Baján ringeztek az eleki kemény fiúk

A bajai versenyen eredményesen szereplő eleki csapat

A WFC Hungary szervezésében bonyolították le június 17-18. között Baján a nyílt WFC Európa Kupát. A K1, low-kick, kick-light és boksz szabályrendszerű viadalra több száz versenyző érkezett a kontinens számos részéből. Békés megyéből az Eleki Fuji Fight Team három harcosa indult csatába a bajnoki övekért K1 szabályrendszerben, ahol engedélyezett a fejre irányuló térdrúgás is.

A határvárosiak szereplése kapcsán Nagy László mester adott tájékoztatást. Ebből derült ki, hogy Simonka Rajmund 63,5 kg-os súlycsoport felnőtt mezőnyében az elődöntőbe jutásért bunyózott. Folyamatosan irányította a mérkőzést, de bekapott bordára egy rúgást, ami után nem tudta folytatni a küzdelmet, így az 5. helyen végzett.
Kakuszi Roland junior 81 kg-ban debütált a ringesek között, ahol a döntőbe jutásért egy ukrán válogatott harcossal küzdött. A keleti szomszédból érkező rivális vitathatatlanul a viadal legjobban felkészült versenyzője volt. Az eleki fiúnak egy fordulórúgás védése során eltört, illetve megrepedt a két keze, ezt követően ellenfele döntő fölénybe került, így edzői kérésre a bíró beszüntette a küzdelmet, azonban így sem lehetett elégedetlen a harmadik hellyel.
Bátyja, Kakuszi Zoltán a felnőtt nehézsúlyban (+91 kg) indult. Első ellenfele visszalépett ellene, a döntőbe jutásért pedig 47 másodperc alatt kiütötte ellenfelét, így jutott el a fináléig. Ott is végig vezetett jó egy fejjel magasabb ellenfelével szemben, de egy szerencsétlen bírói döntés megfosztotta a kategória övétől. Egy menetet úgy ítéltek ellenfelének, hogy amikor a lábfejvédőjét igazította, a bíró „rászámolt”, ez pedig elég volt a partnere pontozásos sikeréhez!
– Gratulálok a csapatnak és Simonka István edző-csapatvezetőnek a kemény bunyókhoz és a tisztes helytálláshoz. Köszönet az eleki önkormányzatnak, hogy támogatásával lehetővé teszi az edzéseink megtartását, illetve a versenyzésünket – mondta Nagy László mester.

G. L.


error: Content is protected !!