A Gyarmat és a Kondoros elképzelési szerint alakult

A ladányiak elbotlottak, a gyarmatiak újabb lépést tettek a bajnoki ím megszerzése felé. Fotó: Kovács-Goda József

A megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság szerdai 25. fordulóját követően tovább növelte előnyét közvetlen riválisaival szemben az éllovas Füzesgyarmat II., valamint a legfőbb üldözőjének számító Kondoros.

A sárrétiek a negyedik helyen álló Mezőmegyert, a kondorosiak az ötödik Keresztúrt múlták felül élen álló csapatokhoz méltó nagy csatában. Általános meglepetésre, a ladányiak Medgyesegyházán veszítették el idei veretlenségüket, ezzel jelentős lépéshátrányba kerültek a második helyért folyó versenyben, de a bronzérmeket tulajdonképpen máris postázni lehetnek számukra.


Kötegyáni sikerükkel az előttük álló riválisok botlását jól használták ki a bucsaiak, ezzel pedig még a negyedik hely megszerzése is megnyílt előttük, aminek a feljutás szempontjából lehet jelentősége. A ladányiak elleni bravúrral a mezőny első felében maradtak a medgyesiek, miként a Békéssámsont lelépő kamutiak pedig megőrizték a 7. pozíciót. Tartja velük a lépést azonban a teleki és a gerlai együttes is. Előbbi gárda a sereghajtó ellen nyert 17 gólt elérve, utóbbi pedig a Zsadányt múlta felül hazai környezetben. A Nagybánhegyes csak hétfőn pótolja a Földvár elleni szomszédvári derbit, bár ez a találkozó még befolyással lehet a középmezőny alakulására, igaz addig újabb fordulón lesz túl a teljes mezőny.

Eredmények, gólszerzők, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!