Az utolsó esély az olimpiai szintteljesítésre

A csabaiak kiválósága, Bogdán Annabella éremesélyekkel várja az országos bajnokságot. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A budapesti Lantos Mihály Sportközpontban hétvégén sorra kerülő országos bajnokság kínálja az utolsó esélyt a magyar atlétáknak az olimpiai szint teljesítésére vagy a ranglistás kvalifikáció elérésére.

A magyar szövetség honlapjának Scheidler Géza sportszakmai igazgató elmondta: a 129. ob-n mindent igyekeznek megtenni azért, hogy az olimpiai indulásra esélyes sportolókat segítsék.
– Az idei bajnokság az olimpiai kvalifikáció utolsó állomása, ez teszi különlegessé több versenyző számára. Ezért fontos, hogy a Lantos Mihály Sportközpont gyors és jól felszerelt pályáján tudjuk megrendezni – idézte a honlap a szakembert. – A magunk részéről minden szabály adta lehetőséget igyekszünk biztosítani a minél jobb eredmények eléréséhez. Ilyen a versenyszámok hosszúságát szabályozó létszám korlát, a futási és dobási irány megfordíthatósága a kedvezőbb szélirányba, illetve a rendhagyó módon kiírt 20 000 méteres gyalogló szám. Itt nagyon taktikázni már nem lehet, főleg azoknak a versenyzőknek, akik egy jó helyezéssel és eredménnyel megerősíthetik pozíciójukat.
Scheidler Géza arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti bajnokság egy ezüst kategóriás nemzetközi viadalnak felel meg, így sokat érhet egy-egy jó eredmény a ranglistán. Ugyanakkor a hétvégén nem csupán Magyarországon, hanem szinte az összes többi országban is országos bajnokságot rendeznek, azaz a kvótáért folyó harcban a közvetlen riválisok is javíthatnak helyzetükön.
Az országos bajnokság szombaton 16.45-kor a férfi 400 méteres síkfutás időfutamaival kezdődik, majd az első nap 20.55-kor kezdődő férfi 4×100 méterrel zárul. Vasárnap reggel 7 órakor indul a férfi és női 20 000 méteres gyaloglás, majd 16.10-kor kezdődik a délutáni program, mely a 20.25-kor rajtoló női 5000 méterrel fejeződik be.
Az olimpiai kvalifikációs időszak vasárnap éjfélkor zárul, és a jövő héten válik véglegessé a Párizsba utazó magyar atlétacsapat létszáma.