Sikerült a bennmaradás a 16 csapat közül a 12. helyen végzett a Békéscsabai AC az atlétikai csapatbajnokság I. divíziójában. Az első napot a 7. helyen zárták a békéscsabaiak, s bár tudták, hogy a második nap gyengébb lesz, de így is biztosan őrizték meg az első osztálybeli tagságukat.
Az elmúlt évben kialakított három divíziós (I., II., és III.) rendszer szerint mérték össze tudásukat a hétvégén Budapesten az ország atlétikai klubjai. A Békéscsabai AC atlétái a 2022. évi szereplés alapján már 2023-ban is a legjobbak között, az I. divízióban versenyeztek, s akkor a 6. helyen végeztek. Idén a divízióban maradást tűzték ki célul. Óvatosak voltak, hiszen három olyan kiváló versenyző hiányzott, mint a már visszavonult világbajnok súlylökő, Márton Anita és a két Gödöllőre igazoló sprinter, Steigerwald Ernő, valamint Nadj Levente, no, és a férfi váltó további tagjai. Sérülés és iskolai elfoglaltságok is befolyásolták az előzetes várakozást. Ennek ellenére a csabai csapat nagyszerűen küzdött, hiszen az első nap után az előkelő 7. helyen állt, és bár várható volt, hogy vasárnap visszacsúszik a csapat, így is biztosan maradt benn az I. divízióban.
Karsai Gábor már egy héttel ezelőtt megkezdte a pontszerzést, megnyerte a félmaratoni utánpótlás bajnokságot, s az ott szerzett pontok a csapatbajnokságba is beszámított. Gábor szombaton újra remekelt, hosszútávfutó létére az 1500 méteres középtávon nagyobb neveket megelőzve a negyedik helyre hajrázta be magát, másnap pedig 5000 méteren idei legjobbjával másodikként ért célba.
Bogdán Annabella súlylökésben az idei legjobbjával remekelt. Vasárnap irreális időben a gerelyhajító számát magabiztosan nyerte. Baukó Petra súlylökésben és diszkoszvetésben is hozta a formáját, mindkét számban a harmadik helyet szerezte meg. Utóbbiban megközelítette a 47,43 méteres legjobbját. Csizmadia Áron diszkoszvető létére kalapácsvetésben érte el a legjobb eredményt, de a másik két dobószámban is hozta magát.
A gyalogló Kovács Alexandra számára most csak az újpesti Madarász Viktória volt az ellenfél, mivel a klubtárs Oláh Barbara betegen versenyzett. Madarász szépen felvezette Alexandrát, aki bravúrosan versenyzett. Megdöntötte a junior és az utánpótlás csúcsot is, picin múlott, hogy nem került 22 percen belülre (22:00,25). Ezzel a teljesítménnyel szépen hozzájárult a csapat pontjaihoz.
Az összetettben versenyző Csepregi Nóra is jelentős pontszámmal járult hozzá a csapat eredményességéhez, ám minden csabait dicséret illet a hűvös, esős időben való küzdelméért.
A csapatbajnokságon pontszerző békéscsabai atléták: Karsai Gábor 43 pont, Bogdán Annabella 32, Baukó Petra 28, Csizmazia Áron 23, Kovács Alexandra 19, Csepregi Nóra 15,25, Bor Benjámin gyalogló 14, Oláh Barbara, Erős Eszter rúdugró 12-12, Zahorán Petra gyalogló 9, Bor Bernadett gyalogló 8, Döme Adél rúdugró 8, Fábián Áron rúdugró 7,5, Szabó Bíborka sprinter 6,75, Komáromi László Tamás akadályfutó 5, Tóth Zoltán gerelyhajító 2, Szabó Lívia sprinter 1,75, Zétényi Szonja sprinter 1,75, Kovács Mónika diszkoszvető 1.
A csapatbajnokságot a Honvéd nyerte.