Badar Gergő címvédése Szombathelyen

Badar Gergő előszeretettel versenyez a szarvasi Trianoni emléktusán is

A férfiaknál a tavalyi sikerét megismételve, a szarvasi származású Badar Gergő győzött szombaton a 40. Vasi Vasember triatlonversenyen. A szombathelyi központú hagyományos viadalon a szervezők tájékoztatása szerint 552 versenyző indult.

A sportág legnagyobb múltú hazai eseményén a résztvevők 1450 métert úsztak a Csónakázó-tóban, majd 40 kilométert kerékpároztak Szombathelyről indulva és oda visszatérve Nárain, Pornóapátin, Horvátlövőn, Vaskeresztesen, Felsőcsatáron, Nardán és Bucsun keresztülhaladva, végül 10 kilométer futás következett a Csónakázó-tó körül.
Az időjárás alapvetően kegyes volt a résztvevőkhöz, igaz, a szél gyakran felerősödött, ez pedig elsősorban kerékpározás közben zavarta a versenyzőket.
A férfiaknál a veszprémi egyetemi klub színeiben versenyező Badar Gergő a tavalyi idejét majdnem két perccel megjavítva nyert, s csaknem öt perccel előzte meg a 2022-ben győztes, tavaly pedig szintén ezüstérmes Berekméri Leventét. Harmadikként kereken 11 perc hátránnyal Birtók Ádám végzett.

Eredmények. Férfiak: 1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 1:49:11 óra, 2. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:53:59, 3. Birtók Ádám (Kistri Team SE) 2:00:11.