
A magyarbiliárdosok három osztályában lezárultak a csapatbajnoki döntők, kialakult a végső sorrend. Az OB I.-ben címvédés történt, miután a végig nagyszerűen játszó Szikora BK szerezte meg az első helyet a Korona BK előtt. A következő évi csoportok is körvonalazódnak, bár a lejátszásra váró osztályozók még befolyással vannak a mezőnyökre.
A Szikora BK címvédéséhez nem fűződött kétség Szeghalmon, de erre a napra a gyomaendrődiek is alaposan összekapták magukat, így a fináléba a csoportjából elsőként érkező DABE I. és Klub 120 BK együtteseinek nem volt reális esélyük döntőt vívni.
Az OB II.-es bajnokság gyomaendrődi Final Four-jában a Jóbarát BK magaslott ki, csak úgy, mint a veretlenül lehozott alapbajnokságban. A békésiek a fináléban a Kinizsi Team ellen is meggyőző különbséggel nyertek, a vásárhelyiek számára pedig az jelenthet vigaszt, hogy ősztől az I. osztályban mérettethetik meg magukat.
Nem esett még szó a tragédia árnyékában megtartott szeghalmi OB III.-as döntőről, melyet az okányiak kifejezett kérésére nem szakítottak félbe. A sajnálatos haláleset miatt a sárrétiek visszaléptek, ezzel a berényiek játék nélkül lettek döntősök. Ott pedig izgalmas keretek között végeztek döntetlenre, a házigazda Safi BK második számú egységével. A két csapat között így a szettarány döntötte el az aranyérem sorsát, ami a Berényi BK játékosainak kedvezett.
Eredmények. OB I., elődöntők: DABE I.–Korona BK 3:5, Klub 120 BK–Agrimill-Szikora BK 2:6. 3. helyért: DABE I.–Klub 120 BK 7:1. Döntő: Agrimill-Szikora BK–Korona BK 6:2.
Végeredmény: 1. Agrimill-Szikora BK (Mezőberény), 2. Korona BK (Gyomaendrőd), 3. DABE I. (Hódmezővásárhely), 4. Klub 120 BK (Orosháza).
OB II., elődöntők: Schön BK–Kinizsi Team 3:5, Jóbarát BK Wolf Team–Tótkomlósi BK II. 6:2. 3. helyért: Schön BK–Tótkomlósi BK II. 4:4 (szettekkel a Schön BK nyert). Döntő: Jóbarát BK Wolf Team–Kinizsi Team 6:2.
Végeredmény: 1. Jóbarát BK Wolf Team (Békés), 2. Kinizsi Team (Hódmezővásárhely), 3. Schön BK (Gyula), 4. Tótkomlósi BK II.
OB III., elődöntők: Berényi BK–Okányi BK Pelikán II. (játék nélkül továbbjutott a Berényi BK), Szeghalmi Safi BK II.–Korona BK „B” 7:1. 3. helyért: Korona BK „B”–Okányi BK Pelikán II. (játék nélkül nyert a Korona BK „B”). Döntő: Berényi BK–Szeghalmi Safi BK II. 4:4 (szettekkel a Berényi BK nyert).
Végeredmény: 1. Berényi BK (Mezőberény), 2. Szeghalmi Safi BK II., 3. Korona BK „B” (Gyomaendrőd), 4. Okányi BK Pelikán II.
Az osztályozók párosítása az alábbiak szerint alakul. OB I.-es tagságért: Schön BK–DABE III., Tótkomlósi BK II.–Klub 120 BK-Titánok. OB II.-es tagságért: Korona BK „B”–Mezőhegyesi BK, Okányi BK Pelikán II.–Fair Play.