A kezdők és haladók versenyeztek Nádudvaron

A JALTE-Debreczeni team ezúttal is népes csoporttal képviseltette magát

A kevésbé tapasztalt versenyzők részére nagyon jó alkalmat jelentenek azok a kisebb versenyek, amelyek hangulatában már megközelítik a leendő nagy viadalokat. Ebbe a sorba illeszkednek a Rácz Kickboxing Team által évente kétszer megrendezett Nádudvari Gasztro Kupák, melyet hétvégén 11. alkalommal bonyolítottak le.

Az országos szintű kick-boxos megmérettetés 25 klub 176 versenyzőjét mozgatta meg 329 nevezéssel.
Természetes, hogy a lehetőséggel a Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül többen éltek és eredményesen is szerepeltek. A házigazda ezúttal is kitett magáért. A versenyt a jó helyválasztás mellett remek szervezés és kedves, figyelmes vendéglátás jellemezte. A vármegyei sportolók 19 arany-, 14 ezüst- és 1 bronzérem volt a termés.
A formagyakorlat szabályrendszer felsorakoztatta a teljes magyar utánpótlás élmezőnyt, mivel számukra ez az erőpróba kvalifikációs pontszerző viadal is volt. Ilyen lesz később a küzdelmekben is. A március 28-29-én Békéscsabán sorra kerülő hagyományos általános és középiskolás kick-box diákolimpia döntőn például nem csak a diákolimpiai címek megszerzése lesz a tét, de a válogatottba kerülés is.

Vármegyei győztesek
Point-fighting szabályrendszer. Kadet 1 (serdülő). 28 kg: Antal Benjámin. 32 kg: Gróf Nimród Attila. +47 kg: Stir István. 28 kg: Fábián Kíra. 42 kg: Nátor Petra. Gyermek. 27 kg: Gajdács János. 30 kg: Gajdács János. 36 kg: Nátor Dániel (mindannyi JALTE-Debreczeni team). Kezdők versenye. Junior. 55 kg: Pesti Mirjam (Kondorosi Kick-box SE). Kadet 1 (serdülő). 36 kg: Harangozó Zolta (JALTE-Debreczeni team). +47 kg: Oláh Endre (JALTE-Debreczeni team).
Light-contact. Kadet 1 (serdülő). 28 kg: Fábián Kíra. +47 kg: Hugyecz Donát JALTE-Debreczeni team).
Formagyakorlat. Kreatív pusztakezes. Kadet 1 (serdülő): Szemenyei Balázs. Gyermek: Szemenyei Máté Bence. Kreatív fegyveres. Gyermek: Szemenyei Máté Bence. Zenés pusztakezes. Gyermek: Szemenyei Máté Bence. Zenés fegyveres. Gyermek: Szemenyei Máté Bence (mindannyi Contact KTHE Orosháza). Kreatív csapat Mix: Contact KTHE-Szemenyei team (Szemenyei Máté Bence, Szemenyei Balázs).