
A hetedik játéknapra kisorsolt mérkőzéseket rendezték a magyarbiliárdosok OB II.-es csapatbajnokságában. A forduló nagy nyertesei a tótkomlósi együttesek voltak. Sokat javítottak pozíciójukon a gyulaiak és az okányiak is.
A tótkomlósi kettes csapat Sarkadon aratott fölényes sikerével immár egyedül áll az A-jelű csoport élén és egyre jobbak a kilátásai a feljutást illetően. Ehhez persze azért bizonyára a gyulaiaknak is lesz még közük a hátralévő időben. A B csoportban sereghajtóként álló komlósi alakulat a játéknap meglepetését okozta azzal, hogy pontot rabolt az eddig hibátlanul teljesítő békésiektől. Utóbbiak a döntetlen ellenére továbbra is utcahosszal vezetik a mezőnyt.
OB II., A csoport
Gerendási BK–Tigris Cápák 3:5
Győztesek: Nikora Norbert, Tóth József és a Nikora Norbert, Nikora János páros, illetve Kocsondi Tibor, Tóth László, Sipos János, a Kállai József, Uhrin István páros, valamint a staféta.
Fair Play–Tótkomlósi BK II. 1:7
Győztesek: a staféta, illetve Kovács Róbert, Pál Vencel, Abonyi Imre, Kergyó János, Héjja Bálint, az Abonyi Imre, Pál Vencel, és a Kergyó János, Héjja Bálint páros.
Gyulai Schőn BK–Székkutasi BK 5:3
Győztesek: Bíró István, Farsang János, Brád Mihály, a Brád Mihály, Farsang János páros, valamint a staféta, illetve Petrucz Gyula, Perjés József, és a Petrucz Gyula, Atyimov György páros.
Állás: 1. Tótkomlós II. 10 pont (35:21), 2. Gyulai Schőn 10 (33:23), 3. Székkutas 7 (30:26), 4. Fair Play Sarkad 6 (25:31), 5. Tigris Cápa 6 (22:34), 6. Gerendás 3 (23:33).
B csoport
Tótkomlósi Bikák–Wolf Team-Jóbarát BK 4:4
Győztesek: Bedron Csaba, Poljak István, Arató Tibor, és a Bedron Csaba, Ruber Patrik páros, illetve Tóth Antal, Turi Zoltán,a Tóth Antal, Varga József páros, valamint a staféta.
Okányi BK–Kinizsi Team 5:3
Győztesek: Nagy Dénes, Bujdosó Tamás, Szabó Sándor, a Bujdosó Tamás, Nagy Dénes páros, valamint a staféta, illetve Pardi Zoltán, Tóth Árpád, és a Tóth Árpád, Pardi Zoltán páros.
Mezőhegyesi BK–Kiséri BK 5:3
Győztesek: Csordás Sándor, Kéri László, Igaz Árpád Tibor, Szabó Róbert, valamint a staféta, illetve Kosztolányi Zoltán, a Kosztolányi Zoltán Gyenes Mihály, és a Demeter Sándor, Horváth Imre páros.
Állás: 1. Jóbarát BK Wolf Team 13 (41:15), 2. Okányi BK Pelikán 8 (27:29), 3. Kinizsi Team 7 (29:27), 4. Mezőhegyesi BK 6 (26:30), 5. Tótkomlósi Bikák 4 (23:33), 6. Kiséri BK 4 (22:34).
