Csabai diákok lőállásban

A győztes csapat két tagja, Resetár Dorka és Buka Diána

Ahogyan a tervekben is szerepelt, megrendezték a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezete által életre hívott BSZC-MATASZ lövészverseny második fordulóját, aminek most a BSZC Trefort Ágoston Technikuma volt a házigazdája.

A megnyitón jelen volt Nagy Zoltán ezredes a MATASZ Békés megyei elnöke, Gulyás László alezredes, alelnök, valamint Komáromi Zoltán szakmai igazgató-helyettes.
A verseny a már megszokott és jól bevált menetrend szerint zajlott le. A regisztrációt követően a kötelező balesetvédelmi és lőtéri biztonsági szabályokat és a verseny lebonyolításának menetét ismertette Gyurkó Attila, a Szent-Györgyi Albert Technikum tanára, lövészetvezető. A szabályokat nem lehet elégszer ismételni, hiszen a legfontosabb a tanulók biztonsága. A céltáblák előtt azután a Nemes Tihamér Technikum diákjai voltak a legpontosabbak, akik a sikerükkel az összetett pontversenyben is élen állnak.

A második helyezett Szent-Györgyi Albert Technikum csapata

Végeredmény: 1. Nemes Tihamér Technikum (Buka Diána, Farkas Milán, Tokai Mihály, Resetár Dorka, Sulyok Titanilla), 2. Szent-Györgyi Albert Technikum (Bodnár Csilla, Nagy Viktor, Sustik Barbara, Vantruba Ágnes, Petri Regina), 3. Vásárhelyi Pál Technikum (Lukács Ákos, Fábián Hunor, Gorgyán Levente, Papp Dorián, Balla Ferenc Dániel), 4. Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (Barth Kevin, Csordás László, Kovács Ferenc, Juhász Attila Csizmadia Dávid, Andó Krisztián), 5. Kemény Gábor Technikum (Szabó Zsombor, Lédig Barbara, Czeglédi Kinga, Kiss Gábor, Kovács Máté) és Trefort Ágoston Technikum (Horváth András, Kucsa Dávid, Valkovszki Attila, Szabó Attila, Lovas Erik).
Az összetett verseny állása két forduló alapján: 1. Nemes Tihamér Technikum, 2. Szent-Györgyi Albert Technikum, 3. Trefort Ágoston Technikum, 4. Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, 5. Vásárhelyi Pál Technikum, 6. Kemény Gábor Technikum.
A sorozat harmadik fordulóját 2023. március 22-én a Nemes Tihamér Technikumban rendezik.

G. L.