Bajnoki címek, országos csúcsok

A csabai versenyzők igazán eredményes bajnokságot tudhatnak maguk mögött

Négy országos csúcs a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE versenyzőinek mérlege a kecskeméti U17-es országos bajnokságon. A békéscsabai súlyemelők közül Garamvölgyi Kasszandra a női, Gulyás Milán a férfi mezőny abszolút legjobbja lett.

Nagyon jól kezdte a versenyt Garamvölgyi Kasszandra a békéscsabai súlyemelők közül az 58 kg-osok között. Szakításban nem is hibázott és az országos csúcsot jelentő 71 kg-ig jutott. Lökésben is bizonyította jó formáját és a 85 kg teljesítése után 89-re emeltették a súlyt, ami országos csúcs lökésben és összetettben is.
– A kilökésnél megszédült és elejtette a súlyt, de az összetettjével, ami 156 kg, így is az ifjúsági női mezőny legjobbja lett megnyerve az abszolút versenyt is – mondta Bökfi János edző.
A 60 kg-ban induló Fekécs Noel legfontosabb célja az aranyérem megszerzése volt. Komoly betegségből épült fel, így a biztonságos versenyzésre törekedtek. Szakításban 70, lökésben 100, összetettben 170 kg az eredménye és megnyerte a súlycsoportot. Egyéni csúcsától elmaradt, de így is a férfi ifi mezőny 3. helyezettje abszolútban.
Gulyás Milán nagyon jó erőnléttel érkezett az ob-ra, ami a kezdő fogásain is látszott a 94 kg-ban. Lazán teljesítette, pedig már ezek a súlyok is hazai csúcsokat értek. Szakításban 122, lökésben 152 kg-os eredményt ért el.
– Milánnal egy új időzítési és versenyeztetési módszert próbáltunk ki, amit a felnőtteknél szoktam alkalmazni, de fiatal versenyző és ez még összezavarta – mondta Bökfi János. – Fejben nem tudott ehhez alkalmazkodni, így elrontotta a második harmadik gyakorlatát, de tanulásnak jó volt ez a verseny. Milán 274 kg-os összetett eredménye kimagaslott a mezőnyből, ami országos ifi csúcs, amivel versenyben abszolút első is lett.
Mórocz Nándor szintén a 94 kg-ban versenyezve egyéni csúccsal bronzérmes lett (szakítás: 90 kg, lökés: 108 kg, összetett: 198 kg).

G. P.