A szövetség elnöke elégedett az Eb-vel

A vésztői Cserna János azon kevesek egyike, aki duplázni tudott kategóriájában, hiszen a klasszik mellett a támasztóruhás versenyben is legerősebbnek bizonyult. Fotó: MTI

A magyar csapat 36 egyéni érmet szerzett a vasárnap zárult hazai fekvenyomó Európa-bajnokságon az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva.

A Magyar Erőemelő Szövetség tájékoztatása szerint a felnőtteknél Szabó Ágnes Európa-bajnok lett klasszik kategóriában (RAW), akárcsak Rozsnyai-Kovács Aletta. Szabó Ágnes a támasztóruhás (EQ) kategóriában is dobogóra áll, itt ezüstérmes lett. Nyers Mónika két érmet gyűjtött be, klasszikban és EQ-ban is második lett. A felnőttek között Palágyi Zsanett és Kubatov Géza is éremszerző volt, mindketten RAW-ban nyertek ezüstöt, továbbá a Nyers Mónika, Szabó Ágnes, Rozsnyai Kovács Aletta, Palágyi Zsanett, Janics Tímea, Lovas Mónika alkotta női csapai is másodikként zárt.
Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint színvonalas világversenyen van túl a sportág.
– Sok pozitív visszacsatolást kaptunk a külföldi delegációktól és az Európai Erőemelő Szövetség képviselői is elégedettek voltak a budapesti Eb-vel. Válogatott versenyzőink pedig példát mutattak sok utánpótlás korúnak, hogy érdemes küzdeni, és célokat kitűzni – összegzett az elnök.
Kromek András szövetségi kapitány szerint sok mindent elmond az eredményekről, hogy az 59 magyar induló közül csak egy végzett érvénytelen gyakorlattal.
A budapesti fekvenyomó Eb-n 27 ország több mint 670 sportolója vett részt.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!