Megyei foci

Elmaradt a nagy küzdelem a rangadón

A kék mezes békésiek hosszú idő után nyertek újra otthonukban, a kárvallott pedig a tarcsai gárda volt. Fotó: Bencsik Ádám /Békés Megyei Hírlap

A járvány több csapatnál is megvetette a lábát, emiatt a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság B-jelű csoportjában három találkozót is elnapoltak a 21. játéknap műsorából. Nem tartozott közéjük a vasárnapi végegyházi csúcsderbi, ahol azonban csak egy csapat volt a pályán.

Nem rendeztek mérkőzést Battonyán, Eleken és Gádoroson, mindhárom találkozó a vendégek (Csorvás, Méhkerék, Kaszaper) kéréséhez igazodva maradt el, mert vagy érintett, vagy fertőzés tünetét produkáló labdarúgójuk akadt. Szombatra így három összecsapás jutott, melyek tulajdonképpen a papírforma szerint alakultak. Újkígyóson a harmadik helyen álló Medgyesbodzás szoros mérkőzésen gazdagodott három ponttal, igaz esetükben nem feltétlenül az a jellemző, hogy nagy gólkülönbséggel nyernek, sokkal inkább az, hogy stabilan hozzák le a meccseiket. Jobban megszenvedtek a sereghajtó otthonában az élmezőnyhöz tartozó orosháziak. A „kötelező jellegű” sikerüket végül az hozta meg, hogy a második félidőre váltani tudtak és a hajrában értékesítették két helyzetüket. A hét közben Kardoson szintén győztes Köröstarcsának ezúttal nem ment olyan jól idegenben. Ráadásul a hazai pályán pocsékul teljesítő Békést „támasztotta fel”, amely a meccs záró negyedére emberelőnybe került, amit kíméletlenül kihasznált.

A vasárnapi két párharc más okból kapott külön figyelmet. Lőkösházán a „telekszomszédok” csaptak össze, a párbajuk pedig csak ritkán végződik az esélyesebbnek kikiáltott fél sikerével. Most is így történt, hiszen a vendég kevermesiek a tabella utolsó előtti helyezettjeként, mondhatni „másodprímásként” nyertek, egy 10 gólt hozó presztízsderbin, ezzel pedig egy pozíciót javítottak és 3 pontra csökkentették a hátrányukat a lőkösiekkel szemben. A másik helyszínen a Végegyháza minimálisra faragta hátrányát a Mezőmegyerrel szemben, miután a második félidei játékával és a góllövőlistát magasan vezető Tanner Gergő eredményességével, valósággal lelépte az éllovast. A vendégek azért tarthatták meg listavezető pozíciójukat, mert a Bodzásnak van egy Battonya elleni elmaradt találkozója.

További eredmények, sorsolás, tabella:

Növelte fórját a megye-három éllovas triója

A körösladányi Hajdu Norbert kétszer talált a keresztúriak kapujába. Fotó: Kovács-Goda József

Öt hazai-, két vendégsiker született és akadt egy döntetlen is a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati 21. játéknapján. A dobogón álló hármas nem hibázott és miután kettő közvetlen üldözőt győzött le, így ez a trió tovább növelte előnyét.

A listavezető gyarmatiak nehezen tudtak megbirkózni a szervezetten védekező kamutiakkal, de szünet után csak sikerült feltörniük őket és végül magabiztos győzelmet arattak, de a vesztes fél sem lehetett elégedetlen a teljesítményével. A listavezető legfőbb üldözőjének számító Kondoros még nagyobb kihívással nézett szembe a 4. helyezett Mezőmegyerrel. A hazai együttes csak az első félidő hosszabbításában tudott előnyt kicsikarni magának, amelyet a második játékrész során tovább növelt, de mivel hamarjában érkezett a válasz is, ezért a mindvégig nyílt maradt a rangadó. Nem volt képes ilyen ellenállásra Körösladányban a forduló előtt 5. helyen tanyázó Sarkadkeresztúr. A sárrétiek már az első negyedórában kétgólos előnyre tettek szert, a szünet utáni folytatásra pedig még sebességi fokozatot is váltottak, így végül fél tucattal nyertek.
A keresztúriak botlásával éltek Bucsán, ahol az előzetesen kemény ellenfélnek ígérkező Telekgerendást fektették két vállra, a három pont birtokában pedig az 5. helyre lépett fel a piros-fehér együttes.

A mezőny első feléhez tartozó további két gárda közül a medgyesi zárt eredményesebb napot, amely a játékos-edzője, Zsurzs Péter vezérletével biztosan győzte le a Zsadányt. Vele ellentétben a Nagybánhegyesnek nem termett pont hazai környezetben, pedig előzetesen mindháromra „jogot formált” az alsóházi Sámsonnal szemben.
A tabella harmadik negyedében elhelyezkedő Kötegyán csak részben tudott élni azzal, hogy a közvetlen előttük álló telekiek és kamutiak nem szereztek pontot, hiszen saját pályájukon be kellett érniük döntetlennel a jól küzdő Pusztaföldvárral szemben. A határ mentiekhez hasonló sorsú Gerla viszont egyetlen pontra közelítette meg az említett kettőst azok után, hogy pólóban megszokott 11–4-es eredményt ért el a városi riválisával szemben.

Eredmények, gólszerzők, sorsolás, tabella:

Meglepetésszerű döntetlen Sarkadon

Az Apáca balszerencséjének forrása a három gólig jutó Multyán Csaba volt. Fotó: Páliné Edit

Mivel a Szabadkígyós–Gyomaendrőd találkozó a járványügyi helyzet miatt elmaradt, így a sereghajtót magabiztosan felülmúló okányi csapat három ponttal növelni tudta előnyét a megyei II/A osztályú labdarúgó-bajnokságban. A 9. forduló szombati négy mérkőzéséből kettő is pontosztozkodással zárult.

„Egyirányú” küzdelmet hozott a tartalékos sereghajtó és az éllovas küzdelme. Az első félidő jelentős részében még jól tartotta magát a Kétegyháza, egalizálnia is sikerült okányiak gyors találatát, a félidő végén azonban Sztojka Ádám kreativitásával szemben tehetetlennek bizonyult. A sárrétiek gólgyárosa a második félidő második felében is betalált, ez pedig újabb hibákat szült a pályaválasztó részéről.
Kétegyházi SE–Okány KSK 1–6 (1–3)
Gyula, zárt kapuk mögött. Vezette: Baráth János.
Kétegyháza: Farkas Zs. – Bukor, Krisán Gy., Dehelán, Ottlakán, Zemencsik, Szegedi, Lengyel, Gál, Grósz, Tóth V. Edző: Árdeleán Demeter.
Okány: Kurta – Boros, Bogár, Bende, Kopács, Komlósi, Kovács Gy. (Vantara), Baksai, Sztojka Zs. (Susánszki), Rácz Gy. (Illés), Sztojka Á. (Kincses). Edző: Démusz Zsolt.
Gólszerző: Szegedi (23.), ill. Rácz Gy. (2.), Sztojka Á. (31. – 11-esből, 39., 70.), Baksai (75.), Kopács (90.).
A szentandrásiak hétközi dobozi sikere arra utalt, hogy egy masszív vendégcsapatra számíthat a Kinizsi. A Hunyadi igazolta előzetes jó hírét, már a meccs elején betalált a hazaiak kapujába. A folytatásban a zöld-fehérek kezdeményeztek többet és félórányi játék múltán gyorsan maguk javára fordították a mérkőzést. A vendégek azonban szünet után mindent megtettek a pontszerzés érdekében, és erőfeszítéseik a hajrában célt értek el, a döntetlen összességében reálisan fedte a 90 perc képet.

Sarkadi KLE–Békésszentandrási HMSE 2–2 (2–1)
Sarkad, zárt kapuk mögött. Vezette: Hajdú Dávid.
Sarkad: Pap Á. – Szalazsán, Szabó R., Lázár (Bányai), Kókai, Fazekas, Pap Zs., Erdei, Pap O., Jepure (Szabó A.), Tokaji. Edző: Bali István.
Békésszentandrás: Buzás – Szabó M., Olasz István (Szabó F.), Yetik (Olasz Imre), Tari, Bencsik A. (Kozák), Virág, Tasi K., Szűcs, Balázs, Balogh M. Játékos-edző: Boér Zsolt.
Gólszerző: Kókai (30.), Fazekas (33.), ill. Balázs (4.), Tasi K. (79.).
Változatos, fordulatokban bővelkedő mérkőzést vívott a két alsóházi csapat. A hazaiak szereztek vezetést, de aztán a vendégek átvették a játék irányítását, és a félidő végén egalizáltak. Szünet után is hasonló volt a forgatókönyv, csak a kunágotai találatra két válasz is érkezett az apácaiak részéről, de mint utólag kiderült, ez is kevésnek bizonyult a pontszerzésükhöz, mert a végén a házigazdák gólkirály-jelöltje visszafordította a meccset.

Kunágotai TE–Csanádapácai EFC 4–3 (1–1)
Kunágota, zárt kapuk mögött. Vezette: Láza András.
Kunágota: Saitz – Sóstai, Kiss Cs., Juhász, Prókai (Csatlós), Kovács A. (Mikoly), Sárvári Á. (Varga B.), Sárvári M., Balog A., Sirkó, Multyán Cs. Játékos-edző: Multyán Péter.
Csanádapáca: Horváth S. – Mag (Kardos), Juhász, Göcző, Bozsó M., Matyelka, Németh (Bozsó G.), Dajka, Kasza, Gyallai, Balassa. Edző: Szikora Pál.
Gólszerző: Juhász (13.), Multyán Cs. (51., 77., 87. – utóbbi kettőt 11-esből), ill. Kasza (41., 59. – mindkettőt 11-esből), Bozsó M. (67.).

A berényiek támadtak többet, de Moszheimnek sikerült lecsapnia egy hátul elkövetett kapitális hibára, ezzel vezetéshez juttatva a vendégeket. A komlósiak szünet után szervezetten óvták a számukra kedvező eredményt, a házigazdák pedig intenzíven próbálták feltörni őket. Egyszer sikerült, így döntetlen született, ami inkább a defenzívebb látogatókra nézve hízelgő eredmény.
Mezőberényi LE–Tótkomlósi TC 1–1 (0–1)
Mezőberény, zárt kapuk mögött. Vezette: Kiss Tibor.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth Cs. (Benyovszki J.), Tóth J., Durkó, Kajlik (Kéki), Bereczki (Jónás), Burai Zs. (Buczkó B.), Stibán, Kanó, Adamik. Edző: Benyovszki Róbert.
Tótkomlós: Asztalos – Jámbor J., Horváth H., Borbás, Abonyi, Jámbor G., Fazekas J. (Nagy A.), Poljak D., Moszheim, Garai, Kovács I. Edző: Dávid Zsolt.
Gólszerző: Fazekas (73.), ill. Moszheim (31.).
Elmaradt: Szabadkígyósi SZSC–Gyomaendrődi FC

További eredmények, sorsolás, tabella:

Jaminai bravúr Gyulán

A ványaiak dolgát különösen Farkas János (fehér mezben) tette nehézzé, aki ötsz9ör vette be a kapujukat. Fotó: Erdős Csaba

A szeghalmiak mentették meg a hazai csapatok „becsületét” a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati 9. fordulójában, mellyel megkezdődtek az első mérkőzések visszavágói. Az öt helyszín közül csupán Gyulán borult a papírforma, ahol az indiszponált hazai együttes sima vereséget szenvedett a második félidőben gólerős Jaminával szemben.

A szarvasi szarvasiak első három helyzete góllal zárult, ami meghatározta a mérkőzés további menetét. Negyedóra után rendezték soraikat a vasutasok, ekkor már hárítani tudták a vendégek akcióit, sőt a hajrában szépíteniük is sikerült. A második játékrészben is a látogatók uralták a játékot és végül meggyőző különbséggel nyerték a mérkőzést.
Békéscsabai MÁV SE–Szarvasi FC 2–6 (1–3)
Békéscsaba, zárt kapuk mögött. Vezette: Jakab József.
Békéscsabai MÁV: Juhász – Petri, Lévai, Viczián, Mazán (Takács K.), Kiss-Schusztek (Mihályi), Gurbán (Bánlaki), Hoffmann (Szilágyi), Zsömbörgi, Tóth G., Turcsek. Edző: Dohányos Zoltán.
Szarvas: Kasik – Bány I., Zima (Lénárt), Polonszki, Furár (Kerekes), Kiri M. (Molnár E.), Kiri B. (Mojzsis), Styecz, Sindel, Deli, Bozsó (Varga I.). Edző: Somogyi János.
Gólszerző: Turcsek (41., 70.), ill. Kiri B. (5.), Sindel (9., 58.), Zima (11.), Styecz (64.), Furár (87.).

Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés első félideje, a hazaiak némileg szerencsés góllal szereztek vezetést. Szünet után is partiban volt a Kovácsháza, de míg Varga és Borbés révén csak kapufákig jutott, addig Darányi és Tatár pontosabban célzott, így a házigazdák végül stabilan hozták a „kötelezőt”, ugyanakkor a tartalékosan is jól teljesítő vendégek is emelt fővel hagyhatták el a játékteret.
Szeghalmi FC–Mezőkovácsházi TE 3–0 (1–0)
Szeghalom, zárt kapuk mögött. Vezette: Modes Ottó Péter.
Szeghalom: Kapusi – Tatár, Cserna R., Gedó, Takács J. (Bakk), Paulik, Seres (Vincze L.), Mészáros (Zsombok), Darányi, Wéber, Urbán. Edző: Hajdu Csaba.
Mezőkovácsháza: Németh D. – Kopócs (Andrej), Borbás, Csende, Zsuzsa, Simondán (Baki), Patyi (Zábrák), Túri, Matúz T., Juhász, Varga G. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Gólszerző: Darányi (33., 61.), Tatár (77.).

A hazai együttes végig partiban volt az orosháziakkal, így pontot érdemelt volna. A vendégek mérkőzés elején szerzett gólját szünet előtt büntetőből sikerült egalizálnia a lelkes házigazdáknak. Ebben az időszakban mindkét oldalon több helyzet is adódott. A második játékrész elején ismét kihagyott a figyelem hazai oldalon. A folytatásban a vendégek elsődlegesen a kedvező eredmény megtartására törekedtek, a határvárosiak pedig nem tudtak érvényt szerezni a támadóbb szellemű játékuknak.
Mezőhegyesi SE–Orosházi MTK-ULE 1–2 (1–1)
Mezőhegyes, zárt kapuk mögött. Vezeti: Bakos József.
Mezőhegyes: Varga P. – Papp M., Balogh D., Zsilák (Isaszegi M.), Szabó Zs. (Dombi), Szlovák, Karancsi, Faragó (Boros), Isaszegi B., Lukács, Varga T. Edző: Ács Levente.
Orosháza: Marunák – Dajcs, Rácz (Sajti), Kasuba, Vincze, Szabó Á. (Csőke), Szabó N., Harangozó, Tóth L. (Kérdő), Fehér, Miszlai. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.
Gólszerző: Lukács (40. – 11-esből), ill. Harangozó (10.), Vincze (48.).

A tartalékos sereghajtó nem igazán tudta megnehezíteni az erős csapattal érkező listavezető dolgát. A csabaiak az első félidőben szinte mindenből gólt értek el, ami kapura ment, a hazaiaknak pedig szerencséjük sem volt. A nagy különbség ellenére szünet után is maradt tartása a Ványának.
Dévaványai SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–11 (0–7)
Dévaványa, zárt kapuk mögött. Vezette: Mihálik Pál.
Dévaványa: Szász – Pap Á., Nyíri A. (Elek B.), Bereczki, Kovács F., Feke, Horváth B. (Végh), Pelyva, Marton, Katona, Szabó E. Edző: Bereczki Árpád.
Előre II.: Czinanó – Sipaki, Pilán, Bukor, Farkas J., Tóth B. (Nyéki), Zelik (Répási), Lászik (Czvalinga Á.), Csicsely J. (Czvalinga M.), Bónus, Varga T. Edző: Brlázs István Gábor.
Gólszerző: Farkas J. (4., 17., 52., 60., 78.), Bónus (15.), Varga T. (21.), Bukor (19., 25.), Tóth B. (30.), Pilán (87.).

Az első félidőben nem történt említésre méltó esemény, mintha meg nem támadási egyezményt kötöttek volna a csapatok. Szünet után Majoros Árpád gyors duplájával megnyugtató előnyt szerzett a Jamina. Az egykori válogatott játékos előbb egy beadásnak szánt labdából talált a hosszúba, majd hasonló helyről tudatosan is oda lőtte. A hazaiak a folytatásban sem találták a játékukat, a vendégek ezt kihasználva bebiztosították a megérdemelt sikerüket.
Clean-Way Gyulai TFC–Jamina SE 0–3 (0–0)
Gyula, zárt kapuk mögött. Vezette: Barta Tibor.
Gyula: Kajári – Nagy S., Jimoh, Szabó Cs., Kukla Zs., Radics, Nagy G., Barthalos (Szász), Patkás (Bozsó), Bagyinszki, Pilán (Boros). Edző: Szentléleki Béla.
Jamina: Démusz – Miklya (Horváth M.), Pozsár (Zelenyánszki K.), Majoros (Németh), Kardos T., Papp D., Okos (Andó), Kovács I., Murvai (Ulrich), Kardos L., Bencsik Cs. Játékos-edző: Pozsár Gábor.
Gólszerző: Majoros (46., 50.), Miklya (65.).

További eredmények, sorsolás, tabella:

Esély(l)es: megszületik-e a századik gyarmati találat?

A körösladányi és a kondorosi játékosokra is rangadó jellegű mérkőzés vár. Fotó: Kovács-Goda József

Minden jel arra utal, hogy a járvány nem fogja érinteni a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulóját, a sorsolás szerint valamennyi mérkőzést meg tudnak rendezni szombat délután. A program két rangadó jellegű mérkőzést tartogat: az ezüstérmes Kondoros otthonában a 4. pozíciót elfoglaló megyeriek lépnek fel, az ugyancsak dobogón álló Körösladányban pedig az 5. helyezett Sarkadkeresztúr vendégszerepel. Lássuk a párharcokat és a hozzájuk tartozó kommentárt.

Megye III. osztály, 21. forduló. Április 24., szombat
16.30: Körösladány MSK II.–Sarkadkeresztúri SE
Vezeti: Nagy Gábor.
Ladányban foci terén mostanság a második csapat jelenti az örömöt, amely jól szerepel, igaz az utóbbi időkben nem volt olyan kaliberű ellenfele, mint a Keresztúr. A vendégek szintén remek időszakát élik az idénynek, bár idegenben ők sem mostanában játszottak a tabellán előttük álló riválissal.
17.00: Füzesgyarmati SK II.–Kamuti SK
Vezeti: Bozó Norbert.
A listavezető kimagaslik ebből az osztályból, nem a véletlen műve, hogy még nem akadt legyőzőre. A győzelem megszerzése mellett a hazaiak részcélja lehet a századik gól elérése, amihez négyszer kell a kapuba találniuk. A kamutiak ugyan sokkal masszívabbak őszi önmaguknál, de ez a meccs most számukra alighanem amolyan kötelező pluszt jelent.
Szomszédvárak
17.00: Csabai AK–Gerlai SE
Vezeti: Gyuga Zsolt.
A két csapat között meglévő 20 pontnyi különbséget figyelembe véve, a városi derbi nem ígér izgalmas csatát. Ha mégis így történne, az csak a házigazdákat dicsérné.
17.00: Medgyesegyháza SE–Zsadányi KSE
Vezeti: Zacsok Imre.
A mezőny második és utolsó negyede között jelentős különbség mutatkozik. A medgyesieknek ennek megfelelően jók a kilátásaik arra, hogy három sikertelen hét után ismét győztesen hagyhassák el a pályát. A bihari alakulat az utóbbi hetekben elmarad az idény elején mutatott teljesítményétől, márpedig a pontszerzéshez a legszebb arcát kellene mutatnia.

17.00: Nagybánhegyesi TC–Békéssámsoni SK
Vezeti: Pogonyi Ferenc.
A bánhegyesiek három vereséget követően, a Sámsonhoz hasonló kaliberű ellenféllel szemben tértek vissza a remélt sikerek útjára. A zsadányi győzelem hazai folytatására azért is mutatkozik jó esély, mert az utóbbi időben a látogatók távol jártak a valós tudásuktól.
A hét rangadója
17.00: Kondorosi TE–Mezőmegyer SE II.
Vezeti: Zahorán János.
A második helyen tanyázó kondorosiak rendelkeznek akkora pontelőnnyel a közvetlen riválisokkal szemben, hogy kényelmes helyzetből várhassák a dobogóról éppen csak leszoruló megyeri együttest. A vendégek dolgát nem könnyíti meg, hogy az első csapatuk is rangadót vív, ezért jól el kell osztaniuk a rendelkezésükre álló humánerőforrást.
17.00: Bucsa SE–Telekgerendási LSC
Vezeti: Vágási Pál.
Jó kis meccset ígér a sárréti párharc, hiszen az utóbbi hetek eredményei arra utalnak, hogy alapvetően mindkét „cég” rendben van. A bucsaiak veszélyesek otthonukban, a telekiek viszont igazi döntetlen specialistaként, „ikszre” bárhol jók.
17.00: Kötegyáni FC–Pusztaföldvári SZSE
Vezeti: Pusztai Zoltán.
Kötegyánból Gurzó Sándor azt üzente, hogy elfogyott a regimentje. A határ mentiek az utóbbi két találkozójukra ki sem tudtak állni, már pedig tartalékosan, a velük szemben 9 pont hátránnyal álló földváriak ellen sem tekinthetők a mérkőzés esélyesének.

A góllövőlista élcsoportja
33 gólos:
Komáromi Richárd Gábor (Füzesgyarmat II.).
31 gólos: Bákai Benjámin (Kondoros).
18 gólos: Orodán Mihály (Gerla).
16 gólos: Baji Gergő (Telekgerendás), Tasi Tibor (Bucsa).
15 gólos: Fodor Róbert (Medgyesegyháza).
14 gólos: Kiss Sándor Szabolcs (Sarkadkeresztúr), Tóth Lajos András (Füzesgyarmat II.).
13 gólos: Agárdi László Miklós (Körösladány II.), Hanyecz Henrik (Kondoros), Krizsán Pál (Kamut), Paluska Patrik (Kondoros).
12 gólos: Máté Martin (Kamut), Mátó Attila (Medgyesegyháza), Oláh József (Bucsa).
11 gólos: Pálinkás Roland (Füzesgyarmat II.).
10 gólos: Benyó Balázs Dávid (Nagybánhegyes), Dananaj Pál (Kamut), Jónás József (Nagybánhegyes), Szabó Milán László (Körösladány II.).

Esély(l)es: csúcsrangadó Végegyházán

A bodzásiak (pirosban) kihasználhatják a végegyháziak esetleges botlását, de a megyeriek pontvesztése is jól jönne számukra. Fotó: Markovics Bence

Csonka fordulót rendeznek hétvégén a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság B-csoportjában. A 21. játéknap párharcai közül három is elmarad a járványügyi helyzet miatt. A csorvási, a kaszaperi és a méhkeréki együttes háza táján ütötte fel a fejét a vírus, vagy lett érintett egy-egy játékos, ezért ezek a csapatok biztonsági okokra hivatkozva halasztást kértek. Sor kerülhet viszont egyebek mellett a végegyházi rangadóra, ahol a pillanatnyilag második helyen álló házigazda az éllovas Mezőmegyert fogadja. Lássuk a párharcokat és a hozzájuk rendelt esélyvárót.

Megye II/B osztály, 21. forduló. Április 24., szombat
17.00: Kardos KSK–OMTK-Rákóczi
Vezeti: Korbely Péter Szabolcs.
A sereghajtó újabban nem igazán jeleskedik, éppen ezért az aktuális hazai feladat sem ígérkezik egyszerűnek számára. Az orosháziaknak nem szoktak különösebb gondot okozni a mezőny alsó harmadából érkező ellenfelek, így azután jó kilátásokkal tekinthetnek a hét vége elé.
Szomszédvárak
17.00: Újkígyós FC–Medgyesbodzás SE
Vezeti: Tóth Imre.
A kígyósiak lendületét visszafogta a remek tavaszi idényt futó eleki csapat, ám ezen a héten sem vár könnyebb kihívás rájuk. A bodzási fiatalok, ha nem is látványosan, de biztosan hozzák le a meccseiket, és mivel közvetlen riválisaik egymással csapnak össze, könnyen helyzeti előnyt szerezhetnek maguknak a folytatásra.
Szomszédvárak
17.00: Békési FC–Köröstarcsai KSK
Vezeti: Kis Pál.
Hazai pályán nagyon nem megy idén a békésieknek, a sors fintora pedig az, hogy sorra otthon játsszák a bajnoki meccseiket. Most egy jó passzban lévő Tarcsát fogadnak, amely a szerdai kardosi fellépésén bemutatta, hogy gyorsan túltette magát a balul sikerült Battonya elleni találkozón.

Április 25., vasárnap
Szomszédvárak
17.00: Lőkösháza KSK–Kevermes SE
Vezeti: Tóth Imre.
A szomszédvárak rangadóját kiszámíthatatlanná teszi, hogy nem mindig az esélyesebb fél nyer. A lőkösiek festenek egységesebb képet, de a kevermesiek szerdai, Méhkeréken mutatott produktuma elegendő lehetne pont, vagy pontok begyűjtésére.
A hét rangadója
17.00: Végegyházi SE–Mezőmegyer SE
Vezeti: Barta Tibor.
Mindössze 4 pont a távolság a két csapat között, esetleges sikerükkel tehát a végegyháziak tovább élezhetnék a bajnoki címért folyó versenyt. Amennyiben a megyeriek szemszögéből alakul jobban a rangadó, azzal nem csak a listavezető pozíciót erősíthetnék meg, de az egyik közvetlen riválisukat is leszakíthatnák. Bár a látogatók álmait a döntetlen is éltetné, vélhetően mindkét fél a győzelemre törekszik majd teljes arzenálját bevetve.
Elmarad: Gádorosi LSE–Kaszaper FC
A kaszaperi csapat egyik tagja produkált Covid-tüneteket szerdára, teszteredmény hiányában pedig a vezetés lemondta a gádorosi találkozót.
Elmarad: Eleki USE–Méhkeréki SE
Csütörtökre a méhkerékiek egyik játékosának családja esett bele a járványba igazoltan, ezért a biztonság okáért kérték a határ menti derbi elhalasztását.
Elmarad: Battonyai TK–Csorvási SK
A csorvásiak kérésére marad el a találkozó, akiknél fertőzés gyanúja áll fenn az egyik játékosuknál, elővigyázatosságból ezért halasztottak és függesztették fel az edzéseket.

A góllövőlista élmezőnye
33 gólos:
Tanner Gergő (Végegyháza).
27 gólos: Balogh Milán (Mezőmegyer).
24 gólos: Nagy Dávid (OMTK-Rákóczi).
21 gólos: Nyúl Gábor (Mezőmegyer).
18 gólos: Dunai Zoltán (Medgyesbodzás), Gyevi-Nagy Balázs (Csorvás), Puporka Elemér (Lőkösháza 8, Elek 10).
17 gólos: Hajdú Bence (Köröstarcsa).
15 gólos: Cseke Tamás (Méhkerék).
14 gólos: Mucsi Dániel (Gádoros), Reszelő József (Békés).
13 gólos: Novák Norbert György (Medgyesbodzás).
12 gólos: Balog Krisztián (Mezőmegyer).
11 gólos: Barkász Benjámin (Méhkerék), Jónás Zoltán (Kaszaper), Kecskeméti Sándor (OMTK-Rákóczi), Kiss Zoltán (Battonya), Konyecsni Zoltán (Méhkerék), Kukla Dávid (Kevermes), Reszelő József (Békés), Tusjak Gábor (Kardos).

Esély(l)es: lesz-e visszavágás Szabadkígyóson?

A gyomaendrődi fiatalok biztosan presztízst csinálnak a kígyósi rangadóból. Fotó: Gábor Tamás

A megye I. osztályú labdarúgó-bajnoksághoz hasonlóan, a megye II/A-jelű csoportjában is megkezdődik az évad második fele. A csütörtöki állapotok szerint hiánytalan lesz a program, szombaton mind az öt mérkőzést le tudják játszani. A 9. játéknap programja rangadót is tartogat: a második helyezett Szabadkígyós a közvetlenül mögötte álló Gyomaendrődöt fogadja a pozíciója megerősítése reményében. Íme a párharcok és a hozzájuk tartozó esélylatolgatásunk.

Megye II. osztály A-csoport, 9. forduló. Április 24., szombat
17.00: Kétegyházi SE–Okány KSK
Vezeti: Baráth János.
A találkozót a házigazdák pályagondjai miatt Gyulán játsszák le a csapatok. Egy-egy mérkőzésen a kétegyháziak sorsát alapvetően befolyásolja, hogy hány játékosukra számíthatnak a szűkös keretükből. Így lesz ez most is, de a remek passzban lévő, a bajnokság második szakaszában még veretlen Okány ellen csak a legjobb formájukat hozva mutatkozhat kilátás pontszerzésre, ami bravúr kategóriába tartozna.
17.00: Sarkadi KLE–Békésszentandrási HMSE
Vezeti: Hajdú Dávid.
Papíron a Kinizsi a három pont várományosa, amely azonban a két csapat első meccsén is alaposan megszenvedett a szentandrásiakkal. A Hunyadi ráadásul eredményesen vette a hétközi dobozi akadályát, amiből plusz energiákat mozgósíthat, így azután a sarkadiak több okból sem vehetik félvállról a szombati mérkőzést.

A hét rangadója
17.00: Szabadkígyósi SZSC–Gyomaendrődi FC
Vezeti: Krajcsovicz Zsolt.
Az érmet jelentő helyen áll két gárda azért hajt majd, hogy tartósan is a dobogón maradhasson, a vesztes ugyanis könnyen kicsúszhat a közvetlen elitből. Február végén a kígyósiaknak sikerült 3 ponttal távozniuk Gyomaendrődről, amit azóta sem tudott megismételni senki a mezőnyből. Önmagában azonban ez és a hazai környezet sem jelent biztosítékot számukra az újabb sikerre, a vendégek fiatal csapata ugyanis rendelkezik olyan erényekkel, melyek bárhol esélyessé tehetik.
17.00: Kunágotai TE–Csanádapácai EFC
Vezeti: Láza András.
Kiszámíthatatlan csata kerekedhet ki az eltérő stílusú együttesek párharcából. A házigazdák a szabadabb, támadófoci hívei és amennyiben elemében van a gólzsákjuk, Multyán Csaba, úgy bárkinek a dolgát képesek megnehezíteni. Az apácai együttes viszont a keretéből adódóan is zártabb és „feszesebb” játékot képvisel, melyet nehéz feltörni. A cél mindkét oldalon a saját taktika érvényre juttatása lesz.
17.00: Mezőberényi LE–Tótkomlósi TC
Vezeti: Kiss Tibor.
A berényiek meglehetősen elszigetelődve tanyáznak a tabella metszéspontján, ami meglátszik a teljesítményükön. Kellően szeszélyesek, olykor még adott mérkőzésen belül is eltérő félidőket produkálnak. A komlósiak valamivel masszívabbnak tűnnek, de azért időnként adódnak nehézségeik, mindez háromesélyessé teszi a két csapat párharcát.
Szabadnapos: Dobozi SE

A góllövőlista élcsoportja
18 gólos:
Multyán Csaba (Kunágota).
15 gólos: Milek Bence (Szabadkígyós).
13 gólos: Sztojka Ádám (Okány).
10 gólos: Tokaji Zsolt (Sarkad).
9 gólos: Kovács Imre (Tótkomlós).
7 gólos: Fazekas József Richárd (Sarkad), Kun Csaba (Gyomaendrőd).
6 gólos: Abonyi Ádám (Tótkomlós), Hanea Márkó (Gyomaendrőd).
5 gólos: Barcsay Attila (Doboz), Bozsó Márk (Csanádapáca), Kopács Zsolt (Okány), Virág Imre (Békésszentandrás).

Esély(l)es: jut-e sikerélmény az alsóházi csapatoknak?

A gyulaiak hazai környezetben fogadják a Jaminát. Fotó: Nagy Károly/Békés Megyei Hírlap

Hét végén elkezdődnek a visszavágók, azaz startol a „második félidő” a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Öt mérkőzést játszanak szombaton, a csabacsűdi szomszédvári derbi pedig a helyi szokásoknak megfelelően vasárnapra marad. A sorsolás úgy hozza, hogy a tabella első feléhez tartozó együttesek kivétel nélkül alsóházi ellenfelekkel találkoznak, ettől persze még közel sem lehetnek biztosak a dolgukban. Íme a párharcok, a szokásos kommentárral.

Megye I. osztály, 9. forduló. Április 24., szombat
15.00: Békéscsabai MÁV SE–Szarvasi FC
Vezeti: Jakab József.
A vasutasok remekül ráéreztek arra, hogy az előző években is I. osztályban szereplő ellenfelekkel szemben mi lehet az eredményes taktika. Rendre mesterien szervezik meg a hátsó alakzatukat, ezzel sok fejfájást okoznak a riválisoknak, elöl pedig vannak olyan játékosaik, akiknek nem kell túl sok helyzet a gólhoz. Már Szarvason is törtek borsot a vendégeik orra alá, most hasonló célokkal lépnek pályára a papíron esélyesebb vendégek ellen.
17.00: Szeghalmi FC–Mezőkovácsházi TE
Vezeti: Modes Ottó Péter.
Legutóbb mindkét csapat gólerősen teljesített, csak éppen eltérő módon. Nem kérdéses, hogy a szeghalmiak jobb passzban vannak, éppen ezért a kovácsháziak részéről mindenképpen masszívabb játékra lesz szükség, mint az Előre ellen, mert különben könnyen hasonló sorsra juthatnak.
17.00: Mezőhegyesi SE–Orosházi MTK-ULE
Vezeti: Bakos József.
A mezőhegyesiek a megyei kupában felmérhették volna, hogy hol is tartanak az orosháziakhoz képest, de megfelelő létszám hiányában akkor elmaradt a két gárda összecsapása. A pillanatnyi állapotok szerint a határvárosiak a szervezettségükben bízhatnak, a vendégek győzelmi reményei pedig akkor realizálódhatnak, amennyiben a hatékony támadóik gólképesebbek lesznek, mint a hasonlóan termékeny védelmük.

17.00: Dévaványai SE–Békéscsaba 1912 Előre II.
Vezeti: Mihálik Pál.
Folyamatosan létszámgondokkal küszködnek a sárrétiek, a hétközi szarvasi meccsüket fel is kellett adniuk emiatt, pedig a listavezetővel szemben komplett csapatra lenne szükségük a tisztes helytálláshoz. A csabaiak az edzettségi állapotuk jóvoltából fényévekkel járnak a mezőny előtt, így azután velük szemben tényleg csak a közvetlen riválisoknak lehet sanszuk a pontszerzésre.
17.00: Clean-Way Gyulai TFC–Jamina SE
Vezeti: Barta Tibor.
A gyulaiakat érték már meglepetések az I. osztályú küzdelmek során, de annál stabilabbak, hogy egy-egy ilyen eset után tartósan gödörbe kerüljenek. Ennek megfelelően most is kedvező kilátásokkal várják a Jaminát, amely éket vert az I. és a II. osztályból érkező csapatok közé, így is teljesít.
Április 25., vasárnap
Szomszédvárak
17.00: Csabacsűdi GYLSE–Nagyszénás SE
Vezeti: Telek András.
A hazai együttesnek fordított párosításban sikerült meglepnie a szénásiakat, ám azóta eltérő eredményességgel szerepel a két alakulat. Ezért is menne ismét meglepetésszámba, ha a látogatók nem tudnák mindhárom pontot hazavinni.

A góllövőlista élcsoportja
21 gólos:
Miszlai László (Orosháza).
16 gólos: Furár Róbert (Szarvas).
15 gólos: Péli Tamás (Orosháza).
12 gólos: Bozsó Milán (Gyula), Bukor Zoltán Márk (Előre II.).
10 gólos: Nagy Gergely (Gyula).
9 gólos: Juhász Norbert (Nagyszénás), Mag Róbert (Mezőkovácsháza).
8 gólos: Miklya Miklós Mihály (Jamina), Szabó Zsombor (Előre II.).
7 gólos: Zima Dániel (Szarvas).
6 gólos: Csicsely János (Előre II.), Oláh Ákos (Előre II.), Urbán Sándor (Szeghalom), Varga Gábor (Mezőkovácsháza).

A Mezőhegyes győzelemmel hangolt a csúcsderbire

A kék mezes szabadkígyósiak minden kovácsházi gólra kettővel válaszoltak. Fotó: Berka István Jr.

Az U19-es megyei labdarúgó-bajnokság 9. játéknapján magabiztos győzelemmel hangoltak a mezőhegyesi fiatalok, az előttük álló csoportrangadóra. A listavezető határvárosi alakulat a ványaiakat múlta felül kiváló második félidei játékkal, ezzel 4 pontra növelte előnyét vasárnapi vendége, a Gyomaendrőd előtt, melynek elmaradt a békéscsabai bajnokija. A dobogós helyezés volt a tétje a szabadkígyósi csatának, melyet a házigazdák nyertek a kovácsháziakkal szemben. Mutatjuk a korosztályos bajnokságok hétvégi eredménysorát, gólszerzőit és tabelláját.

Eredmények. U19, Kiemelt csoport, 9. forduló:
Szarvasi FC–Berényi Gyermek FC 5–3, gól: Bány 3, Kerekes, Lénárt, ill. Malét 2, Burai.
Szeghalmi FC–Battonyai TK 6–1, gól: Perge 3, László L. 2, Vad, ill. Káló.
Mezőhegyesi SE–Dévaványai SE 6–0, gól: Boros, Isaszegi M., Pepó, Szabó I., Papp, Szalai.
Szabadkígyósi SZSC–Mezőkovácsházi TE 6–3, gól: Ökrös 2, Sebestyén, Mohácsi, Csiernyik, Tóth M., ill. Mag 2, Németh.
Békéscsabai Előre U19 „B”–Gyomaendrődi FC elmaradt
Az állás: 1. Mezőhegyesi SE 20 pont (8 mérkőzés), 2. Gyomaendrődi FC 16 (7), 3. Szabadkígyósi SZSC 15 (8), 4. Mezőkovácsházi TE 14 (8), 5. Békéscsabai Előre U19 „B” 13 (7), 6. Szeghalmi FC 12 (9), 7. Szarvasi FC 7 (8), 8. Dévaványai SE 6 (7), 9. Berényi GYFC 6 (9), 10. Battonyai TK 4 (7).
Területi „A” csoport, 9. forduló:
Csabacsűdi GYLSE–Tótkomlósi TC 5–3, gól: Jelen 2, Gyurik 2, Urbancsok, ill. Kocsis 2, Molnár.
Békésszentandrási HMSE–Nagyszénás SE 3–2, gól: Balázs M. 2, Sztricskó, ill. Varga Zs., Lazanyecz.
Csanádapácai EFC–Mezőmegyer SE 6–0, gól: Bozsó 2, Tofan 2, Haba, Vígh.
Gádorosi LSE–Békési FC 3–4, gól: Drimba, Papp, Neszi, ill. Reszelő T., Reszelő A., Szűcs, Horváth.
Az állás: 1. Csabacsűdi GYLSE 17 (8), 2. Csanádapácai EFC 16 (8), 3. Nagyszénás SE 13 (8), 4. Jamina SE 13 (7), 5. Békési FC 12 (7), 6. Gádorosi LSE 10 (6), 7. Tótkomlósi TC 6 (8), 8. Békésszentandrási HMSE 3 (6), 9. Mezőmegyer SE 3 (7).
Területi „B” csoport, 9. forduló:
Dobozi SE–Elek USE 1–0, gól: Köteles.
Sarkadi KLE–Kunágota TE 6–4, gól: Bódi 3, Szabó A. 2, Szűcs, ill. Kovács A. 3, Mészár.
Okány KSK–Békéscsabai MÁV SE 2–1, gól: Pocsaji, Vantara, ill. Kiss-Schusztek.
Csabai AK–Medgyesegyháza SE elmaradt
Az állás: 1. Dobozi SE 18 (8), 2. Elek USE 17 (8), 3. Sarkadi KLE 15 (7), 4. Medgyesegyháza SE 14 (7), 5. Békéscsabai MÁV SE 13 (7), 6. Okány KSK 10 (8), 7. Kunágota TE 6 (8), 8. Csabai AK 3 (6), 9. Kétegyházi SE 0 (7).

U17, Északi csoport, 13. forduló:
Berényi Gyermek FC–Békéscsabai MÁV SE 8–0, gól: Fekete 2, Hoffmann 2, Forrás, Malét, Gschwindt, Prekopa.
Szeghalmi FC–Gyomaendrődi GYLE 2–4, gól: Szalóki 2 ill. Miszlai 2, Jambricska, Szilágyi.
Sarkadi KLE–Dévaványai SE 7–0, gól: Szűcs 6, Petneházi.
Körösladány MSK–Szarvasi FC elmaradt
Az állás: 1. Körösladány MSK 30 (10), 2. Berényi GYFC 27 (12), 3. Gyomaendrődi GYLE 27 (11), 4. Szarvasi FC 21 (10), 5. Sarkadi KLE 13 (11), 6. Békési FC 11 (8), 7. Dévaványai SE 9 (11), 8. Szeghalmi FC 3 (12), 9. Békéscsabai MÁV SE 1 (11).
Déli csoport, 13. forduló:
Szabadkígyósi SZSC–Battonyai TK 7–1, gól: Mohácsi 3, Molnár M. 2, Szekerczés, Faragó, ill. Erdei.
Mezőkovácsházi TE–Jamina SE 9–1, gól: Szeles 3, Ondos, Németh, Szabó N., Kanász, Bagaméri, Szokai, ill. Czeglédi.
Mezőhegyesi SE–Kondorosi TE 6–3, gól: Pepó 3, Veres 3, ill. Ivacska 2, Kovács I.
Tótkomlósi TC–Nagyszénás SE 1–1, gól: Molnár I., ill. Frankó P.
Gádorosi LSE–Atletico Békéscsaba elmaradt
Az állás: 1. Szabadkígyósi SZSC 36 (13), 2. Mezőkovácsházi TE 35 (13), 3. Nagyszénás SE 26 (12), 4. Mezőhegyesi SE 15 (11), 5. Kondorosi TE 15 (13), 6. Tótkomlósi TC 13 (12), 7. Gádorosi LSE 10 (12), 8. Battonyai TK 7 (8), 9. Atletico Békéscsaba 5 (9), 10. Jamina SE 0 (9).

U15, Északi csoport, 10. forduló:
Sárréti Gyöngyhalász GYSE–Köröstarcsai KSK 8–2, gól: Juhász 3, Béres 2, Kurucz, Pardi, Bányai, ill. Bregyán, Schmél.
Jamina SE–Békésszentandrási HMSE 0–1, gól: Szécsi.
Körösladány MSK–Berényi Gyermek FC 1–9, gól: Szász, ill. Kis 4, Vicze 3, Zahorán, Zanócz.
Szarvasi FC–Dévaványai SE 4–0, gól: Oláh 2, Fügedi, Kondacs.
Az állás: 1. Sárréti Gyöngyhalász GYSE 30 (10), 2. Berényi GYFC 22 (10), 3. Szarvasi FC 18 (10), 4. Körösladány MSK 15 (9), 5. Békésszentandrási HMSE 11 (10), 6. Jamina SE 10 (9), 7. Köröstarcsai KSK 6 (8), 8. Dévaványai SE 0 (10).
Déli csoport, 10. forduló:
Szabadkígyósi SZSC–Mezőkovácsházi TE 3–2, gól: Vantara, Pribojszki, Benkó, ill. Ágoston, Ondos.
Tótkomlósi TC–Sarkadi KLE 3–1, gól: Nagy K., Paulik M., Paulik Á., ill. Rácz.
Medgyesegyháza SE–Csabai AK elmaradt
Az állás: 1. Szabadkígyósi SZSC 24 (8), 2. Mezőkovácsházi TE 13 (8), 3. OMTK-ULE II. 12 (5), 4. Tótkomlósi TC 7 (4), 5. Medgyesegyháza SE 6 (7), 6. Sarkadi KLE 3 (8), 7. Csabai AK 0 (4).

Összeállította: Bohus Krisztián

A papírforma érvényesült Kardoson és Méhkeréken

Sikerükkel a méhkerékiek ragadnak az élen álló hármashoz. Fotó: Gábriel János

A papírforma dominált a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokság szerdán lejátszott mérkőzésein. Kardoson a vendég Köröstarcsa, Méhkeréken pedig a hazai együttes gyarapodott három ponttal.

Előbbi helyszínen a sereghajtó házigazda hamarjában hátrányba került, de a gondjai csak a félidő hajrájában sokasodtak, amikor a hibáit zsinórban gólokkal büntették a tarcsaiak. A négygólos előny birtokában pedig már nyeregben érezhették magukat a vendégek a folytatásra. A kardosiak örömét kimerítette a szépítés, de erre is volt válaszuk a látogatóknak.
Kardos KSK–Köröstarcsai KSK 1–5 (0–4)
Kardos, zárt kapuk mögött. Vezette: Korbely Péter Szabolcs.
Kardos: Kurucz – Viszkok (Szedlják G.), Gulyás (Szedlják M.), Lólé R. (Oprea), Rafaj (Bracsok), Radics (Korbely), Laluska, Majoros, Tusjak, Bertók, Szász. Edző: Galát Pál.
Köröstarcsa: Kardos – Nyeste V., Hajdú, Szentpéteri, Farkas Gy. (Gyebnár), Hajzer, Nyeste M., Vincze, Kovács Gy., Drenyovszki, Mészáros. Edző: Gál András.
Gólszerző: Majoros (70.), ill. Drenyovszki (9.), Nyeste V. (36., 40.), Hajdú (39. – 11-esből), Kovács Gy. (86.).

Méhkeréken a házigazdák sérülések és eltiltások miatt csere nélkül fogadták az utolsó előtti helyen álló Kevermest. A gondjaik ellenére Cseke Tamás duplájával megnyugtató előnyre tettek szert az első játékrész végére. A jól küzdő vendégeknek a második félidőben sikerült szépíteniük, így az utolsó félórára ismét nyílt lett a meccs, csak az utolsó percben esett harmadik hazai gól tett pontot a három pont sorsára.
Méhkeréki SE–Kevermes SE 3–1 (2–0)
Méhkerék, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy Zoltán.
Méhkerék: Patka Gy. – Kovács S., Bondár, Szabó D., Kovács Zs., Cseke, Repa, Iszály, Kádár, Ruzsa L., Barkász. Edző: Cserháti István.
Kevermes: Csicsely – Kukla L., ifj. Bauer, Orosz, Jegyinák, Kócs, Andrési (Tanner), Harczman, Szabó T., Kukla D., Mag Á. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Cseke (14., 37.), Repa (90.), ill. Harczman (60.).

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!