
A szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokság vasárnapi programjának első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték a Maty-éren, mindegyiknek volt hazai résztvevője.
Vármegyei szempontból a férfi K-4 500 méteres számot kísérte megkülönböztetett figyelem, hiszen a magyar hajóban ült a szarvasi nevelésű Kuli István (Szeged), illetve a gyomaendrődiek olimpiai bajnoka, Tótka Sándor (UTE).
Sajnos nem jutott érem a fiúknak, némi meglepetésre a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású, tavaly világbajnoki ezüstérmes kajak négyes lemaradt a dobogóról, a fehéroroszok, a lengyelek, illetve az olaszok mögött negyedik helyen siklottak be a célba.
Érthető, hogy a csapat nem volt túl boldog. A srácok gondolatait Tótka Sándor tárta elénk.
– Jó volt a formánk, de ez az oldalészél nagyon megviccelt bennünket. Számítottunk arra, hogy kialakulhat pályaelőny, az előző futamokat látva tudtuk, hogy a 7-es, 8-as és 9-es pálya előnyt élvez. Ilyen a sportágunk, ez egy szabadtéri sport. Meglátjuk, mi lesz, remélem, a szövetségben is tudják, hogy az oldalszél rengeteget számított. Fel kell dolgoznunk a történteket, mert legalább éremszerzésre számítottunk. Átgondoljuk és folytatjuk a munkát, reméljük, ugyanebben a felállásban – mondta az olimpiai aranyérmes.