A címeres mezekért csatáztak

Többségében szoros csatákat hozott a válogató program

Augusztus 11-én Kétegyháza főterén, 12-én pedig a békéscsabai Csaba Parkban húztak kesztyűt a magyar válogatott bő keretének tagjai, akik az áprilisban kinevezett üzbég szövetségi kapitány, Hamid Tangribergenov előtt mutathatták meg tudásukat, azzal a céllal, hogy az év második felében meghívást kapjanak a válogatott edzőtáboraiba.

A kétnapos válogatott találkozó első felvonására Kétegyháza főterén került sor, ahol 67 kilogrammban Fodor Milán idő előtti győzelmet aratott Major Milán ellen, míg 71 kilóban Simon Attila pontozással győzte le Petrimán Patrikot.
Kétegyháza után a Csaba Parkban már tizenegy mérkőzés szerepelt a programban, több világversenyt is megjárt válogatott kerettaggal. A szombati összecsapások kifejezetten izgalmas küzdelmeket hoztak, illetve meglepetésben sem volt hiány a válogatón. A sportág kedvelői sok ismerős arcot láthattak a melegítő versenyzők közt, például azt a Bernáth Istvánt, aki korábban többször megnyerte a szupernehézsúlyú magyar-bajnokságot, az elmúlt bő két évben pedig az Egyesült Államokban építette profi karrierjét. Beráth Felföldi László ellen lépett ringbe, a jó iramú összecsapáson Bernáth érezhető fölényben volt, miközben ellenfele szemsérülést szenvedett, így a harmadik mentre már nem tudott kijönni, vagyis Bernáth győzelemmel tért vissza az amatőr ökölvívók közé.
54 kilóban Virbán Gábor és Szaka István vívott remek csatát. A két versenyző már jó ismeri egymást, így tapogatózó első percek helyet, rögtön a gázra léptek a felek. A nagy tempójú meccsen mindkét versenyző sokat akciózott és talált is, a három menet után pedig joggal érezhette magát győztesnek Szaka és Virbán is. A pontozók végül 2-1 arány Virbán Gábort látták jobbnak.
A nap egyik meglepetését a szegedi Simon Márkó szállította, aki 80 kilogrammban, a korábbi utánpótlás és felnőtt válogatott Fehér Koppány ellen húzott kesztyűt. Az összecsapást hatalmas lendülettel kezdték a felek, Fehér igyekezett nyomást gyakorolni fiatal ellenfelére, ám Simon remekül reagált a helyzetre, melynek köszönhetően látványos ütésváltások alakultak ki. A nyitó menet végén aztán Simon egy balhoroggal leütötte ellenfelét, akit a mérkőzésvezető a számolás után leléptetett, így a 80 kilós összecsapáson a szegedi Simon Márkó nyert.
– A hétvége elérte célját, hiszen sok válogatott versenyzőt láthattam meccskörülmények közt. A mérkőzések jó színvonalúak voltak, több izgalmas meccset is láttam és voltak olyan versenyzők, akik jó benyomást tettek rám. A felnőtt válogatott hamarosan megkezdi az edzőtáborozást, majd jönnek a hazai és nemzetközi megmérettetések, novemberben pedig az U22-es Európa-bajnokság, illetve a jövő év elején az olimpiai kvalifikációs versenyek, ami természetesen a legfontosabb esemény az olimpia előtt – nyilatkozta a rendezvény után Hamid Tangribergenov, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Gedó Győr és Maczik Pál egyfajta életműdíjat

A rendezvényen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a békéscsabai Maczik Pált és az 1972-es olimpiai-bajnok, Gedó Györgyöt is elismerésben részesítette. A gálán vendégként vett részt a magyar csapat eddigi két olimpiai kvótása, Hámori Luca és Kovács Richárd. Őket a magyar profi ökölvívás vezető promóciójának tulajdonosa, Fischer József díjazta, fejenként egymillió forinttal.

Ökölvívó válogatott találkozó, eredmények:
Péntek:

67 kg: Major Milán–Fodor Milán (nyert Fodor technikai k.o., 2. menet)
71 kg: Simon Attila–Petrimán Patrik 3:0
Szombat:
50 kg: Pap Kata–Jónás Kornélia 3:0
54 kg: Csorba Csenge–Horváth Laura 0:3
60 kg: Szabó Petra–Hippeller Panna 3:0
63 kg: Budai Vivien–Cifra Diána 2:1
81 kg: Hoffman Réka–Nakota Veronika 0:3
54 kg: Virbán Gábor– Szaka István 2:1
60 kg: Bundovics István–Csiki Róbert 2:1
67 kg: Petrimán Milán–Danyi Dániel 2:1
80 kg: Fehér Koppány–Simon Márkó (Simon, t.k.o., 1. menet)
86 kg: Beri Kevin–Bárányi Péter: 0:3
+92 kg: Bernáth István–Felföldi László (Bernáth, t.k.o., 3. menet)

Kép és szöveg: Demeter László