ezüstérmes helyén tanyázó Dabas otthonában szenvedett balszerencsés vereséget a Körösladány MSK csapata. A Sebes-Körös parti gárda játékban és helyzetekben is felvette a versenyt a házigazdákkal, nüánszok választották el a pontszerzéstől.

FC Dabas–Körösladány MSK 3–2 (0–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Dabas, zárt kapuk mögött. Vezette: Molnár Réka (Kurinka Béla, Derda József).
Dabas: Kersák – Dudás, Forgács, Márton, Földes (Kiss Á., 62.) – Fritz, Lévai (Kovács P., 62.), Marsa, Erdős – Busa (Horváth B., 81.), Vladul (Takács, 82.). Vezetőedző: Szabó István Gábor.
Körösladány: Ivicsevics – Prasler (Rádai, 76.), Szántó, Szabó Á., Krajcsó – Ruzsa, Pusztai – Czirok (Szabó V., 82.), Zelenyánszki (Vastag, 82.), Mácsai (Papp Zs., 79.) – Németh (Kisari, 76.). Edző: Fodor Sándor.
Gólszerző: Vladul (51. – 11-esből), Busa (73.), Forgács (84.), ill. Németh (39.), Kisari (91.).

Az első félidőben a házigazdák próbáltak dominálni, de a ladányiak is felvették a kesztyűt, így végig nyíltsisakos küzdelmet folytatott a két csapat, több ígéretes vendéghelyzettel. A 39. percben ez góllá is érett, amikor Zelenyánszki emelése Németh elé hullott a bal összekötő helyén, aki 10 méterről a hosszú sarokba emelte azt, 0–1. A gólszerző nem sokkal később meg is duplázhatta volna csapata előnyét, de közeli fejese mellé szállt.
Szünet után gyorsan jött az egyenlítés. Az 51. percben egy szögletnél Forgács esett össze a 16-oson belül, a játékvezető pedig büntetőt adott, amit Vladul értékesített, 1–1. A látogatók változatlanul bátran játszottak, több ígéretes lehetőséget kidolgoztak, mégis a Dabas szerezte az újabb gólokat. A 73. percben a legaktívabb hazai játékos, Busa került helyzetbe, aki nem is hibázta el azt, 2–1. Kilenc minutával később egy szögletrúgás után maradt egyedül Forgács, aki a zavartalanul fejelhetett a kapuba, 3–1. Ekkor már a ladányaiaknál pályán volt a friss erő. A 91. percben Kisari kihasználta ezt egyedül tört kapura, és kicselezve a hálóőrt, beállította a végeredményt, 3–2.
Összességében a vendégek parti meccset játszottak az ezüstérmes Dabas otthonában, és a mutatott teljesítményükkel nem érdemeltek vereséget.

Jó: Busa, Forgács, Fritz, Marsa, ill. Czirok, Ruzsa, Pusztai, Szántó.

Fodor Sándor: – Meg kell dicsérnem a játékosokat, nagyon összeszedetten, kiválóan mozogtak a játékrendszerben. Az első félidőben nem csak a vezetést szereztük meg, de több alkalommal is százszázalékos helyzetbe kerültünk. A folytatásban, a tizenegyest megelőzően a partjelző óriási leshelyzetet engedett el. A továbbiakban is játszottuk a saját játékunkat, igazi támadó focit mutattunk be, sajnálom a csapatot mert nem érdekelt vereséget, az egyik pontra mindenképpen rászolgált volna. A teljesítményünk abszolút bizakodásra ad okot a jövőre nézve!

error: Content is protected !!