Szász Klára és Szlávik Gergő egyformán aranyérmes lett a békéscsabai Hato Judo SE képviseletében a vasárnap az UTE csarnokában megrendezett felnőtt II. osztályú országos bajnokságon. Szász a 70 kg-os, Szlávik a 66 kg-os súlycsoportban lépett tatamira.
– Büszkén mondhatom, hogy a versenyen mindkét versenyzőnk ellentmondást nem tűrően utasította maga mögé az összes ellenfelét – értékelt Tóth Szabolcs edző a klub közösségi oldalán. – Fejenként négy, összesen nyolc küzdelmet vívtak és mindegyiket fölényesen, iponnal nyerték. Százszázalékos teljesítményük az egyesületi éremtáblázatban is a harmadik helyre repített minket. Nem számítottunk ilyen jó szereplésre, hiszen Klári munka mellett egyetemre és szakedzői képzésre is jár, Gergő pedig rendőrként sokat túlórázva teljesít szolgálatot, így a felkészülésük nem volt tökéletes.
A +78 kg-os súlycsoportban indult Gyáni Amanda, a Békés Megyei Kano Judo SE versenyzője, aki a nyolcfős mezőnyben a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. Szintén bronzérmes lett Szentandrászki Gréta a 70 kg-osok mezőnyében.
Ugyancsak az UTE terme adott otthont a serdülő és junior országos csapatbajnokságnak, ahol a Kano SE-ből ketten versenyeztek. Csikós László a serdülők között a Ledényi Judo Team csapatát erősítette, amellyel meg is nyerte a hatcsapatos bajnokságot. Sóczó Rebekát a junioroknál az UTE „kölcsönözte ki”. Ő is hozzátette a magáét az összteljesítményhez és társaival együtt kiérdemelte az aranymedált.
G. P.