A masters korosztály nem maradt adós az érmekkel

A dr. Hanyecz Katalin, Oláh Szilvia Piroska, Vrbovszki Mária, Krajcsovicz Magdolna alkotta négyes bronzéremmel térhetett haza Szolnokról

Miközben a sportág utánpótlásának egy része Szarvason randevúzott, addig a magyar kajak-kenu sport nagy „öregjei” Szolnokon versengtek hétvégén, ahol az idei esztendő bajnoki érmei találtak gazdára.

A Holt-Tiszán megrendezett viadalon a legtöbb számot népes mezőnyökkel bonyolították le, ezért is jelentett dicsőséget az éremszerzés. A dobogósok között szerencsére jó néhány megyei sportember akadt. A békésszentandrási Nikoletti Gábor például remek társakat választott, hiszen két alkalmi négyes tagjaként is aranyérmet nyert. Ugyanez a megállapítás érvényes a szabadidős kategóriában érdekelt Sovány Juditra, aki hasonló módon szerzett két ezüstöt. Bár nem sikerült a címvédés, jól teljesített az Oláh Szilvia Piroska, Balczó Judit, Vrbovszki Mária, dr. Hanyecz Katalin által alkotott szarvasi női kvartett is, amely kategóriája 500 méteres számában harmadik helyen siklott célba. Akadtak pechesebb versenyzők is, akiket csak hajszál választott el a dobogótól, számukra ezáltal máris adott a jövő évi kihívás.


A masters magyar bajnokság értékesebb megyei eredményei
Nők. K-4 500 m, 50–54: 3. Krajcsovicz Magdolna, dr. Hanyecz Katalin, Vrbovszki Mária, Oláh Szilvia Piroska (Szarvas). K-4 200 m, 50–54: 4. Oláh Szilvia Piroska, Balczó Judit, Vrbovszki Mária, dr. Hanyecz Katalin. K-2 500 m, 50–54: 3. Krajcsovicz Magdolna, Oláh Szilvia Piroska.
Szabadidős és egyetemi. K-1 500 m: 7. Szekeres Tünde. K-4 500 m: 2. Jakubovich Renáta Katalin, Slezsák Zsuzsanna, Gyémánt Petra Flóra, Sovány Ilona (MAFC, Szőke Tisza, Békésszentandrás). K-4 200 m: 2. Jakubovich Renáta Katalin, Slezsák Zsuzsanna, Gyémánt Petra Flóra, Sovány Ilona. K-2 200 m: 7. Gyémánt Petra Flóra, Szekeres Tünde (Szőke Tisza, Békésszentandrás).
Vegyes. K-2 500 m: 6. Görbe Brigitta, Máté Tamás (Békés). K-2 200 m: 2. Görbe Brigitta, Máté Tamás.
Férfiak. K-2 500 m, 50–54: 4. Barcsik Gábor, Bencsik Imre (Békésszentandrás). K-1 500 m, 45–49: 7. Csilik Attila (Szarvas). 60–64: 6. Bencsik Imre. 65–69: 4. Bakula Pál (Szarvas). K-4 500 m, 45–49: 3. Ambrus Gábor, Antók Gergely, Gémesi Ádám, Papp István (MULTI, Békés). 60–64: 1. Kolozár György, Nikoletti Gábor, Gaál István, Juhász András (Mesterek Klubja, Békésszentandrás, DVTK). K-1 200 m, 50–54: 4. Velencei Zoltán (Szarvas). 55–59: 5. Barcsik Gábor. 60–64: 4. Bencsik Imre. 65–69: 4. Bakula Pál. K-4 200 m, 60–64: 1. Kolozár György, Nikoletti Gábor, Gaál István, Juhász András. K-2 200 m, 60–64: 4. Bencsik Imre, Nikoletti Gábor.

BMSEXTRA-INFÓ


error: Content is protected !!