A Chinoinnak sem volt „gyógyszere” a gyulaiak ellen

Nyári Krisztofer a nap legjobb teljesítményét nyújtotta 602 fával

Zsinórban az ötödik mérkőzésén nem talált legyőzőre a gyulai tekecsapat, amely a jó szereplés hatására az 5. helyre tört fel az NB I-es bajnokság Keleti csoportjában. A fürdővárosi együttessel szemben ezúttal a Chinoin SC alakulatának nem volt „gyógyszere” a vasárnapi budapesti derbin.

A vendégek számára ezúttal sem indult jól a meccs, hiszen az első párok csatái során a fővárosiak mindkét csapatpontot megszerezték ráadásul 43 fás hátrányba hozták őket. A második két gyulai játékosnak azonban sikerült megfordítani a meccset. Különösen a csapatkapitány, Nyári Krisztofernek „sült a keze”, aki 602 fás összeredménnyel a teljes mezőny legjobbja lett. A tavasszal jól teljesítő Egyed Ferenc is hozzátette a magáét, így az utolsó két tekés 44 fás többlettel vehette át a stafétát. Schriffert Roland és Makra György is magas szinten gurított, előbbi azonban jobb összeredménnyel sem tudta begyűjteni a csapatpontot, Makra viszont minden rutinját beleadva hozta a már-már szokásos egyéni pontját, ami a csapatának duplát ért.


Chinoin SC–Gyulai SE-DIG BUILD 3:5 (3204:3300)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Budapest.
Eredmények: Kiss Róbert 540 fa (3/1), ifj. Berényi Zoltán 552 (3/1), Berényi Zoltán 527 (1/0), Udvary Gergely 502 (1/0), Martony Márk 550 (3/1), Egyed Bence 533 (2/0), illetve Baksa Imre 531 (1/0), Házi Márk 518 (1/0), Nyári Krisztofer 602 (3/1), Egyed Ferenc 534 (3/1), Schriffert Roland 558 (1/0), Makra György 557 (2/1).
További eredmények: Szolnoki MÁV SE–SalgÓzd TK 7:1, Dynamo SC–Bátonyterenyei TK 7:1, NKM Gáz SE–Vilati Eger SE 7:1, BKV Előre SC–Szegvári TSE 1:7. Szabadnapos: Szanki OBSE.
A bajnokság állása 16 forduló után: 1. Szegvári TSE 27 pont (92:20, 14 mérk.), 2. Szolnoki MÁV SE 22 (75:37, 14), 3. Dynamo SC 21 (73:47, 15), 4. BKV Előre SC 17 (63:57, 15), 5. Gyulai SE DIG-BUILD 15 (54:66, 15), 6. SalgÓzd TK 14 (56,5:63,5, 15), 7. Vilati Eger SE 11 (49:71, 15), 8. NKM Gáz SE 11 (48:56, 13), 9. Bátonyterenyei TK 8 (42:70, 14), 10. Chinoin SC 7 (40,5:71,5, 14), 11. Szanki OBSE 5 (39:73, 14).
Ifjúsági mérkőzés: Chinoin SC–Gyulai SE-DIG BUILD 0:4 (896:1056).