A békéscsabaiak kiemelkedtek a mezőnyből

A békéscsabai különítmény a megannyi éremmel. fotó: BEUK

Költségkímélés, idő és utazás szempontjából is sokat jelentett a hazai úszókluboknak, hogy a legfiatalabbak, a delfin korosztályúak idei bajnokságát kilenc régióban, három városban, de egy időben rendezték meg az elmúlt héten.

A tízévesek és fiatalabbak egyik régiója a Délalföldi volt, amelynek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont, nem mellesleg a Dunától keletre lévő két északi régió is itt adott randevút egymásnak. A délalföldiek versenyére 13 egyesület, illetve klub nevezett 190 versenyzőt. Békés vármegyét öt közösség képviselte, amelyek közül a pontversenyt a 16 úszót kiállító Békéscsabai Előre Úszó Klub nyerte holtversenyben a 31 ifjú titánt felvonultató Szegedi Úszó Egyesülettel, mindkét gárda 920 egységet gyűjtött a kétnapos esemény során. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szentesiek kerültek 365 egységgel. Szűkebb pátriánkból a Békési Úszó Egyesület (6 induló) a nyolcadik helyen zárt 197 ponttal, 10. az Orosházi ÚE (4) 127 pont, 11. Tótkomlósi ÚE (5) 116, 13. Szarvasi ÚSE (2) 71. Érdekes módon a két gyulai egyesület, a Várfürdő és a Triton SE nevét nem leltük fel a nevezettek között.
Ami pedig az érmek leosztását illeti, a békéscsabaiak 11 arany-, 15 ezüst- és 17 bronzéremmel zártak. A békésieknek 4 arany- és 4 ezüst; az orosháziaknak 3 ezüst- és 4 bronz; a tótkomlósiaknak 3 ezüst- és 2 bronz; a szarvasiaknak egy arany- és egy bronzérem jutott.
A viadalt remekül záró békéscsabaiak vezetőedzője, Szarvas János is nagy örömmel számolt be a törtétekről: – Úgy gondolom, a pontverseny táblázata hűen tükrözi a valóságot: büszkék vagyunk versenyzőinkre és edzőinkre, hogy a kisebb létszámú csapatunkkal is a nagyobb múltú, és jobb körülmények között készülhető klubok előtt végeztünk. Ez különösen igaz akkor, amikor összeadjuk a két hódmezővásárhelyi, vagy a két szentesi klub csapatainak pontszámát, ugyanis akkor is az élen maradnánk. Persze, tegyük hozzá, most még a legkisebbekről van szó, ami hosszú távon akkor lehet meghatározó, ha ezek a gyerekek tíz év múlva is klubunkban úsznak, és hasonló ütemben fejlődnek, mint ebben a korai életszakaszban. Tény, sok energiát fektetünk ebbe a korosztályba, amit nagyban segít a házon belüli Csepp program, vagy a Buborék program, amelynek során bizony szintek elérését követően jutalomban részesülnek a gyerekek. Ez is önmagában jó motiváló erő. Ugyanakkor hozzáteszem, az is egy jó értékmérő, hogy ki, mikor éri el az aranyjelvényes szintet. A most, a régiós bajnokságon elért eredmények alapján sokan az országos rangsorban is előkelő helyre kerültek, ami annak fényében külön dicsérendő, hogy a rivális klubok mennyivel jobb tárgyi feltételek mellett készülhetnek. Nem véletlen, hogy a régióvezető Nagy Attila és a kecskeméti edző, régiós vezetőedző is méltató szavakkal elismerte a klubunkban folyó munkát. Különösen értékesek a dicsérő szavak, ha azt is hozzátesszük, hogy a Budapesti régió után éppen a Délalföldi a legerősebb.
– Egy év után elérkeztünk a szezon utolsó legfontosabb versenyéhez. A regionális bajnokságon csoportomból hat gyermekkel vettem részt. Nem leptek meg a remek helyezések és egyéni csúcsok, jelvényes szintek beállítása, hiszen, nagy erővel készültünk erre a versenyre – nyilatkozta Papp Szilvia edzőnő.
A békéscsabai klub delfin korosztályú versenyzőit Gondi Noémi, Lantosné Jámbor Nóra, Lendvai Sándorné és Papp Szilvia készítette fel az országos seregszemlére.

A Békés megyei dobogósok. Fiúk. 50 m gyors. Delfin 10: 2. Holland Regő (Békés) 33,13, 3. Furák-Szabovik Kirill (Orosháza) 33,73. 100 m gyors. Delfin 10: 2. Holland Regő 1:13,09, 3. Furák-Szabovik Kirill 1:13,70. Delfin 9: 1. Ádász Nándor Dés (Békéscsaba) 1:19,09. 200 m gyors. Delfin 10: 2. Furák-Szabovik Kirill 2:43,37. Delfin 9: 2. Ádász Nándor Dés 2:52,41. 400 m gyors. Delfin 10: 2. Furák-Szabovik Kirill 5:40,22. Delfin 9: 1. Ádász Nándor Dés 5:52,74. 50 m pillangó. Delfin 10: 2. Bíró Zente Balázs (Tótkomlós) 38,63, 3. Keresztúri Zsombor (Békéscsaba) 38,95. Delfin 9: 3. Bende Máté (Békéscsaba) 46,40. 100 m pillangó. Delfin 10: 2. Bíró Zente Balázs 1:30,47, 3. Kugyela Csanád János (Szarvas) 1:31,70. Delfin 9: 1. Bende Máté 1:47,48. 50 m hát. Delfin 10: 2. Holland Regő 38,55, 3. Furák-Szabovik Kirill 39,57. Delfin 9: 2. Ádász Nándor Dés 41,49. 100 m hát. Delfin 10: 2. Holland Regő 1:24,67, 3. Furák-Szabovik Kirill 1:26,72. Delfin 9: 2. Ádász Nándor Dés 1:30,59, 3. Bende Máté 1:32,89. 200 m hát. Delfin 10: 1. Holland Regő 2:54,64, 2. Furák-Szabovik Kirill 3:00,35. Delfin 9: 1. Ádász Nándor Dés 3:04,42. 50 m mell. Delfin 10: 1. Pásztor Gyula (Békés) 43,93, 2. Keresztúri Zsombor (Békéscsaba) 44,29, 3. Hajdu Máté (Tótkomlós) 46,40. Delfin 9: 2. Kopcsák Dominik (Békéscsaba) 51,31, 2. Domokos Noel Áron (Békéscsaba) 51,31. 100 m mell. Delfin 10: 1. Pásztor Gyula 1:35,19, 2. Lantos Barnabás (Békéscsaba) 1:39,26, 3. Keresztúri Zsombor 1:40,13. 200 m mell. Delfin 10: 1. Pásztor Gyula 3:18,47, 2. Hajdu Máté (Tótkomlós) 3:25,46, 3. Keresztúri Zsombor 3:29,40. Delfin 9: 3. Domokos Noel Áron 3:47,04. 200 m vegyesúszás. Delfin 10: 2. Lantos Barnabás 3:14,07, 3. Hajdu Máté 3:23,53. Delfin 9: 1. Ádász Nándor Dés 3:12,70, 2. Bende Máté 3:23,18.
Lányok. 50 m gyors. Delfin 8: 3. Baráth Martina (Békéscsaba) 42,37. 100 m gyors. Delfin 9: 3. Baráth Martina 1:37,32. 200 m gyors. Delfin 8: 2. Baráth Martina 3:22,96. 400 m gyors. Delfin 9: 3. Horváth Lili (Békéscsaba) 6:55,51. Delfin 8: 1. Baráth Martina 7:01,75, 2. Gyucha Vivien (Békéscsaba) 7:26,52. 50 m pillangó. Delfin 9: 3. Horváth Lili 46,90. 50 m hát. Delfin 9: 2. Potocska Dorka Zselyke (Békéscsaba) 40,28. Delfin 8: 1. Gyucha Vivien 46,46. 100 m hát. Delfin 9: 3. Potocska Dorka Zselyke 1:33,01. Delfin 8: 1. Gyucha Vivien 1:45,11. 200 m hát. Delfin 9: 3. Potocska Dorka Zselyke 3:15,43. Delfin 8: 1. Gyucha Vivien 3:31,83. 50 m mell. Delfin 8: 3. Baráth Martina 53,35. 200 m mell. Delfin 8: 1. Baráth Martina 4:04,78, 2. Gyucha Vivien 4:07,87. 200 m vegyes. Delfin 9: 2. Potocska Dorka Zselyke 3:24,74. Delfin 8: 1. Baráth Martina 3:43,18, 3. Gyucha Vivien 3:52,26.
Váltók. 4×50 gyorsváltó: 3. Békéscsaba (Lantos Barnabás, Keresztúri Zsombor, Tóth Bence, Ádász Nándor Dés) 2:31,81. 4×50 m vegyesváltó: 3. Békéscsaba (Tóth Bence, Lantos Barnabás, Keresztúri Zsombor, Ádász Nándor Dés) 2:50,86. 4×50 m mix gyorsváltó: 3. Békéscsaba (Lantos Barnabás, Horváth Lili, Potocska Dorka Zselyke, Ádász Nándor Dés) 2:32,04. 4×50 m mix vegyesváltó: 2. Békéscsaba (Potocska Dorka Zselyke, Horváth Lili, Keresztúri Zsombor, Ádász Nándor Dés) 2:45,29.

Jávor Péter