Bánhegyesi fölény a rúgó versenyen

A bánhegyesi hölgyek szintjéhez leginkább Debreczeni Frida nőtt fel

Az utolsó előtti fordulóval folytatódott a Békés Megyei Harcművész Szövetség által kiírt és megrendezett rúgás gyorsasági verseny. A feladat, a jobb első lábbal végrehajtott fordított köríves rúgás azért speciális, mert nem minden irányzat és verseny szabályrendszer használja a versenyein.

Ez a rúgás fajta leginkább a kezdőversenyzőknek jelentett nagy kihívást. Persze, akinek igazán jó a lába, ezt is végre tudja hajtani megfelelő szinten. Ettől függetlenül nem egy fiatalabb induló jó technikával hajtotta végre a feladatot, ami biztató a jövőre nézve!
A verseny az ötödik fordulóval zárul, a bal első lábbal végrehajtott fordított köríves rúgás végrehajtásával. Utána hirdetik ki az összetett végeredményt, bár az már most is elmondható, hogy minden résztvevő nyert vele valamit. A sorozat fenntartotta a versenyszellemet, edzésben kellett lenni a végrehajtáshoz, s nem utolsó sorban, a médiában is szereplési lehetőséget adott. A koronavírus miatt elkezdett verseny május végére fejeződik be. Ekkorra a legtöbb megyei harcművész klubban már elkezdődik a munka, megtörténik az újrakezdés, persze, az egészségügyi szabályok szigorú betartásával. Erről egyébként a Békés Megyei Harcművész Szövetség is körlevélben küldte el ajánlását. A legfontosabb cél továbbra is az egészség védelme, ami mindent felülír, mindent alárendel.


Rúgás gyorsasági verseny, 4. forduló. Nők: 1. Tamás Tímea (Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes), 2. Tamás Boglárka (Magyarbánhegyes), 3. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team), 4. Marosin Bella (Barátság SE, Battonya-TKD), 5. Mezei Nikolett (Battonya) és Farkas Fanni (Budapest, Árpád DSE), 7. Farkas Tünde (Árpád DSE), 8. Jancsó Lili (JALTE-DT), 9. Farkasné Sztanyek Tünde (Árpád DSE), 10. Pántya Réka (JALTE-DT), 11. Petró Lili (JALTE-DT), 12. Petró Laura (JALTE-DT), 13. Debreczeni Lilla (JALTE-DT).
Férfiak: 1. Ricardo Matias De Nusso (Magyarbánhegyes), 2. Gregor Tamás (JALTE-Goshinkai Karate), 3. Csiernyik Zsombor (JALTE-DT), 4. Gulyás Milán (JALTE-Goshinkai Karate) és Annus Marcell (Contact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza), 6. Malatyinszki Bendegúz (JALTE-DT) és Mezei Tamás (Battonya), 8. Gyeraj Ákos (JALTE-DT), 9. Castillo Tamás Joaquin (Magyarbánhegyes), 10. Petró Bálint (JALTE-DT), 11. Szikora Bence (JALTE-DT), 12. Végh Áron (Orosháza).
Az összetett verseny állása. Nők: 1. Mezei Nikolett 42 pont, 2. Tamás Boglárka 41, 3. Tamás Tímea 39, 4. Marosin Bella és Debreczeni Frida 38, 6.Pántya Réka 27, 7. Jancsó Lili 22, 8. Farkas Fanni 17, 9. Árvai Fruzsina (Dragon ITF Taekwon-do Egyesület Kétegyháza) 15, Nagy Edina (JALTE-DT) 14.
Férfiak: 1.Ricardo Matias De Nusso 49, 2. Gregor Tamás 43, 3. Csiernyik Zsombor 32, 4. Gulyás Milán 31, 5. Malatyinszki Bendegúz és Annus Marcell 29, 7. Mezei Tamás 24, 8. Castillo Tamás Joaquin 23, 9. Gyeraj Ákos 20, 10. Castillo-Tamás Facundo 16.