Bemutatkozik a szkander Telekgerendáson

Tavaly a vármegyeszékhelyen rendeztek szkander versenyt. Fotó: Csukás Zsolt

Januárban alakult meg Telekgerendáson a Viharsarki Erőműhely Sportegyesület, amely a szkander és az erősember sportok képviseletét tűzte ki célul.

A településen három éve rendszeresen rendeznek szkanderversenyeket. Az itt jól szereplők eddig a Szegedi Maláj Team Szkander SE-ben sportolhattak, mostantól azonban helyben is lehetőség nyílik a felkészülésre a Magyar Szkander Szakszövetség által megrendezett versenyekre.
A klub megalakulását nem is ünnepelhetnék méltóbban, mint azzal, hogy a helyi művelődési házban március 29-én otthont adnak az országos bajnokságnak, amely kvalifikációs verseny a kolozsvári Európa-bajnokságra.
A telekiek már a nemzetközi színéren is bemutatkoztak, Varga Kira a tavalyi csehországi Junior Visegrád Armwrestling GP-n egy arany-, és egy ezüstérmet szerzett, testvére, ifj. Varga Géza mindkét kézzel egyaránt 4. lett.