Bajnoki címekkel ünnepeltek az orosháziak

Az Orosházi Spartacus sikercsapata, versenyzőkkel, edzőkkel, elnökkel. Fotó: OSBK.hu

A 100 éves orosházi birkózás tervezett ünnepség sorozatát alaposan felforgatták a járvány miatt hozott intézkedések. A junior országos bajnokságot azért – ha nézőközönség nélkül is -, de megrendezhették. A 188 előzetes nevező közül csak 117-en jöttek el a versenyre, komplett csapatok mondták le a részvételt a koronavírus veszélyre hivatkozva. A jelenlevő szakemberek szerint azonban az esélyesek közül szinte mindenki részt vett a versenyen.

A megnyitón, a rendező Orosházi Spartacus képviseletében Szél Attila klubelnök üdvözölte a jelenlevőket és beszélt a 100 éves orosházi birkózásról. A régi “nagyok” közül Fekete Bálint emlékezett. Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere is köszöntötte a magyar bajnokság résztvevőit, majd kis ajándékot és emléklapot adott át a sok sikert elért, régi orosházi birkózóknak, akik elfogadták a meghívást erre az eseményre.
Az ünnepélyes megnyitót követően három szőnyegen kezdődtek a versenyek. A rendező Spartacust kisebb sérülések, betegségek miatt csak hárman, Zónai Zsolt, Szél Anna és Rácz Rihárd képviselték, a másik orosházi egyesületből egy versenyző, Hangyási Balázs érkezett.
A négy orosházi induló két ezüst és két aranyéremmel gazdagította a város birkózó sportjának kollekcióját. Hangyási Balázs és Zónai Zsolt ezüstérmet szerzett. Lehetetlen volt megállítani a két esélyesként érkező versenyzőt, Rácz Richárdot és Szél Annát. Mindketten a döntő első menetében technikai tussal verték ellenfelüket és lettek magyar bajnokok.


Megtekintette a versenyt Ritter Árpád, a női felnőtt szakág vezetője és Ritter Diletta, a juniorok szövetségi kapitánya. Mindkettejüket megkérdeztük Szél Anna birkózásával kapcsolatban.
– Anna ma is lendületesen, fantáziadúsan birkózott és mint általában, most is megállíthatatlan volt. Sokat fog még fejlődni és a felnőtt korosztályban is fog meglepetéseket okozni – foglalta össze a juniorok kapitánya.
A kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád a felnőtt válogatott szemszögéből figyelte a juniorokat.
– Sajnálom, hogy nem teljes a mezőny. Akik itt vannak, jól mozogtak és nem okoztak csalódást. Remélem lesz decemberben junior világbajnokság és ott is megmutatják, mit tudnak. Az orosházi Szél Anna az egyik legtehetségesebb junior versenyzőnk. Sokat edz velünk a felnőtt válogatottban, így figyelemmel tudom kísérni a munkáját és a fejlődését. Nyugodtan mondhatom, hogy sok potenciál rejlik benne. Az ő pályafutásának csúcsa a 2024-es olimpia lehet – nyilatkozta Ritter Árpád.

Csányi József/OrosCafé.hu