A Jóbarát megtartotta hibátlan teljesítményét

Az újonc Gyulai Schőn BK döntetlennel lépett fel a második helyre csoportjában

Lezajlott az OB II.-es magyarbiliárd csapatbajnokság ötödik játéknapja, ezzel félidejénél járnak a küzdelmek. Míg az A-jelű hatosban tovább tömörült a mezőny, addig a másik csoportban kimagaslanak a békési biliárdosok. A Jóbarát BK az eddigi legszorosabb mérkőzését vívta, de továbbra is pontveszteség nélkül menetel.

A biliárdosok második vonalában érdekesen alakul a helyzet. Féltávnál az A-csoportban hármas pontazonosság alakult ki az élen, de a sereghajtó Gerendás hátránya sem jelentős. A másik szekcióból kimagaslik a már említett békési gárda, mellyel inkább csak a vásárhelyi illetőségű, Kinizsi Team tudja tartani a lépést. Három gárda azonos pontszámmal áll, csupán a komlósiak kerültek lépéshátrányba.

A biliárdosok OB II.-es csapatbajnokságában történt

A csoport:
Tótkomlósi BK II.–Gyulai Schőn 4:4

Győztesek: Kovács Róbert, Héjja Bálint, a Kergyó János, Héjja Bálint, és az Abonyi Imre, Pál Vince páros, illetve Bíró István, Csukás Róbert, Adorján Lajos, valamint a staféta.

Tigris Cápák–Fair Play 6:2
Győztesek: Kocsondi Tibor, Varga Mihály, Tóth László, a Kocsondi Tibor, Varga Mihály, és a Kállai József, Sipos János páros, valamint a staféta, ill. Wéber Károly, Marcsó Károly.

Székkutasi BK–Gerendási BK 5:3
Győztesek: Héjja László, Petrucz Gyula, Tóth József, a Petrucz Gyula, Héjja László páros, valamint a staféta, ill. Tóth József, Nikora Norbert, és a Tóth József, Bartolák János páros.

Állás: 1-2. Tótkomlósi BK II. 6 pont (23:17), Gyulai Schőn BK 6 (23:17), 3. Fair Play Sarkad 6 (21:19), 4. Székkutasi BK 5 (21:19), 5. Tigris Cápák 4 (15:25), 6. Gerendási BK 3 (17:23).

B csoport:
Mezőhegyesi BK–Kinizsi Team 1:7

Győztesek: a staféta, ill. Pardi Zoltán, Tóth Árpád, Cservák László, Tóth Ferenc, Sós Imre, a Pardi Zoltán, Cservák László, és a Farkas Sándor, Tóth Árpád páros.

Tótkomlósi Bikák–Okányi BK Pelikán 4:4
Győztesek: Bedron Csaba, Rubert Patrik, Arató Tibor, és a Bedron Csaba, Rubert Patrik páros, ill. Nagy Dénes, Bujdosó Tamás, és a Bujdosó Tamás, Nagy Dénes páros, valamint a staféta.

Jóbarát BK Wolf Team–Kiséri BK 5:3
Győztesek: Varga József, Bereczki Sándor, Juhász Jácint, és a Varga József, Turi Zoltán páros, valamint a staféta, ill. Tóth Ferenc, Kosztolányi Zoltán, és a Tóth Ferenc, Kosztolányi Zoltán páros.

Állás: 1. Jóbarát BK Wolf Team (Békés) 10 (32:8), 2. Kinizsi Team (Hódmezővásárhely) 7 (23:17), 3-4. Mezőhegyes BK 4 (18:22), Kiséri BK Szentes 4 (18:22), 5. Okányi BK Pelikán 4 (17:23), 6. Tótkomlósi Bikák 1 (12:28).