Bemutatót tartottak az okányi kick-bokszolók

Részletek a lelkes okányi kick-boksz csoport bemutatójából

A kisebb településeken, falvakban munkálkodó harcművész klubok soha nem voltak könnyű helyzetben. Nem egyszer kis létszámmal dolgoznak, s gyakran csak az edző lelkesedése az az erő, ami mozgatja a közösséget. A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai között szerencsére nem egy olyan „kis” klub tevékenykedik, melyet a pandémia okozta lezárások és válságok sem törtek meg.

Okány község kick-box klubját Deák László irányítja sok-sok év óta. Amikor a Művelődési Házat sem tudták használni a lezárások miatt, akkor magán háznál edzettek, így életben maradt az értékes kis közösség.
Évek óta színvonalas nunchaku és más keleti harci eszközök oktatása is folyik Okányban. Ezt elsősorban a bemutatókon tudja a klub megmutatni. Ilyen kiváló lehetőség a helyi falunap, amit a közelmúltban rendeztek meg. Örömteli volt az igényes rendezvény plakátján olvasni az Okányi Kick-boksz Szabadidő SE bemutatóját. A bot, sai, nunchaku használaton kívül önvédelem, kick-boksz light-contact technikák, eséstechnika, küzdelmek színesítették a programot. A képekből ítélve jól sikerült a demonstráció és újabb híveket szerzett a harcművészetek és a kick-box sport táborának!

G. L.

error: Content is protected !!