Bronzéremmel tért haza a bolognai POSA rúdsport és légtorna Európa-bajnokságról Rácz Regina, a Sportolj Békés Megye SE versenyzője. A békéscsabai egyesületet három versenyző képviselte az olaszországi kontinensbajnokságon, mindannyian a Magyar Levegősportok Szövetsége által rendezett hazai versenyen vívták ki a kvalifikációt, még májusban.
Az Eb előtt a klub versenyzői egy AirBorn cirkuszversenyen indultak, ahol Nagy Renáta (szenior amatőr silk) és Nagybalázs-Trényi Krisztina (szenior I., karika) első, Bácskay Adél (amatőr silk junior II.) második, Kopcsák Lujza (profi karika junior I.) harmadik helyezést ért el.
Rácz Regina a junior B karika amatőr, Bácskay Adél szintén a junior B silk profi, Oláh Fruzsina a junior A karika amatőr kategóriában indult Bolognában.
– Mindhárom lány rengeteget edzett az Eb-re, újítottunk a gyakorlatokon is – mondta Varró Renáta, aki Nagybalázs-Trényi Krisztinával készítette fel a három csabai lányt. – A megérkezést követően másnap pódiumedzés, illetve koreográfia-tanulás volt a program. Először Oláh Fruzsit láthattuk a pódiumon. Nagyon szép gyakorlatot mutatott be és pici hibákkal a hatodik helyen végzett élete első Európa-bajnokságán. Másnap délelőtt Rácz Reginek szurkoltunk, aki egy csodás gyakorlatot mutatott be a zsűrinek és a közönségnek. Sokan – nemcsak a magyarok – tapsoltak egy-egy rizikós elemnél, melyeket sikeresen hajtott végre. Regina végül harmadik lett, neki is ez volt élete első nemzetközi versenye. Délután Bácskay Adél lépett a szerhez, aki idén már profi kategóriában versenyez. Erős mezőnyben, erős gyakorlatot mutatott be, pici rontással, ami a hetedik helyhez volt elegendő. Nagyon büszke vagyok minden versenyzőre! Már az óriási dolog volt, hogy kvalifikációt szereztek az Eb-re, hát még, hogy Regi még egy érmet is hazahozott!
Varró Renáta elmondta még, hogy két hét múlva indulnak újra az edzések, elképzeléseik szerint nagyon sok újítással készülnek.
– Rengeteg ötletem van, melyeket meg is fogunk valósítani! – tette hozzá.
A legközelebbi kvalifikációs verseny 2024 májusában esedékes, addig nagyon sok hazai versenyen fognak szerepelni. Augusztustól új new star csoportokkal bővül a Sportolj Békés Megye SE, amely szeretettel várja a jelentkezőket.
G. P.